A hétvége péntek délutánnal indul, mikor is már 4 körül tömeg van a kapuk előtt, a bejutás hosszú percekig tart. Rövid, de viharos péntek, üres szombat, esős vasárnap – pár szóban ennyi volt a szigeti hétvégénk. Persze voltak koncertek is, kósza zenék, de rá kellett jönnöm, hogy én a sodródó, spontán alakuló, sehova nem rohanós programot szeretem a legjobban.
Hogy spontán alakuljon a hetem én mindent megtettem, a Sziget műsorfüzetet messziről kerültem, nem terveztem, csak úsztam az árral. Mit mondjak, a módszer istenien bevállt.
A VOLT óta vágytam egy D-linkes masszázsra amit a Szigeten meg is kaptam. Pénteken négy körül két thai hölgy kezelésbe vett minket, meggyűrtek, megtapostak, nagyon kellemes volt. A masszázs hatása aztán egész este kitartott, nálam erős álmosság formájában. A jazz színpad előtt rövid időre el is szenderedtem a fűben, de az csak átmenetileg javított a helyzetemen. Szunyókáltam sörpadnál, aludtam miközben egy pillanatra megállt a tömeg és horkolásom az Oi Va Voit csak azért nem zavarta, mert nem közvetlenül a Világzenei színpad előtt szenderültem álomba.
Bármennyire is kellemes volt a dögönyözés ezt a programot a továbbiakban kihagyom a fesztiválos menüből.
Éjjel 11 körül félálomban hagytam el a K-hidat, de alig távolodtunk el a vihar lecsapott ránk (is). Nem az eső volt a legrosszabb, hanem a szél, mellyel szemben lehetetlenség volt tekerni, a bicikli egyszerűen megállt a szélben. Aztán szerencsére más irányba fordultunk, akkor már csak oldalról gyepált bennünket az orkán. Erősen kacsázva és nagyon kiffulladva értünk a biciklik telephelyére.
Szombaton elkerültem a Nagyszínpadot, a Tankcsapda már teljesen hidegen hagy, tülekedni meg Maiden kedvéért sem akartam. Az egy koncert amire készültünk, amin ott is voltunk, az a botrányos VHK volt. Ezt a hangellenőr dolgot én úgy nem értem ahogyan van. A koncert egyáltalán nem volt halk, csak éppen a pocséknál is pocsékabbul szólt. Én nem láttam a hangellenőröket, de nem hiszem, hogy ez az elintézési mód, miszerint lekapcsolják a keverőt, a jó megoldás. Ez a bunkó megoldás, ami a koncertre ellátogató közönség igényeit egyáltalán nem veszi figyelembe, ami a zajt csak kevéssé csökkenti, viszont a maradékot teljesen élvezhetetlenné teszi. Kikérem magamnak, hogy tönkretették a koncertemet! Ráadásul erről a szigetesek is tehetnek, mivel a jobb megoldás megtalálása az ő feladatuk is lett volna. Egyébként is túl sok volt a botrány ezen a szigeten, lásd még Palotai és a biztiboyok esete. Akik az „erős embert”, vagy valamiféle „hatóságot” alakítanak tanulhatnának kis modort, vagy mit.
Az utolsó napon még megnéztük az Ability parkot, tanultunk jelelni, megtanultuk, hogy egy zárakkal teli ajtón is csak kopogtatni kell és már be is engednek, kipróbálhattuk tapintásunkat, elgondolkozhattunk azon, hogy miként lehet a park céljait mindenki számára érthetően megfogalmazni.
A parkhoz kapcsolódóan: a Nagyszínpad előtt van emelvény a mozgáskorlátozottak részére, hogy ők is élvezhessék a zenét. A hét egyik legjobb mozzanata az volt, mikor láttuk, hogy a csokit osztogató lányok megszállták az állványt, hogy az ott lévők is játszhassanak. Jó, hogy figyeltek arra, senki ne maradjon ki a játékból.
A vasárnapból, a színpadokon kívüli, spontán zenélések mellett (az ilyeneket bírom igazán!), nekem a Kasabian zenéje jött be jobban, de a tömeg a Muse-ra mozdult rá, amit kevéssé értek. A koncert eleje – amíg én hallottam – színtiszta Depeche Mode utánérzés volt, nekem pedig ők már anno sem nagyon jöttek be. Át is mentem a Világzeneire Disco Partizanira ugrálni, de pont azt a számot már nem hallgattam végig, mert még a nagyszínpadi tömeg oszlása előtt át akartam érni a jazz színpadra, hogy megnézhessem és leginkább meghallgathassam Emílió dobolását. Mit mondjak? Sokkal jobban (jazz)dobol, mint ahogy a mulatóst nyomta.
A koncert első órája telhetett el, mikor megláttuk a villámokat. Közeledtek. Az eső egy sátor alatt ért minket, így nem igazán áztunk meg.
A nap és a Sziget zárásaként végrehajtottuk a lehetetlent, átkeltünk a Nagyszínpad előtt keletkezett tócsák tömegén, megúsztuk elcsúszás nélkül a csupa sár méhsejteket és bejutottunk az Open színpadra a Tudósok operájára.
De azt én már nem bírtam végig. A 7 nap, napi minimum 10 óra (általában több) talpon kikészített. Még utoljára fogtam a biciklit és kitoltam a Szigetről.
Most nem mondtam se azt, hogy szia, se azt, hogy viszlát Sziget. Jó volt veled, de a jövőről most még nem nyilatkozom.