Vigasztalhatatlan csajdráma kerekedett volna ki, ha a Kate Mossal is keverő kockafejű szexbotrányhős Pete Doherty koncertjét a nagyszínpadon kihagyjuk – nem érted? stílusa van: alul sáros Kevin Kline öltönyben és gumicsizmában lép fel a Glastonbury Fesztiválon -, ehhez képest sikerült, mert a Hammerworld-ön a HC bajnok Pro-Pain szerepelt egyenesen az USA-ból, tömény fél órát, mi két hangolás között a soproni illetőségű Moby Dick előtt nekik jutott; hogy szarral tüntetném ki, aki ilyenkor érdemi- és rangsorol…
Tankcsapdával borogattam lelkem. Utoljára álltam oda az E-Klub kocsma előtti szokásos helyemre, hogy még egyszer, amúgy öregurasan, a ventilátorba éneklő Lukács Lacival együtt másfél órán át kiabáljak, és megértsem végre, hogy a hangosító pult fölötti „Danubius Rádió” reklámcsík miféle célközönségnek szól, az a szennycsatorna kit játszana az eddig fellépők közül, avagy a Sziget zenei téren tényleg ennyire elkurvult? És közben azt is észrevettem, hogy alig hallom saját gondolataim, ami ezeddig nem volt jellemző! Végre úgy szólt valami, ahogy egy ekkora népnek dukál, tisztességgel, a decibel korlátokat feledve, izomból – kis magyar „nagy látvánnyal”: primitív piktogramok gyors egymás utáni váltogatásával a kivetítőn, és alkalmi lángcsóvák begyújtásával. Na még az a szerénynek megmaradt 3 vidéki srác, szakadt debreceni rocker, aki az elit fesztiválozóknak sem a „Legjobb méreg”, sem a „Jönnek a férgek” című örökbecsű dalt a ráadásban nem játssza el?
Bekevertük utolsó töltet töményeink a sátramban, felvettük pulcsiaink a hideg ellen, azt go PUF, to the MR2, akik bár a popszakmában cefet öregnek számítanak, én csak a Fishing on Orfű alkalmával ismertem meg őket. Egynek most is jó volt, lötyögésnek egy minibárnál, amíg a fő csapásirányt fel nem vettük: szigorúan a vicc kedvéért, az éjfélkor a parti arénában kezdődő francia nyelves, keresztes, díjesőkkel jutalmazott neves dj páros Justice előtt egy kis vizes cici néző dőntő szett, majd az 1996-os évek Z+ ásza, a három honosított ugri-bugri makákó, alias Hip Hop Boyz.
Uhh. Szavakkal kifejezni az élményt még nekem is sok, pedig én alkalmasint játszadozom velük… Szörnyű? Otromba? Kabaré? És mégis úgy működik, mint egy sokkolóval kombinált pillanatragasztó, egy darabig csak ámultunk az ódivatú military ruhában pózoló és tátogó exposzterhősök láttán, akik az egyre gyarapodó és kigombolt női szíveket tapasztalva hamar szabadultak kezdeti gátlásaiktól. Sőt! Már nem is ütköztek és szaladtak egymásnak olyan sűrűséggel, mint tavaly! Szinte szórakoztató volt, hogy akaratlan is táncra perdültünk, énekelve olyan dalszöveget, mint a „Hegyekben fönn”. Csoda így, ha a fő-fő vasárnapi produkciónak szánt és már emlegetett Justice-ból nekünk csak a sátorból kiszorult tömegben jutott egy fél adag?
Hova tovább a dobozaikat csomagoló Szigeten, mint előre: a Magic Mirror-ba! Csakhogy egy lányka megállított minket, engem és a haveromat. Hogy adjunk neki 100 forintot, mert sörre gyűjt. Mi? Itt én ilyennel még nem is találkoztam, főleg ilyen jól szituált egyedtől, ezért riporter vénánkat csillogtatva kifagattuk, mennyi pénzt lehet így keresni, és mióta szorul erre a kényszeredett megoldásra? Ő 3-4 ezer forintokat szokott, főleg külföldiektől, de náluk inkább azzal a szöveggel, hogy „taxira gyűjtünk, mert a barátnőm rosszul lett, most hányt, és haza kell jutnunk mihamarabb”. Kedves volt. És őszinte. De mikor látta vonakodásunkat, hogy nem tudjuk eldönteni, kettőnk közül az megigényelt összeget melyikünk is adja, még odavetette félvállról: „szerintetek jó a seggem? szerintem, jó seggem van. 10-ből hány pontot adnátok rá?”. Szemem addig behunytam, míg pajtásom a minőségellenőrzést tenyerével is kitapintotta, és nagyvonalúan rávágta: „három és feles, de ez még több is lehet, ha csupaszon megmutatja”. Magaslabda volt. Megkapta 100 forintját, és itt láttuk utoljára.
A hajnali fél 5-ös diszkó és Sziget bezárásig a Magic Mirror hozta a szokásos retro vonalon a perverz megszokottat: a 80-as 90-es évek slágerei mellett az emelvényen két kemény fenekű fiút, lányt, kisgatyába öltöztetett tökös legényt, akiből egyik sárga, másik csoki, aki csak a szádban olvad… tovább sem mondom, mit álmodtam! Legyen elég a valóság, mire visszaértem a sátramhoz, két bombázó leányzó feküdt benne, egy szűk kis helyet nekem is hagyva hálózsákomban. Soha rosszabbat!