Az utolsó nap-érzés mindig visszás. Kicsit hajaz a pohár félig teli van vagy félig üres problematikára, hiszen van még egy nap, méghozzá micsoda nap, de holnap itt a vége, fuss el véle, lehet megpróbálni újra összepakolni a hátizsákot. Csak tudnám, hogy lehet több cucca az embernek hazafele menet, mint jövet, annak ellenére, hogy semmi hazavivőset nem vásárolt. Rejtély. Legalábbis számomra. Tegnap ilyenkor még javában Brains-en ugráltunk, most meg próbálom írott verzióba tömöríteni a FOO utolsó napját, bár legszívesebben visszamennék és átélném újra, azért csak az volt az igazi.
A szombati napot pihenősen töltöttük, örültünk a napnak, a leégésnek már kevésbé, de belefér, annyira nem volt vészes. A két napi szendvics-hotdog kombinációk után úgy éreztük, jár nekünk valami „rendes” kaja mostmár, így beültünk egy közeli étterembe. Mire megebédeltünk, bevásároltunk, már szinte indulhattunk is a szokásos negyed órás sétánkra a kempingig.
Kezdtük a záró napot a Budapest Bárral, ami nekem hihetetlenül nagy pozitív csalódás volt. Bevallom, nem láttam/hallottam még őket, de zseniális, amit csinálnak. Jó volt rég nem hallott filmslágereket, táncdalokat hallani cigányzene aláfestéssel 10 olyan énekestől, akik nem egy embert perdítettek táncra. Az pedig külön szimpatikus volt, hogy a művészhölgyekről és urakról is sugárzott az, hogy élvezik, amit csinálnak, egymással is jó viszonyban vannak (elég, ha arra gondolok, ahogyan felkonferálták az utánuk következőt). Utólag nagyon örülök, hogy hagytam magam „elrángatni” a PécsiEst Nagyszínpad elé.
Ezt követően volt sok időnk arra, hogy megigyuk a nap első fröccsét, ami már-már rituálé szintre emelkedett nálunk. Tettünk egy kísérletet arra is, hogy a vonatjegyünkre pecsétet szerezzünk, tekintve, hogy a kedves kalauzbácsi azt mondta Pécsre menet, hogy majd a fesztiválon semmiképp se felejtsük el ezt megtenni. Az úriember csak azt nem tudta, hogy a jegyet a vasútállomáson pecsételik. Sebaj, nem csak ő és mi nem tudtunk erről, de végül fény derült mindenre.
Utána nekivágtunk a domboldalnak lejtmenetben, hátha találunk olyan helyet, ahonnan rálátunk a színpadra, nincs nagy sár és még csak megsüketülnünk se feltétlen kell. A Quimby volt a tegnapi este általam egyik leginkább várt koncertje. Volt ám a felfújható narancssárga gumicápától kezdve a bubokrékfújón át a bodysurf-ölőktől a rengeteg emberig minden. Leginkább jó zene és ugye mindenben jóban van egy Kiss, mint azt a csajokkal megállapítottuk. Egy valami nem tetszett nekem a Quimbyben tegnap, hogy a Sehol se talállak-ba beleszólt Murphy. De így jár az, aki átmegy Brains koncertre és az elindulást követően kb a második szám ez. Sebaj, majd csütörtökön pótlom.
A legutolsó Brains koncert-élményemhez mérten kevesen voltak a Borsodi Színpadnál tegnap úgy háromnegyed 11 után. Nyilván a Kiscsillag sokaknak nagy csáberő volt, de én tudtam, hogy szükségem van egy kis ikszelésre, már, amennyire a nyakamban lógó fényképezőgép engedi. Márpedig engedte, nem volt mese. Felért a koncert egy kiadós kardio-edzéssel, amennyire észrevettem a körülöttem állókon, nem csak nekem. Pont így volt ez tervezve, olyan volt, amilyenre számítottam: nagyon jó, jövő héten meg jöhet majd a folytatás.
Gondoltuk, a pénteki estét megismételve megint levezetjük a koncerteket a Jäger bárban, de szombaton valahogy nem volt olyan jó az ottani buli, mint egy nappal előtte. Így úgy döntöttünk, hogy eszünk egy hotdogot, már csak azért is, hogy a napi fesztiválkaja ki ne maradjon, majd fájdalmas búcsút vettünk a Fishing on Orfűtől és hazaballagtunk.
Igazán büszke vagyok azokra, akiknek sikerült bokaficam nélkül megúszniuk ezt a három napot, ami ilyen talajon, valljuk be, azért teljesítmény. Magamból kiindulva a bokamerevítő nem maradhatott ki a ruhatáramból, amikor pakoltam, de szerencsére a táskám alján maradt 3 napig. Legalább világot látott ismét, az is valami.
Összességében pozitív volt számomra az egész fesztivál, nem volt sok ember, így a barátiassága valóban megvolt. Az árak elég kedvezőnek tűntek, legalábbis, amennyire a tavalyi egyéb fesztiválos emlékeimet sikerült előkotornom. A három nap alatt az altervilág színe-java Orfűn koncertezett, a gumicsizma-kultusz egészen új dimenziókat nyitott meg, talán a szúnyogokat le lehetett volna spórolni, szerintem senkinek sem hiányoztak volna.
Ez volt a Fishing on Orfű 2010-ben, az eddigi három közül ez zajlott le a legcsapadékmentesebben. Kíváncsian várom a 2011-es programot. Addig is (nem saját ötlet, de megtetszett és találó): FOOrever!!!