Hegyalja 1 nap – A mocsár népe

A hőség maga alá gyűrte Tokajt. Egy egyszerű forró hétköznapon így kezdődne ez a bejegyzés. De ez szerda nem csak egy egyszerű szerda volt, hanem a Hegyalja Fesztivál nyitó napja.

A hőségnek esélye sem volt.

Már az indulás körül voltak bonyodalmaink, hogy aztán Tokajba érkezve egy hirtelen költözéssel tegyük izgalmasabbá a délutánt. Ilyen előzmények után nem volt csoda, hogy 7 óra is volt, mire a fesztivál közelébe jutottunk.
Karszalagjaink beváltása közben eltanakodtam azon, hogy a szandál jó választás volt-e, majd belépve a fesztiválra kisebb pánik lett úrrá rajtam, látva a fesztivál területén keletkezett mocsaras részeket. Hogy fogjuk ezeket éjszaka elkerülni?!?!
De a pánik nem Hegyaljára való, ha mocsár, akkor mocsár, majd túléljük valahogy.

Az első nap Tokajban mindig építkezős, készülődős, olyan nulladik napos fílinges. Kajálással akartunk kezdeni, mivel a reggeli volt az utolsó étkezésünk, de a jugoszláv grill még a tűzrakásnál tartott, a többieknél pedig akkora sár volt, hogy esélyünk sem volt közelükbe jutni. A további napokra nézvést optimizmusra adott okot, hogy szorgos kezek épp méhsejteket pakoltak a kritikus helyekre.
Rövid mászkálás után aztán sikerült ehető dologhoz jutnunk, sőt széket is találtunk kiváló rálátással a nagyszínpadra, Tátrait aztán onnan hallgattuk.
A Tátrai Band nem fesztiválra való. Oda pörgés kell, valami, ami mozgatja és nem altatja a tömeget.
Mielőtt tele pocakkal végképp elaludtunk volna kezdett a Maláta bárban a Csík zenekar, ahol aztán már sem a hangulattal, sem a táncoltatással nem volt gond. Fel is ébredtünk azonnal. Nagyon jó koncertet adtak, bár nekem azért kicsit sok volt a feldolgozott szám. Értem én, hogy erre vevő a nép, de ha a koncert túlnyomó része feldolgozásokból áll, akkor óhatatlanul becsúszik pár nem annyira szerencsésen átdolgozott dal is.

És itt elérkeztem ahhoz a részhez, ahol szólnom kell a hangosításról, pontosabban arról, hogy a Maláta bárban kifejezetten fülelni kellett ahhoz, hogy a nagyszínpadról áradó Tankcsapda közben meghalljuk Csík zenéjét is. Vagy nem kell egyidőben koncertet rendezni a két helyszínen, vagy meg kellene oldani valamiképp, hogy a kisebb helyen azt halljuk amiért odamentünk.

Megunva a hangzavart kisétáltunk a Malátából és átálltunk a nagyszínpadhoz, hogy Tankcsapda végét még meghallgassuk. Nem tudom miért lepődök meg mindig azon, hogy Lukács bulikon képtelen a szövegek dallamát és ritmusát megfelelően tartani, már rég megszokhattam volna, csakúgy, mint a számok közt elsötétülő színpadot.

Az éjszaka a szokott helyen, a Jager bárban ért véget, ahol DJ Paplan nyomja estéről estére ugyanazokat a számokat, még a sorrend sem nagyon változik, így szombatra nagy az esély, hogy kívülről fújjuk majd az egész műsort.

ui.: többször írtam már arról, hogy Hegyalja az emberek miatt jó igazán. Nos ez a tételem idén többszörösen is bizonyítást nyert. Hétfőn derült ki, hogy szállás problémáink vannak (két főnek kellett még férőhely), de a tokaji Tourinform munkatársai megoldották gondunkat, hétfőn este n10-kor hívtak, hogy ürülésről érkezett hír, rá is csaptunk azonnal. Csak szólni kellett nekik, ők kerestek és amint találtak valamit már szóltak is. Aztán szerdán megérkezve tovább bonyolódott a dolog, mert a mi szállásunkról is kiderült, hogy túl sokan vagyunk kevés helyre. És ekkor jött a következő meglepetés, hívott a hölgy, akinél a hétfői apartmant vettük ki, hogy egy másik szálláson van még üresedés, ha érdekelne minket. Mikor kivettük a szobákát, valami megérzés okán említettem neki, hogy ha esetleg még ürülne szobája, akkor szóljon. Nem neki ürült, de másnak igen és ő szólt.
Az pedig, hogy a tökéletes, fesztivál közeli új szállásunkon 10 percen belül került nekünk az emeletre hűtőszekrény is, már csak hab a tortán.
Mert Tokajban az emberek barátságosak, figyelmesek és örülnek nekünk. Tokajban lenni jó!