A halkítás jó

Nagy volt az öröm péntek délben, mikor jött a szolid szöveges, hogy másnap már ragasztva leszek, és R.E.M.-ről nem csupán az anekdotákat hallhatom, hanem élőben tapasztalom mindezt. Beérve a k-n, már a csomót kerestem, esküszöm, pedig a pozitív pongyola rám volt húzva, csak néhol tán passzentosabb volt a kelletnél. De akkor is, gyerekek… mint egy játszótér, fogalmaztam meg magamban az MR2 termetét, és hangzását egyben, mikor 30Y-ra becsusszantunk a tömegbe, hogy a számomra még nem, de majd mindjárt ismerőssé váló arcoknál becsekkoljunk. Miután ez megtörtént, alkoholra fel! – mentünk, s gyorsan leltünk is itatatót torkunkra, naranccsal kevertük a vodkát hajnalig, melynek árát s tömény ital számát igazán más léptékben mérik itt-ott, s ezen még a dupla sem enyhített. E-klubhoz húztunk nyomban, hogy egy másik bagázzsal is koccintásba merülhessünk, és újabb neveket halljunk, melyre sosem fogunk emlékezni kellőképpen, az illő pillanatban.

Még egy dupla vodka, narancs itt már nuku, a lé meg pusztán fanta se, de indulás, a nagy színpad előtti tér telik, mely masszába nem ártana magunkat belefúrni. A közepe meg is lett a dolognak, tomboló nyakban ülők, akiket, a szerencsére hozzám hasonlóan felpaprikázott, kettő félnél nem magasabb nézők sörös poharakkal ledobáltak, így végre kilátás nyílt a színpadra is. Kellemes fű szag, előttem alacsony népség, csakhogy az óbudai-újpesti brancs kézjegyével ellátott rendelet értelmében szinte suttognom kellett a mellettem állóknak, hogy a körülöttünk lévőket ne zavarjuk a nagy fülelésben. Oké, belátom, Roskilde méltón feltette a lécet a ponttal együtt, na de akkor is. A hangosítás nemhogy gyatra volt, de erős halkításba csapott át, ami dicsérendő lenne, ha. Noha ezen majréztam magamban egy pár percet, el is felejtettem, hogy a hold ma középpontban lesz – vagyis éppen hogy nem – és jó volt percenként feltekinteni a kiskifli-nagykifli effektusra.

A vissza-tapsra reflektáló R.E.M. több klasszikussal rukkolt még elő, amit a tömegbe romboló három autó fényszórói sem tompítottak. Talán a körülölelő tömeg, vagy az alkoholfelhő hatása volt? Én nem tudom, de előtte nem éreztem a hideget, s most egyszeriben úgy megcsapott egy fuvallat, hogy egyenesen a Klubrádió Jazz színpadig sodort minket, ahol Maceo Parker zsenialitását kaptuk még el egy pár szám erejéig, majd visszatapsolásig. A fülledt erotika meleg, és a jazz egyvelege igazán jót tett mindnyájunknak, olyannyira, hogy étvágyra gerjedtünk, és a legközelebbi lángososnál csillapítottuk bensőnket. Ez már kellett, közben fél füllel Babarás Lőrinc Eklektric-en voltunk, ami szintén kellett, hiszen a hajón a múlt héten elmaradt – de nem is lett volna, csak mi már annyira hozzá szoktunk – a barátai-s felálláshoz. Ez a szigetes koncert is zseniális volt, amihez ha hozzávesszük azt, hogy elfértünk, és még a fagyasztó berendezést is lekapcsolták, akkor egy remek summát kapunk végeredményként.

Talán a hideg, talán a több napos, lábon kihordott fáradtság, de lassanként a csapat elindult haza. Ki négy keréken, ki másképp, nekem a HÉV jutott vígan, hogy még mindig ne szerethessem meg kisvárosunk közlekedtetőit. A jegyet megvettem, a műanyag kerti székre ácsingóztam, végül galambként a dróton cigiztem. Ülőhellyel zártam utam, majd kis séta, ami a lángost jól bontja, és a palackos ásványvíz, szigorúan sokbubis. Megérte? Ingyen persze.