A tradicionális brit gitárzenét elszállt pszichedéliával ötvöző Supersonic nemsokára nekivág Amerikának, de szerencsére egy interjúra azért maradt még idő a nagy készülődés közben. Bakó Balázs frontembert kérdeztük.
Első nagylemezetek, az Elite Properties tengerentúli kiadását az eddig főleg tematikus válogatásairól ismert hollywoodi 272 Records vállalta magára. Hogy kerültetek kapcsolatba velük?
Ez a kapcsolat is a MySpace egyik áldása; itt kaptuk a megkeresést az Even Before című számunk kapcsán egy válogatáslemezre. Mivel a dalt több mint háromezerszer játszották a nyugati parti rádiók, és több helyi adó listáján is előkelő helyen szerepelt, egy újabb dal megjelentetésére kaptunk lehetőséget, innen pedig már csak egy lépés volt a lemezszerződés.
A 272 Records által gondozott Riot on Sunset sorozat kompilációin rajtatok kívül más hazai zenekarok (The Trousers, The Joystix) is helyet kaptak, ez azonban nem feltétlen garancia a sikerre. Mi kell ahhoz, hogy egy magyar banda amerikai lemezszerződéshez jusson?
Ezt nem tudnám megmondani. Amikor ezeket a dalokat kb. 2 éve felvettük a Magyar Rádió nyolcas stúdiójában, bedörrentek a régi szalagos magnók és megszólaltak az első próbamixek, nagyon ledöbbentünk és tudtuk, hogy valami nagy durranás jön…
Tavasszal Los Angelest, San Diegót és Las Vegast is útba ejtitek egy USA-turné keretein belül, előtte pedig négy másik zenekarral (The Moog, Neo, Hangmás, Amber Smith) közösen képviselitek Magyarországot a márciusi South by Southwest (SXSW) fesztiválon. Egy ilyen óriási piacon mennyit számít az efféle promóció, mit vártok ezektől a fellépésektől?
Legyünk őszinték: ez egy hatalmas buli lesz, elsősorban ez motivál minket, nagyjából ezt is várjuk ettől a turnétól. Elég nehéz időszakon vagyunk túl, ránk fér. Nagyon jó érzés lesz otthagyni a lábnyomunkat az amerikai kontinensen és olyan klubokban játszani, mint a Los Angeles-i Cat Club, ami az egyik legjelentősebb helyi underground klub, közvetlenül a Wisky a GoGo szomszédságában.
Az elmúlt években sokat koncerteztetek Európa-szerte. Milyen visszajelzéseket kaptatok?
Engem kicsit elszomorít, hogy külföldön (a környező országokat is beleértve) sokkal inkább megvetette a lábát a brit- és az underground-kultusz, mint Magyarországon. Minden kinti buli egy őrült extázis és mindhez őrült emlékek fűznek…
Melyik volt a legemlékezetesebb külföldi koncertetek?
Rövidtávú memóriámban legélénkebben egy tavalyi, franciaországi koncert él, ami egy hatalmas helyi fesztivál (FIMU) keretein belül került megrendezésre. Az nagyon jól esett, de a londoni bulikhoz is kellemes emlékek fűznek.
A nemzetközi trendekkel lépést tartó hazai indie-szcéna még mindig egy elég szűk csoportot jelent, tőlünk nyugatabbra viszont már egyáltalán nem jelent újdonságot egy-egy ilyen zenekar. Mennyire van szüksége a német-, a francia-, az angol-, vagy éppen az amerikai közönségnek egy újabb hasonló bandára? Mi az a plusz, ami miatt a Supersonic kiemelkedik az átlagból?
Nagyon jó kérdés, de nem tudom rá a választ. Ami biztos: nagyon nyitott közönségek előtt játszunk, több visszahívásunk is volt. Idén tervezünk még francia, német és lengyel klubturnékat is, de norvég klubokkal is tárgyalunk.
A MySpace-oldalatokon felsorolt hatások közt túlsúlyban vannak a brit előadók, a számaitok pedig szintén az elmúlt- és a jelenlegi évtized elszálltabb szigetországi gitárzenéinek jellegzetességeit ötvözik; van közös kedvencetek?
Én azt hiszem, hogy a gyökerek – például a Beatles – közösek, az aktuális hatások pedig még mindig formálódnak, de vannak állandó kedvencek,
mint a The Verve, a Suede vagy a Primal Scream.
Míg az évezred eleje-közepe felé egyértelműen a britek diktálták a legfrissebb zenei trendeket, addig az elmúlt években Amerika mintha átvette volna a vezető szerepet: az Animal Collective, a Fleet Foxes, az MGMT vagy a TV On The Radio sikere megtörni látszik a hagyományosabb brit indie-zenekarok hegemóniáját. Az „újak” közül kiket hallgattok?
Nem igazán követem a trendeket, persze néha azért belefutunk új bandákba is. Sok jó dolog tetszik, de leginkább a brit hatások dominálnak: Kasabian, The Enemy…
Gyakran hangoztatott féligazság az angolul éneklő magyar zenekarokkal kapcsolatban, hogy itthon alig ismerik őket, nyugaton pedig a telített piac és a nehézkes promóció miatt szinte légüres térben mozognak. A Supersonic bő tíz éves fennállása alatt soha nem bántátok
meg, hogy a nehezebb utat választottátok?
Nem bántuk meg, de tényleg nehéz. Nem könnyű itthon angol szövegekkel érvényesülni, persze nem is biztos, hogy ez a cél. Szeretünk itthon játszani, de egyelőre sokkal több lehetőséget kapunk külföldön…
Kapcsolódó oldalak: