Polgár Odettet ezernyi szál köti a nyolcvanas évek legendás hazai underground-szcénájához – édesapja, Polgár Tamás például a Sziámi kilencvenes évekbeli inkarnációjának gitárosa volt, a Megasztárt is megjárt énekesnő első lemezén többek közt Müller Péter Sziámi is közreműködött, ráadásul ha valakihez mindenképpen mérni szeretnénk, elsőre egyértelműen Méhes Marietta ugrik be. A Szegedi Ifjúsági Napok nulladik napján kiderült, milyen élőben.
Az Odett és a Go Girlz! 2008-ban megjelent, Pontos című első nagylemeze némiképp tudathasadásos anyag volt, hiszen a megkérdőjelezhetetlenül karakteres frontember mellett olyan jól ismert hazai énekesnők segítségét is igényben vette, mint Takáts Eszter és Varga Zsuzsa. A folytatást megelőlegező Pötty a kockán EP már egyértelműen Odett főszereplésével készült, végig ő állt a reflektorfényben, és ahogy nemrég megjelent kritikánkban is olvasható, a produkció egyáltalán nem bánta meg a váltást. A kérdés csupán annyi volt, vajon élőben, koncertkörülmények között hogyan működik a koncepció.
Nos, kifejezetten jól, sőt. Az öt tagból álló zenekar ráadásul ideális helyszínt kapott, hiszen a Pepsi Színpad évek óta a SZIN legjobban hangosított helyszíne, így minden egyes hangot kitűnően hallhatott a kezdetben gyérebb, később egyre szebb számú közönség. A délutáni műsorsáv általában nem kedvez az előadóknak, most azonban viszonylag rövid idő alatt meglepően jó hangulat alakult ki, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy az Odett és a Go Girlz! egyértelműen jobb élőben, mint lemezen. Már a nyitó Jimi Hendrix-feldolgozás (Purple Haze) hallatán kiderült, hogy Odett koncerten sokkal szélesebb skálán képes használni hangi adottságait, a stúdiófelvételek kissé míz, rezignált orgánumához képest bizony kifejezetten dögösen is tud énekelni. Eddig az sem volt észrevehető, hányszor idézi egy-egy gitártéma az U2 kilencvenes évek eleji munkásságának védjegyszerű vonásait, ami – mint a tavalyi Szigetes Editors-koncert óta tudjuk – semmi rosszat nem jelent. A nyolcvanas évek földalatti aranykora rengetegszer visszaköszön a dallamvezetésekben, motívumokban – főképp a Vesztőhely hektikus monológjában -, ám szinte sosem tűnik anakronisztikusnak a produkció. Nem mondhatni, hogy az új Méhes Mariettát köszönthetjük Polgár Odett személyében, de egyrészt Méhes Marietta sem volt annyira jó, amennyire a respektje sugallja, másrészt Odett sokkal inkább autonóm énekesnő, mintsem epigon.
A beállás alatt felidézett XX-dal is jelezte, a sok-sok évtized hatásai ellenére mégis mennyire mai ez a zene, szinte egyfajta oktatókazettaként szolgál azoknak, akik – generációs különbségek okán – lemaradtak a magyar undergound fénykoráról; a koncert egyetlen negatívuma éppen ebben rejlik, hiszen maga az énekesnő is lemaradt róla, így párszor egészen nyilvánvaló volt, hogy mások által írt számokat énekel, mások érzéseivel, összességében azonban meglepően pozitív a mérleg: aki a két stúdióanyag hallatán esetleg fanyalgott volna, mindenképp adjon egy esélyt élőben is a formációnak.