A Cirkusz varázslatos hely, de koncertet tartani ott elég rizikós. Ott vannak a hangosítási nehézségek és az elvárások, a hatalmas elvárások, amikkel a közönség érkezik. A Cabaret Medrano mégis arra vállalkozot, hogy második, Ez mind nem volt című lemezének bemutatóját a Fővárosi Nagycirkuszban tartja. Tekintve a zenekar nevét, ennél jobb választásuk nem is lehetett. Ráadásul nem, hogy csalódást nem okoztak, de kifejezetten hangulatos estével ajándékozták meg a megjelenteket.
A Medrano család neve több mint 130 éve nem csak Olaszország, de az egész világon ismert a cirkuszművészet szerelmesei előtt. Megfestette őket Picasso, Fellini filmet forgatott velük – is – Bohócok címmel, maga a zenekat pedig ezzel, a cirkuszi lemezbemutatóval szinte otthoni terepen játszhatott, hazakerült.
A Cabaret Medrano zenéje, szövegei füstös kiskocsmákat idéz, elénk varázsolja a cirkuszi bohócok szomorúságát és van benne valami Fellini filmjeinek hangulatából is. Lehet-e csodálni ezek után, ha a lemezbemutató estéjén a fő varázslatot nem a zsonglőrök, az akrobaták, gólyalábasok és tűz virtuózok jelentették, hanem maga a zene?
Kamondy Imre visszafogott, szinte blazírt hangon énekel- számomra helyenként Cseh Tamást idézi -, ezen a módon közvetít szenvedélyt, bánatot, sanzon pillanatot. Még Humphrey Bogartot is a porondra hívta egy szám erejéig.
Darvas Bence maga a túláradás, a szenvedély. Az este egyik legnagyobb sikere az általa előadott és saját maga által zongorán kisért Tépem a szám című dal, amely még az együttes első lemezén kapott helyet.
Persze igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a zenekar többi tagját, Verebes Györgyöt, aki zongorán játszik, énekel és aki a zenéket szerzi, Horváth Gábor basszusgitárost, Nemes János fuvolást és Pfeiler Ferenc dobost. Nélkülük nem lett volna teljes, sőt egyáltalán nem valósulhatott volna meg a varázslat.
Ez a cirkuszi este idén számomra a második Cabaret Medrano koncert volt, majd rá egy hétre megvolt a harmadik is, akusztikus formában, egy sajtótájékoztató keretében az Alexandrában. Azt kell mondjam, ehhez a zenéhez igazán illik az akusztikus hangszerelés és a harmónika.
Mesélhetnék még sokáig mindarról, amit a sajtótájékoztatón ef Zámbó Istvánnal beszélgetve elárultak arról, hogy hogyan lett a Vadsanzon zenekarból Cabaret Medrano, vagy arról, hogy hogyan készülnek a dalok (műhelymunka, csapat meló), mint sikerült Imrét rávenni arra, hogy saját dalait énekelje (hosszas rábeszéléssel), mindezek izgalmas témák, de ami igazán érdekes az a zene. Arról pedig nem mesélni kell, hanem hallgatni. CD-n, koncerten, autóban, buszon, villamoson. A Cabaret Medrano dalai bárhol képesek legalább pár pillanatra kiragadni az embert a hétköznapok egyhangúságából.