Mindenki tudja, hogy Szeged a Napfény Városa, és kis hazánkban ott a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó raszta egyetemisták száma, ráadásul a sör meg a VBK is meglehetősen olcsó. És már jó régóta van neki saját, különbejáratú fesztiválja is. Bizony.
Hol: Szeged, Újszegedi Partfürdő
Mikor: augusztus 27-31.
Mennyiért: napijegy elővételben 4000 Ft, a helyszínen 5000 Ft; bérlet elővételben 10 500 Ft, a helyszínen 12 500 Ft; SZIN-Hegyalja-BalaTONE kombinált bérlet 26 500 Ft; SZIN-Hegyalja kombinált bérlet 19 500 Ft; SZIN-BalaTONE kombinált bérlet 17 500 Ft.
A fesztivállátogatók három alaptípusa:
1. Az első csoportba tartoznak a befordult zenebuzik, akik képesek már kezdés előtt hat órával a Nagyszínpad előtt ücsörögni, hogy este imádott zenekaruk koncertjén beférjenek a hőn áhított Első Sorba. Ők általában hónapokkal előre megtervezik a programot, nehogy lemaradjanak valami decens bandáról.
2. Másodiknak ott vannak az átlagos fesztiválozók, akik nem kapnak idegzsábát, ha csak a negyedik számra érnek oda, mert hosszú volt a sor vécében/pultnál/bungee jumping-darunál. Megnézik a kedvenceiket, párszor berúgnak, jut idejük barátra/barátnőre, aztán szépen hazamennek.
3. Végül nem feledkezhetünk meg azon elvetemült egyedekről sem, akik csak és kizárólag a társaság miatt mennek, magasról sz*rnak rá, hogy éppen ki zenél, a lényeg, hogy szóljon valami, általában már a bejáratnál vadul telefonálnak, hogy holvagytokpapa; tulajdonképpen olyan nekik az egész, mint egy óriási, négy-öt napos házibuli, puszi-puszi, mindenki ismer mindenkit, éjszaka együtt üvöltöznek a retro-partiban, utolsó nap pedig másnaposan felkászálódnak valami tömegközlekedési alkalmatosságra, majd zúgó fejjel elkönyvelik: na, ezért megint megérte eljönni.
A SZIN a harmadik csoportnak szól. Bár e sorok szerzője sosem volt képes felfogni, miért fizetne bárki súlyos (tíz)ezreket csak azért, hogy elmondhassa: úgy bulizott, hogy közben egy fesztivál ment a háttérben, node mindegy. Mindegy, mert sokan vannak és ők sem rosszabb emberek minálunk, felebarátaim. Ráadásul Szeged nagyon szép; talán még Sopronnál is szebb, pedig Sopronnál kevés szebb dolog van ilyenkor nyáron. Ha valakit például rohadtul nem érdekel, hogy most éppen a Vampire Weekend, az Animal Collective, vagy esetleg az MGMT a legkúlabb és nem álmodik éjszakánként véresszájú Pitchfork-kritikákkal, akkor nincs jobb választás a SZIN-nél. Főleg, mert évek óta az a közmegegyezés, hogy hangulatilag semmi nem veri az alföldi összeröffenést – zeneileg szinte minden, de az kit érdekel?
Igazából ezt a témát egy bekezdés keretein belül le is zárhatjuk. Lesznek tradicionális Ungarische specialitások (egy szuszra: Kispál, Quimby, 30Y, Žagar, Kaukázus, Neo, Tankcsapda, plusz szinte az összes magyar indie-zenekar és a többiek), jobb esetben lefutott, rosszabb esetben soha be sem futott külföldi előadók (Morcheeba, Backyard Babies, Within Temptation, Phat’s & Small, a meglepően aktuális Mattafix a kakukktojás), meg persze diszkó-diszkó-diszkó, tánc, büfé hajnalig. Félre ne értsen senki, a SZIN esetében ez az elvárás, talán az egyetlen olyan fesztivál itthon, ami minden évben stabilan hozza a megszokott szintet.
És fák, virágok, fény, tömbösített rocktöri a legendás Plesivel (kötelező, anno nekem is volt hozzá szerencsém egyetemi előadás-sorozat keretein belül), koncertfilmek, közönségtalálkozók, szánsájn, heppi, písz meg láv, szimatszatyrok, leadatlan indexek, szép egyetemista lányok, spiccesen bölcs(ész), kecskeszakállas fiatalemberek, boroskóla, séták a parton, mindent összehányó, mosdatlan partiállatok, enyhe fűszeres illat, ismerősök, ismeretlenek, alkalmi és alkalmatlan kalandok…szép emlékek. Tényleg. Olyan kevés hely van, ahol nem rándul össze a gyomor (csak ha te is akarod, bébe…:-)), ahol nem érzi úgy az ember, hogy ezt vagy azt márpedig meg kell nézni, meg kell hallgatni, meg kell csinálni. A SZIN hivatalos szlogenje a „Szabadság, szerelem, zene!”, de akár a „Csinálj, amit akarsz!” telefonreklám-közhellyel is jellemezhetnénk, csak ez esetben meglepő módon igaznak is bizonyul a közhely. Szeged jó hely.
Nanemár.
Valószínűleg sok „második kategóriás” látogató csóválja most a fejét.
Énis.
No offense, magam is a második kategóriába tartozom, bár enyhén az elsőhöz konvergálok:-) Egyébként meg nem kell komolyan venni, hát hogy a fenébe lehetne már embereket HÁROM kategória szerint csoportosítani?
(Mondjuk nálunk gyakran kettő is elég sajna…)
Hmm, második csoportos vagyok, igaz, hogy van amire egyszerűen úgy érzem kötelező elmennem (főleg mert ismerem őket személyesen, és mert megígértem). Én élveztem a fesztivált, igaz hogy Kispálékról lecsúsztam, de sebaj, majd legközelebb. 🙂 Ja, és Plesi a király, együtt lőttünk Szarvast