Kalandos kirándulás a ZP-be, a múltba, és sok nagy párna ölelésébe. Remek volt a hétfő esti Goldie dj set, nem csalódtunk.
20:00, heveny lézengés a ZP-ben, sornak és
tolongásnak semmi jele. De csak nem mehet ez így, habár dj set, de
Goldie mégsem hagyható ki 300 forintért, a Szeparésokról nem is
beszélve. Amíg ráhangolódik az apró nép a zenére, mi a Szeparéban
melegítünk, élvezzük a különcséget. Jó zene, hideg sör, meleg este,
tökéletes együttese. Aztán lassan elindulunk kifelé, mégiscsak
koncertre jöttünk. A kulcsos kapun éppen, hogy kilépünk, rögvest
megcsap a jófajta ütem, és pillogva konstatáljuk, hogy ez a néhány perc
éppen elegendő volt arra, hogy megteljen a nézőtér, úgy kell befúrni
magunkat a sűrűjébe. És ott vagyunk, szemtől szembe a fémfogúval, és
nagyszerű muzsikájával. Egy másodperc se több, elkap a fesztivál
hangulat. Már megint, mint oly sokszor. Jó zene, sör és tömeg. Na, ezt
már szeretjük. Ilyen keretek közt mindenképpen. Kis helyet szorítva
magunknak, már indul is a zúzda, amihez hiánytalanul megvan minden
alapunk. Kemény beavatást hecc követ, mikor éppen végünket járnánk,
gyorsan belecsavar egy nem vártat, majd a „hatásszünetet” még erősebb
ütemekkel zárja.
Az érzés az 5-6 évvel ezelőtti partyk
hangulatát hozza, rég nem hallottak szólalnak meg, és rántanak bele a
múltba egy-egy perc erejéig. Körbetekintve, nem sokan lehetnek ezzel
így. A mellettünk, előttünk és mögöttünk táncolók nagy része még éppen
az általánost tolta, mikor mi már ezekre az ütemekre szálltunk és
serényen gyűjtöttük emlékeinket. De ez így van rendjén.
22:00, a lemez lepörög a pultról, tán egy
ráadás – nézünk egymásra, szeretnénk mind. De a rendelet köt, a tapsra
semmi válasz, csupán egy Moby dalt kapunk, amit ugyan szeretünk, de
arra is inkább élőben, a Balaton Sound keretei közt vágyunk. Ez esetben
a Szeparéba tervezzük a lehorgonyzást. Már meg is van a helyünk, sok
nagypárna, éppen megfelelő. Hogyhogy nem, túl szép, hogy kellőképp
terpeszkedjünk, egy perc se telik bele, s pincérünk megkér, hogy üljünk
át egy másik asztalhoz, mivelhogy stílszerűen sikerült letelepednünk
Goldie asztalánál. Sátorfánkat összekaparva meg is érkezik, beveti
magát éppen az általam már átmelegített párnák közé. Majd a fotósok
tömegétől, és a bögyös-faros vihogó lányok tömegétől soha többet nem
látom. Így esett, hogy átadtam Goldienak a helyem. Mintha csak metrón
utaztam volna.