a fix program – ez nekem a leningrád azóta, hogy először botlottam beléjük ott, a világzenén.
az este hófehérkével és a svéd törpével, meg a L’art pour l’art társulattal kezdődött az open színpadon. könnyfakasztó, csak a beszédhang szempontjából kicsit halk előadás, szigorúan a magyar nyelv ismeretével bíróknak.
záró taps után pálinka és sör beszerzés, valamint séta világzene felé. séta, a végén futás, 5 percet késtünk, szimpatikus nagydarab a színpadon éppen székét töri ripityára.
tömeg az utóbbi években megszokottnál kicsit kisebb, de kit érdekel, így könnyebb közelebb jutni.
ez az a zene, ami – nekem – csak koncerten működik. de ott nagyon! próbáltam fogyasztani őket mp3 formában is, de nem ment. figyelmem kalandozott, a dallamok elvesztek, a koncertes hangulat meg elő sem került. azóta ezt a formát nem erőltetem.
a banda idén bővült egy énekesnővel, akinek megjelenése megfelelően ellensúlyozza a nagydarab úr színpadi jelenlétét. de míg az úr elsősorban kinézete miatt, bár nem semmi ahogyan hörögni tud, addig a hölgy elsősorban hangja miatt kerülhetett a csapatba, bár nem semmi az sem, ahogyan kinéz.
annak, aki még soha nem találkozott volna a bandával egy kis hangulatra rávezető rajzfilm, csak mert az énekesről nekem mindig a nu pagagyi farkasa ugrik be.
a későbbiekben volt még az estében kis kalapács, egy komplett kiscsillag, egy eltévedt, kempingjét nem találó francia, valamint több, a sátrát felállítani képtelen francia, akik miatt az álmos helyi aludni sem tudott, így történhetett, hogy a hajnali 6 órás időpont már a hévnél talált, amint az épp arra járó piros kis desirót vártam.