A SZIN tegnapi napjáról két dal maradt a fejemben mára, persze metonimikusan jelölve a két koncertet, amit becsülettel végighallgattam tegnap. Egyik jobb, mint a másik, és most ezeken keresztül fogom elmondani, milyen is volt a SZIN első napja.
Az Atomtorta szegedi zenekar, Szegeden sokat játszanak, ezért nem meglepő, hogy a SZIN-en is felléptek, igaz, délután, a Party Arénában. A dögmeleg valóban megérkezett, de ehhez képest a bazi nagy sátorban kellemes idő volt, és kellemesen szellősen üldögéltek az emberek. Néhány szám után kezdtek jönni többen, de azok is leültek. Én megint a saját különbejáratú 4 és fél éves mini-Iggy Popommal, Zsófival érkeztem, aki viszont egy pillanatig nem maradt egy helyben: körberohangált, táncolt, pózolt a füstgép előtt, és a helyiség közepén álló Marlborós pult két lépcsőfokos magasságából gyakorolta a stage diving-ot (azt azért idősebb rocksztár korára elmondtam neki, hogy nem mindig az apád áll az első sorban, hogy elkapjon), ezzel csodásan ellensúlyozva az Atomtorta félunplugged programját. Mert hogy nem csak a közönségben, a színpadon is ült mindenki, Braunitzer Gábor MA PsD énekes kivételével. Tisztán szólt minden, bár elektromos gitárokon játszottak, és időnként még hegedű is beszállt, Barna Emília révén, aki nem csak ezért ugyan, de ezért is jött haza Liverpoolból.
Annak ellenére, hogy az Atomtorta sokat játszik Szegeden, és két régi tanítványom is van benne, én még sosem hallottam őket, se rendesen, se unplugged, és ez az unplugged így nagyon jó bevezető volt. Nem is nagyon tudom elképzelni ezeket a számokat gyorsan és dobbal és valami, vagy torzítva; az Atomtortának szép alapjai vannak, sok kimondottan kedves hangszerelési ötletük, és jól szólnak együtt tisztán. A pengetős gitáralapok meg a basszus korrekten alapoznak, vannak jó kiállások és motívumok, még szólók is, na jó, azokat sokszor ki lehetne hagyni. Összességében ez egy kellemes zene, csak hát Hank Moody óta tudjuk, ilyenkor mindig jön egy nagy, ronda, szőrös ‘de’, hát valóban. Mert sajnos sokszor hiába a szép alapok, a jó váltások refrénbe, az olyan unplugged dimanika, amire az ember elégedetten és elismeréssel felhúzza a szemöldökét: mert sokszor egyszerűen túl hosszú, túl hömpölygő, és ha már az ötödik szám hömpölyög 4-5 percnél, akkor valamit csinálni kéne, szólókat kidobálni, vagy egész versszakokat, ilyesmi. És itt érkezünk az ‘Engedjetek be’ c. dalhoz, ami rendes verzióban ugyan szar, de a refrén unpluggedban nekem azt az élményt adta, mikor a szimpla csendes-szép unpluggedozgatás átfordul valami nagyon súlyosan szépbe, és itt még a szöveg is engedi neki.
És ez a legnagyobb baj az Atomtortával: Braunitzer Gábor MA, PsD, akinek azt szeretném üzenni, hogy különösen a Kispál feloszlása után már tényleg kurvára ciki ennyire lovasisan énekelni (nem érdekel, hogy szereti-e a Kispált, és lovasisan akar-e énekelni, mert mindettől függően tök egyértelműen úgy énekel). Vagy akkor kezdeni kell vele valamit. Mert mondjuk, és erről beszélek, amikor jön az a váltás, lassan, szépen, hogy „engedjenek be, engedjenek be”, akkor nagyon működik a szívbemarkolás, tényleg; csak úgy általában viszont, az összes verzében és az összes sorban, ott nagyon nem. A „paraszt vagyok, tanyán lakok”- és „de az autómat meg a nőmet békén lehet hagyni”-féle dolgok meg egyenesen a Kaukázus legmélyebb bugyrait idézik; ez a másik baj, hogy a szövegek is túl hosszúak, sokszor túlírtak és túllovasiasodottak (ezért is hömpölyög és áll meg, mert ha írunk 3 hosszú versszakot, akkor ugye azt el kell énekelni; nos, nem, ki kell húzni egyet). Vicces azt mondani ezek után, és úgyse hiszi el senki, hogy nekem (és Zsófinak is) kimondottan tetszett az Atomtorta (ha másnap is a fejemben van egy dal, amit életemben most hallottam először, az azért teljesítmény), de szokott keresetlen és obszcén módosítási javaslataimon keresztül mondtam itt el, min lehetne (kellene) itt változtatni. És kérném, nem lehetne akusztikus felvételeket felrakni, én ezt hallgatnám egy kicsit.
Metonimikusan egyébként nem csak az egész koncertet, az egész délutánt is jelöli ez, rohangálás, mini-stage diving, sör nem, mert kocsival vagyok; viszont nagyon kellemes és vidám. Egyszer-egyszer markolnak az emberbe a súlyosan szépbe forduló refrének. Aztán belehallgat a nagyszínpadon a Belmondóba meg a Magna cum Laudéba, és elmenne az életkedve is, ha ez nem lett volna ott előtte. És akkor tovább az estére, mert jönnek a csajok.
Üdvözlet, és köszönjük a kritikát, linkelem is mindenfelé. Azt nem tudom, Kardos-Horváth Jánost láttad-e / hallottad-e már élőben énekelni, szerintem az én „lovasisságom” amellett gyakorlatilag semmi. Más kérdés, hogy sajnos nem is tudok mit tenni. Én nem veszem észre, hogy ez ilyen, nem is mondják sokan, szerintem ez nekem adottság, amin esetleg egy hangszalag-plasztikával vagy némi hormonkezeléssel lehetne segíteni. Ezek egyikét sem vállalnám be azért, hogy ne legyek „lovasis.” Azért énekelek így, mert nekem ehhez nem kell erőlködni. Bármilyen más énekstílus rekord idő alatt tönkrevágja a torkomat. Őszintén, régi gond ez a magyar zenében, és nagy megkönnyebbülés, hogy a Kispálnak vége (sajnos Lovasi ettől nem tűnik el, és, sajnos, Kispál András nem kapott vele együtt Kossuth-díjat)! Hány „alter” banda megkapta, hogy ezért meg azért kispálos… szerintem ez annyi, hogy attól még, hogy Lovasi vitte a legtöbbre ezzel, azért nem annyira egyedi, hogy egyetlen legyen belőle. Csak hát, aki itthon ezt az „alternek” nevezett dolgot csinálja, az előbb-utóbb Kispál/Quimby-utánzatnak cimkéztetik.
Mindenesetre az írás elgondolkodtató, szerintem ahhoz képest, hogy erre a produkcióra volt összesen 3 hónapunk, kihoztuk belőle a legtöbbet. Ami a számok szerkezetét illeti, teljesen igazat kell, hogy adjak- ahogy esett, úgy csináltuk. Nulla tudatossággal, ahogyan mindig is.
Ami meg az egész koncepciót illeti: ahhoz képest, hogy már akkor is elégedett lettem volna, ha a zenekarom és a gondolataim egy ember életét megváltoztatják, szerintem megváltoztatták vagy tizenkettőét. Ha ez csak úgy jött, lovasisságostól, tervezetlenül, akkor azt mondom, a lehető legjobban csináltuk.
Ja, az előbb lemaradt: „Az autómat meg a nőmet” természetesen már az ősködben létezett, még mielőtt a Kaukázus akárhol lett volna. Vicces adalék, hogy Kardos-Horváth János kedvenc Atomtorta-száma, egy lányosan elgyengült pillanatában bevallotta, hogy ő a kocsiban mindig azt fütyülte.
A lovasisan éneklés alapvetően nem hang kérdése, felmenetelek, hajlítások, intonáció, stb., ezen sztem maximálisan lehet változtatni. Sajnos többször is hallottam a Kaukázust, és mikor előjön nekem vki azzal, h de a régebbiek jók voltak, még mindig kitartok amellett a véleményem mellett, h nem, a Kaukázus mindig is szar volt. Viszont mindez nyilván nem érinti a zenétek hatását v a kreatív folyamat működését v mi, az egy (kjét) ezektől tök független dolog. Szólj, ha van komplett akusztikus koncert felvéve.
Szólni fogok, ha lesz pénz egy normális technikusra, aki felveszi és megkeveri tűrhető áron, azonnal felvesszük. Egy számmal mentünk stúdióba most,az egy héten belül hallgatható állapotba kerül.
Azt, hogy intonáció, Erika (vokalista néha) is szokta mondani, én nem tudom, mit jelent, maximum etimológiai alapon saccolni tudok, mi lehet. A Kaukázus meg hát nem volt jó nagyon, bár nekem a Kardos-Horváth Lángos szövegei néha tetszettek, holott ez az ökotudatos, LMP-jellegű globálgladiátorosdi nekem se feküdt.
Mindegy. Kardos-Horváth most óvodákban haknizik.
Űristen, akkor meg kell nézzem, nem megy-e Zsófiékhoz, és legfeljebb aznap nem megy óvodába.
De miért nem veszitek fel szimplán a keverőről az egyik ilyet? Nem koncertlemez, de hallgatni lehetne.
Ja és még egy, a gyors verziókban nekem sokszor a BlaBla jut eszembe (az alapokról, kicsit a szövegekről, meg a szövegmondásról), az megvolt?
BlaBla? Nem tudom, soha nem hallottam róla. Én tényleg elképzelhetőnek tartom, hogy többen egy időben, egymástól függetlenül rájövünk ugyanarra. Nem egyszer esett meg a tudományban is.
Keverő: na ja, de valahonnan jó mikrofon ahhoz is kell, nem akarom műanyag Panasonic minőségben hallgatni.
Gyors verziók: egyre kevésbé hajlok arrafelé. Sokkal érdekesebb lenne ez csellóval, hegedűvel, zongorával és hárfával helyenként. Mindig is akartam, hogy legyen egy hárfánk hárfásnővel.
BlaBla a Bérczesi zenekara volt a Hiperkarma előtt. Nagyon helyes amúgy, maradjatok csak a lassabbnál.
Nem teljesen értem a mikrofon kérdését a keverőnél, ezt a SZIN-es koncertet pl. gondolom a Party Aréna hangosította a saját mikrofonjaival, akkor kifelé is az szólt, amit felvettetek volna.
Én is beköszönök. Tehát hello.
Nekem is jobban tetszik mostanában a lassabb, de akkor is jó lenne helyenként bele a dob. De néha hiányzik egy kis pank.
Mellesleg szerintem Lam úgy érti, hogy keverőről felvenni, mint a Garaboncziásban tavaly vagy a próbateremben, vonalkimenetről. Csak azok is pl. botrányosra sikerültek.