A hazánk legkedveltebb koncertzenekarai közé tartozó Irie Maffia korántsem a szőröstökű rakenroll kérlelhetetlen apostolaként kanonizálódott, az viszont régóta tudvalevő, hogy a Dési Tamás és Havas Miklós alkotta ritmusszekció Szekér Ádám gitárossal kiegészülve mindig kapható egy kis baráti riffelgetésre. Az eddig csak zenekari próbákon és koncertek előtti beállások során elhangzó témákból végül dalok születtek, melyekből négyet most mi is meghallgathatunk az Irie Maffia Rocktrio cím nélküli, bemutatkozó EP-jén.
Az alig negyedórás, angol nyelvű anyag már az elején elbizonytalanít, hiszen a nyitódalnak választott ‘Chili Bone’ összetéveszthetetlen Zeppelin-riffjei hallatán az ember szinte érzi, ahogy egy vidéki motorostalálkozó sültkolbász-szagú kora délutánján ráizzad a képzeletbeli bőrszerkó – ez persze nem feltétlenül baj, mindenesetre a továbbiakban pont azt a felelőtlenül vicces garázsrockot kapjuk, amire előzetesen számítani lehetett. A ‘R’n’R Princess’ például egy normális világban simán az idei nyár egyik legnagyobb hazai slágere lenne, annyira hitelesen vegyíti a Ramones-féle lazaságot a nyolcvanas évek második felének vicces-zajos hajbandái által kőbe vésett zenei megoldásokkal. Az ezt követő ‘Magic Code’ a poptörténeti panoptikum nagyjai közül a T-Rex, illetve egy kikacsintás erejéig Billy Idol világát idézi fel, az összes sablonisztikus megoldást felvonultatva, ezzel is érzékeltetve, hogy nincs ez azért annyira komolyan véve. A zárásként odapöttyintett Beastie Boys-feldolgozás (‘Fight For Your Right’) kapcsán ugyan rég nem maradt semmi, amit mások már ne mondtak volna el, koncerten viszont nyilvánvalóan üt.
Az alapvető promóciós céloktól eltekintve némileg érthetetlen, hogy miért csak egy nyúlfarknyi anyaggal jelentkezett a trió, hiszen valószínűleg jóval több dal van a tarsolyban, így pedig még mindig eldöntetlen a kérdés, miszerint a Rocktrio csak egy alkalmi hobbiprojekt, avagy autonóm, saját jogán prosperáló zenekar. A tény, hogy nemrégiben a Juliette and The Licks előzenekaraként tüzelhették a közönséget, az utóbbit látszik megerősíteni, a végső válasszal azonban meg kell várnunk az első nagylemezt – mindenesetre az anyazenekarhoz hasonlóan klisékből építkező, azokat a lehető legszórakoztatóbb formába öntő hármasfogat simán ott van a magyar feelgood rockzenekarok sovány mezőnyének élbolyában.
Linkek: