Az idei SZIN legaktuálisabb külföldi sztárfellépője tegnap a nagyszínpadon adott ízelítőt első lemezének anyagából, pár feldolgozással és egy új dallal megspékelve. A kezdetben meglehetősen gyér közönség létszáma idővel azért vállalható lett, bár nyilvánvaló, hogy Gabriella Cilmi munkásságát – az egy slágerdalon kívül – igen kevesen ismerik errefelé. Kár-kár, mert ebből a fellépésből is kiderült, hogy a Lessons To Be Learned meglepően erős debütálás volt.
Úgy látszik, ennek ellenére elég kevesen hallották, legalábbis erre utalt a közönség egy részének egyértelműen célirányos koncertlágotatási stratégiája, miszerint a viszonylag korán elhangzó „sweet About Me” után jópáran egyszerűen elslisszoltak, mondván, megkapták, amiért jöttek, ennyi elég volt. Pedig a Joplin-féle „Mercedes Benz” és a Led Zeppelin örökbecsű „Whole Lotta Love”-ja által keretbe foglalt, ráadás nélküli koncert nagyjából mindent felvonultatott, amit ebben a szemtelenül fiatal lányban szeretni lehet (már persze egyértelmű esztétikai adottságain kívül…); Cilmi rendkívül érett, karcos hangja egyaránt illett a füstös, visszafogott blues-hoz, a középtempós rockdalokhoz és a lüktető, oldszkúl diszkó-darabokhoz. „Giorgio Moroder” – mormolta a mellettem álló, élő és lélegző zenei lexikon, Déri Zsolt egy hömpölygő basszustéma hallatán; ugyanő a készülő lemez dalai közül egyedüliként elhangzó, rockosabb „Woman On A Mission” kapcsán Pat Benatar örökbecsű munkásságának hatását vélte felfedezni, amiben, valljuk be, van is valami.
A négytagú kísérőzenekar egészen furcsa vizuális élményt nyújtott: a ritmusszekciót alkotó, fekete, raszta basszer és dobos morbid kontrasztban állt a redneck-bajusszal felszerelkezett szintissel és gitárossal, utóbbiakat mintha a hetvenes évek elejéről teleportálták volna a színpadra. Ez mondjuk illett is a SZIN-en dúló Woodstock-revival életérzéshez, amiről valahogy Cilmi is tudomást szerzett, említette is a ‘Me & Bobby McGee’ kissé talán túl visszafogott feldolgozása előtt. A koncert egyik legfőbb tanulsága, hogy mindenkinek érdemes újra elővennie a tavalyi „Lessons To Be Learned” debütlemezt, mert – bár világszerte nem kelt el belőle annyi, mint mondjuk Duffy vagy Adele albumaiból – élőben is kiderült, hogy egyáltalán nem sikerült rosszul, sőt. Cilmi egyszerre aranyos és nőies színpadi jelenség, pont annyira karakteres, hogy felhívja magára a figyelmet, de cseppet sem tolakodó. Zenekarával tökéletesen profi, jól összerakott produkciót vezetett elő, ami ugyan nem feltétlenül volt emlékezetes, de legalább lehetőséget adott arra, hogy a szegedi fesztiválozók is lássanak egy igazán aktuális, ráadásul kétségtelenül tehetséges hírességet.