Lófaszt, teljes tisztelettel: szombat a SZIN-en

Nem valami jó érzés, ha az embert azzal fogadják egy fesztivál bejáratánál, hogy ma minden egy órával előbbre jön és egy csomó minden el is marad. Én ekkor még csak a felhőkre gyanakodtam, nem a jegyzőre és a városházára, és gondoltam, azért lássuk, mi történik. Végül meglehetősen rossz szájízzel kellett zárnom az idei SZIN-t.

Az ex-Amber Smith-es Kőváry ‘Rakenroll’ Zoltán új projektjének, a The Trousers-nek a koncertjével kezdtük a délutánt: a Fészek Klub medencéjében ugyan mindent oda meg vissza fújt a szél, de legalább pontosan kezdődött, és a zenekar megtett mindent. Az nem az ő hibájuk volt, hogy a szél miatt folyamatosan bontották a medence felénél a kifelé szóló hangfalakat, így egy-két szám után csak a színpad szólt, ettől pedig sokszor bizony erőtlenségbe csúsztak a mocskos garázsrock számok. A Trousers tagjai ennek ellenére látványnak is remek színpadi sót csináltak (mind a basszus, mind a billentyű mögött volt rendesen hajladozás és félig rakenroll, félig komoly pózolás), és ez még akkor is adott egy lendületet, ha egyesek szerint úgy szólt az egész, mintha egy egyórás Vodafone-reklámot hallgattak volna. „A rakenroll mindig felerészben komoly, felerészben önreflektív, vicces, paródia”, felelte Kőváry Zoli a végén arra a kérdésünkre, hogy „mit parodizálnak”, és ezzel mélységesen egyet tudok érteni. (Még nem tudtam eldönteni, lehetséges-e valahogy átírni a teljes interjúról készült hangfelvételt; a SZIN-en sajnos majdnem minden interjú hangfelvételében valami más szól a háttérben sokkal hangosabban, nem pedig a művész. Ezért ez úton is elnézést kérünk a művészektől, akikkel beszéltünk.) A színpadi sóba egyébként a frontember testvére, a Neobólis ismert Kőváry Péter is bekapcsolódott, akit elsőre meg sem ismertünk, de azt tudtuk, hogy aki ennyire viccesen néz ki, az biztosan valaki, és igazunk lett.

Nem is nagyon kellett máshová menjünk, mert a medencében rögtön a Hangmás követte Kőváryékat, a Hangmás pedig az egyik legérdekesebb feltörő magyar zenekar, akiket mindenképp meg akartam nézni. Sajnos a hiányzó hangerő itt sem nagyon segített a fiúknak, de a színpadi jelenlét legalább annyira rendben volt, mint a Trousers-nél. Endre, a frontember csodálatos hajlongást, kétrét görnyedést és hasonlókat mutatott be a mikrofonállvánnyal, közben pedig nyomta a váltva magyar és angol szövegű dalokat. Nekem nincs semmi bajom a stilizáltan Ian Curtis-esen énekléssel (és ez még nem is annyira, mint mondjuk az Editors), és ha meglett volna a hangerő, és hallom rendesen az effektes gitárt is (nem csak nagy néha, egy-egy csendesebb részben jön elő néhány fájdalmasan szép effektes behúzás) ez a fajta zene biztosan sokkal jobban elindítana. Meg is nézem majd őket az A38-on, mikor lemezt mutatnak be, úgyis azon gondolkodtam végig, ez a zene egy kisebb klubban, nem délután 6-kor, hanem 11-kor mennyivel jobban megszólalna. (A koncert után többek közt erről is kérdeztük a Hangmás tagjait; egyelőre reménykedünk benne, hogy ez a felvétel használható lesz.)

Nálam itt kezdődtek a bajok. Ekkor tudtam meg, hogy az Anna and the Barbies fellépése elmarad, meg azt is, hogy nem is annyira a vihar, mint a városvezetés a felelős az utolsó napi program durva változásaiért. Azért belenéztünk még a Kowalsky meg a Vega műsorába, és filológusi minőségemben megállapítottam, hogy a hip-hop és -szerű szövegmondások valószínűleg ugyanazért lehetnek sikeresek és eleve jobb megszólító erejűek, mint amiért az ókori görög dráma sem az epikus és a mindennapi élettől idegen hexametert, hanem a napi beszéd ritmusához sokkal közelebb álló jambikus pentametert alkalmazta. Mert akármennyi dolgot nem tanítanék a Kowalsky meg a Vega példáján, az biztos, hogy hangulatot és bulit lehet ezzel csinálni. És való igaz, hogy minden számban van két jó sor. Sokan idáig sem jutnak el soha.

Végezetül már a 11-re prognosztizált vihar előtt elhagytuk a helyszínt, öreg vagyok én már ehhez, meg a VOLT-on egyszer már szarrá áztam idén nyáron. A vihar igazából még jól is jött a városvezetésnek, aki éjféltől bezáratta a zenés szórakoztatást a partfürdőn, hajnali kettőkor meg az áramot is lenyomta. Bele se megyek semmilyen érvbe, semelyik oldalon: az egészen egyszerűen megbocsáthatatlan, kisszerű ostobaság, hogy egy fesztivál utolsó estéjén ilyet csináljon egy város, ahol nyáron ezen kívül csak az egyre szánalmasabb Szabadtéri Játékok történik. Úgyhogy innen is küldenék a városházára néhány lófaszt, teljes tisztelettel. A pofám leszakad.

(A SZIN szervezőinek közleménye az esetről itt olvasható.)