Aki ott volt tavaly januárban az A38-on, mikor Lajkó Félix játszott, annak nem kell kétszer mondani, hogy ez milyen jó. Gondolom, azóta fellépett máshol is, és azóta is ugyanolyan jó, de ez utóbbit azért lecsekkeljük márc. 24-én, amikor is a Kerekes Band és ismét Brasnyó Antal kíséri. Kíváncsian várom, most van-e szakálla.
Lajkó Félix nekem, mint már megírtam, olyan, mint Bruce Lee, mindig üt. Annak ellenére, hogy sem a népzenét, sem a jazzt, sem a világzenét, se semmi ilyen izét nem szeretek magában. El lehetne mondani, hogy ez nem is az, mert csak ilyen elemek vannak benne, de se nem népzene, se nem jazz, se nem világzene, stb. stb. A kategóriák és műfajok ugyan elvileg a könnyebbséget kellene szolgálják, és megmondják, mi hasonlít mire; nekem Lajkó zenéje semmire sem hasonlít, viszont megmutatja, hogyan lehet a hegedűt úgy használni, hogy az ne egy néprajzos évfolyambulira emlékeztessen és ne is a ‘Jó ebédhez szól a nótá’-ra. Ebben olyan lendület van, úgy szétfűrészeli az agyadat, ahogy se a táncházas népzene, se a lagymatag-művészkedő jazz, se a töketlen világzene nem tudja. Azt fogod észrevenni, hogy a fokozásokban rángatózik a kezed, a lábad, és már csak a stroboszkóp hiányzik, hogy tényleg mindannyian egy emberként kapjunk epilepsziás rohamot.
Aki esetleg azt gondolná, hogy az így leírt tapasztalat az nem biztos, hogy jó (mármint biztosan akarunk mi rohamot kapni egy zenére?), az tényleg jöjjön el és nézze meg magának. Nem baj, ha nem ismer egyetlen lemezt sem, az tökmindegy. Nem baj, ha nem nagyon hallgat olyat, amiben vonósok vannak, itt a brácsa tiszta rakenroll egyébként. Nem baj, ha nem szereti sem a népzenét, sem a jazzt, sem a világzenét. Akkor majd beszélgethet velem, én sem szeretem ezeket. Lajkó Félix viszont megéri az előítéletek átlépését.
Linkek:
Lajkó Félix hivatalos
A38