A Szegedi Ifjúsági Napokról nehéz évről évre újat írni; no nem mintha annyira kiszámítható, urambocsá’ unalmas lenne – egyszerűen arról van szó, hogy a szezonzáró szegedi banzáj szervezői évek óta megfontoltan, koncepciózusan építik a leghangulatosabb hazai fesztivál imidzsét. Ezúttal a kötelező környezettudatosság mellett egy kis irónikus csipkelődés is belefér. Augusztus 25-29. között újra egymásra kacsintunk.
Az idei év általános tendenciája, hogy a nagyobb hazai fesztiválok szervezői a cudar gazdasági helyzetre – némiképp persze joggal – hivatkozva mossák kezeiket a tavalyinál valamivel gyengébb felhozatal kapcsán. Én simán elhiszem nekik, hogy tényleg így van, mostanában velem is előfordult, hogy a hátsó zsebből kellett összekaparnom a pohár sörre való aprót, de én nem is csináltam úgy, mintha közben azért kint állna az ikszhatos a kocsma előtt. Ha rosszul megy, hát rosszul megy, ilyenkor nevetve kell hazabiciklizni, a SZIN pedig cinkos kis mosollyal üzeni: a boldogság megfizethető, ha ismered azokat a helyeket. Az Újszegedi Partfürdő és az augusztusi napfény metszésvonalán létrejött furcsa kis mikrokozmosz nagyjából az egyetlen pont az országban, ahol a Scooter és az Europe fellépése egyáltalán nem ciki, sőt – a megfelelő kontextusba helyezve már-már jogos, szükséges.
Ha a fűt-fát ígérő amerikai nagybácsiról kiderül, hogy igazából tök csóró és valahol a Nyírségben él, joggal érezhetjük csalódottnak magunkat – ahogy idősebbek leszünk, egyre jobban megszeretjük a másikat, aki ugyan sosem tagadta, hogy egy vasa sincs, viszont a szövege felülmúlhatatlan és mindig tud egy-két új viccet. Semmivel sem rosszabb az eredetire már nyomokban sem emlékeztető Sugababes régi slágereire tombolni, mint egy (kvázi) nagyobb presztízsű fesztiválon valami tizenöt évvel ezelőtt is másodvonalasnak számító, ám még mindig releváns (sic!) előadó szettjére összehúzott szemmel bólogatni. A SZIN mindig a felszabadultságról, a jó értelemben vett mezítlábas tétnélküliségről szólt, sosem próbált többnek látszani, feszes bicepsszel keménykedni; ez kérem egy őszinte rendezvény en bloc, a magyar fesztiválok Steve Buscemije, szerethető, kedves és szórakoztató. Vicces, de sosem csinál bolondot magából; szelíd, de nem gyáva. Amit ígér, be is tartja.
És azért ne felejtsük el, hogy a nulladik napon jön például Beardyman, aki a Youtube-sztárok közül az egyik legizgalmasabb, plusz igazán szimpatikus fickó. A Rasmusról meg csak annyit, hogy két éve a Backyard Babies is képes volt meglepni, prekoncepcióink meg ne legyenek, ugyebár. Az Europe pedig már csak azért is érdekel, mert szeretném tudni, milyen számaik vannak még ezen kívül. (Mindenesetre Lam kollégával megfogadtuk, hogy Joey Tempest-interjú nélkül haza sem jövünk, ha törik, ha szakad, megtudjuk tőle, szorít-e a cicanadrág.) „Olyan kevés hely van, ahol nem rándul össze a gyomor (…), ahol nem érzi úgy az ember, hogy ezt vagy azt márpedig meg kell nézni, meg kell hallgatni, meg kell csinálni.” – írtam valamikor régen, ennél többet pedig most sem mondhatok. Nem ez az a hely, ahol csak súlyos kompromisszumok árán érezhetjük félig-meddig jól magunkat. Tessék szépen hátradőlni és várni, hogy hátradőlhessünk.
Linkek: