kispál csak egy távoli dobolás az alig legális kocsma asztalaitól hallgatva. évek óta lekésem őket, hiába, a 6 órai kezdésre való érkezés nem az erősségem. úgy tűnt ez a nap lesz az kihagyott koncertek napja, de mégsem, a második nap az elkapott utolsó számok, a szalámivégek begyűjtésének napja lett.
útban a blues színpad felé – írtam már, hogy utálom az átrendezett szigetet? – belecsöppenünk egy zsidó diszkóba. az énekes sikeresen próbálja szétválasztani a fiúkat és a lányokat, daloló mózes, a maga – kisméretű – néptengerével. bemelegítésként pénteki imák hangzanak ellenállhatatlan ritmusban, majd jön a dzsingisz kán is, természetesen jiddis nyelven.
első vég: deák bill. a kapitány szíve még a régi, a hangja már nem. ennek ellenére kétszer sem sikerül távoznunk, először a zöld a bíbor és a fekete, majd a kopaszkutya futtat minket vissza a színpad elé.
második vég: lajkó félix. a tömeg szélén keresünk magunknak ülőhelyet. a lehuppanás után nem sokkal én elveszítem időérzékem, félix engem mindig elvarázsol és csak mikor ráadás előtt elrakja a hangszert látom, hogy ha időben érkezünk, akkor citerát is hallhattam volna.
repülve a zenére egyszercsak előkerül az elveszett idő, pattanok fel és futás, hisz
rhoda scott – harmadik vég – már egy órája játszik a jazz sátorban. az utolsó két számot kapjuk el, meg a dupla ráadást, a közönség felől még egy harmadik is jöhetett volna.
álltam egy széken a tömeg közepén, mert látnom kellett a nő lábát is, jelentem nekem úgy tűnt, bár a lábfejet más fejek takarták, még mindig mezítláb játszik.
emlékszem, először 10 év körüli gyerekként egy fekete fehér tévében, az önök kérték című nagysikerű műsorban láttam őt. hatalmas haj, bakancs az orgona mellett.
tegnap nem volt bakancs, sőt már hatalmas haj sem. de volt rhoda, akinek játéka ugyanolyan csodálatos volt élőben, mint emlékeimben és aki őszintén meg volt hatódva a feléje áradó szeretettől.
negyedik vég: beatrice. a nem kell alatt kerüljük a sátrat, bent már csak a slágerek jutnak nekünk, sebaj! majd talán az őszi 30-as koncerten lesz alkalmam meghallgatni minden igazán jó régi számot.
a napot kis tánccal zártuk a szeparéban, a helyen, ahol a legpocsékabb DJ-ket és a legundokabb pálinkaosztókat sikerült alkalmazni.