fesztivállal egybekötve a fő téren és környékén, immár második
alkalommal. Lassan hagyománnyá válik ez a nap, mint ahogyan az is, hogy
az egész napos banzájt Quimby koncert zárja a Szentlélek téren.
Ha pedig Quimby, akkor én ott vagyok, majd jól beszámolok róla,
ezredszerre is elmesélve, hogy mennyire jó volt.
Izgalmak és bevallomás a hajtás után…
Soha nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom, de ez a Quimby majdnem unalmas volt. Ha leszámítom saját lelassult hangulatomat, akkor is. ezerszer mentem már koncertre hasonló állapotban, aztán a zene magával ragadott, felkapott és megpörgetett, hogy a koncert végére nyomtalanul tüntesse el lassú állapotom. Ez a koncert viszont a földön hagyott, nem hogy nem pörgetett, de még csak egy fordulatot sem tett velem.
Ez volt az a Quimby, amikor a színpadról nem áradt felém az a féktelen energia, amit annyira imádok. A szavak, a külsőségek, azok megvoltak, csak az áradás maradt el, helyette maradt két pillanat, amikor ha áradás nem is, de magával ragadás volt. Először, mikor Líviusz megadta magát, másodszor mikor Tibcsi varázsoltatott a közönséggel ezer lámpácskát – persze páran most is elcseszték, sebaj, jövőre harmadszor futhatunk neki a tökéletes produkciónak.
De ha már vallomás, akkor legyen teljes, az új dalokkal sem vagyok elégedett.
Talán azért, mert túl populárisnak tűnnek a dallamok, talán azért, mert mindegyikben ráismerek egy régi kedvenc dallamaira, talán másért, nem tudom, de tény, nem vagyok tőlük elragadtatva (sokadszori hallásra sem). Persze meg fogom szokni őket, sőt az albumot is beszerzem eredetiben, koncerten is fogom dalolni velük, de attól a csalódottság még bennem van. Valahogy többet, mást, újabbat vártam az új albumtól.
Következő állomás(om) Várpalota. jöhet a javítás!