Az úgy volt, hogy 10-11-re terveztük az indulást, hogy időben leérjünk, mert fél 5-kor már komoly ivászati projektet kellett volna megvalósítanunk a fesztivál területén. Ahhoz képest, hogy indulni csak fél 1-kor sikerült és Várpalotára Zamárdit útba ejtve érkeztünk egészen vállalhatónak tűnt a negyed 6-os időpont, mikor is a fesztivál bejáratát jelző MOL-kút felé közeledtünk.
A pénztárak előtt a szokott több órás sorok, de egy pillanatokon belül kezdődő sajtótájékoztatóra hivatkozva sikerül gyorsan bejutni.
A bejáratnál a biztonságiak sokkal szigorúbbak mint az elmúlt években, de azt sosem fogom megérteni, hogy például májkrémet miért kell elvenni a becuccolóktól. Tényleg az lenne a normális, hogy öt napon keresztül a fesztiválozó csak azt egye amit bent kap? A vágott dohány és pumpa beviteli tilalmat is megmagyarázhatná nekem valaki.
Bejutás után futottam a Nagyszínpad mögé, ahová a Twisted Sister ígért sajtótájékoztatót. Míg vártam rájuk Beatricét néztem hátulról és meg kellett állapítanom, hogy Ferónak jót tettek a stylistok, sokkal jobban nézett ki, mint az elmúlt években bármikor. A színpad előtt állók véleménye szerint sokkal jobban is szólt.
A sajtáj kicsit késett, de legalább volt idő arra, hogy egy fotós kérésére a vendégeknek szánt asztalok mögé, a hátteret – addig – adó wc-tartály elé beparkoljanak egy autóval.
Érkezés után a Twisted Sister helyet foglalt az immár biztosított háttér előtt, majd nem sokat teketóriázva közölték, hogy kérdezzünk. A tolmácsnak már az üdvözlő mondatok fordításánál gondja támadt, így aztán pillanatokon belül ki is maradt a beszélgetésből, az angolul nem tudó sajtósok legnagyobb bánatára.
Kérdésekre válaszolva elmondták, hogy nem gondolják magukat nosztalgia zenekarnak. Retró az a zenekar, amelyik már nem tud száz százalékot adni közönségének. Ők a mai napig remek számokat adnak elő nagyszerűen, imádnak zenélni és csinálni is fogják mindaddig, míg bírják. Kifejezetten büszkék arra, hogy ők évtizedek óta az eredeti ötös felállásban nyomják, nem sok zenekar mondhatja el ezt magáról ennyi idő után. Kedvenc számuk a You can’t stop rock&roll, amely tökéletesen jellemzi őket. Elmondták még ki lenne benne zenei dream team-ükben, hogy mit csinálnának, ha nem zenélnének, egy kevésbé szerencsés kérdésre megdicsérték a magyar lányokat, aláírták a Mikulásgyár pólóját, összeálltak pár kép erejéig, majd sietősen távoztak.
Az esti koncertig Mocsok 1 kölykökkel múlattuk az időt, de nem állítanám, hogy nagyon megszerettük őket.
Fél 9-kor már a nagyszínpad előtt álltunk, a kezdés pontos volt, majd következett egy fergeteges koncert. Mit érdekel engem, hogy az egész, csak egy turné közbe beiktatott csütörtöki hakni? Teszek arra is, hogy már 40 éve nyomják az ipart, nem érdekel semmi, főleg akkor nem, ha amit kapok, az fergeteges. Mert ez a koncert az volt. Fergeteges. Dee Snider energiáitól majd szétrobbant a színpad és egyáltalán nem úgy tűnt mint aki rutinból, megszokásból és jéghideg profizmussal adagolja magát. Mark Mendoza basszeres stílusa nekem nagyon bejött, ahogy állat módjára verte a gitárt és ugyan a dobszólót kicsit haloványnak találtam, de az ötlet, hogy az ütők végeire két piros ledet szereltek megvigasztalt. Igazán izgalmas volt figyelni az ütemek nyomán rajzolódó alakzatokat.
Ahogy a bandára, úgy a közönségre sem lehetett panasza senkinek, a ritka tökéletes pillanatok egyike volt a Twisted Sister fellépése.
Szerdán még morogtam, hogy minek a PAFEn külföldi bandára költeni, idáig is jól megvoltunk a magyarokkal, tőlük még nem lesz jobb az idei felhozatal, de csütörtökön 3/4 9-kor mindezt már felejtettem és azóta is tökéletesen helyeslem a döntést. Ennyire jó koncertet ugyanis a PAFEn talán még sosem láttam.
Az este innentől már csak pörögve folytatódhatott, volt benne Intim Torna Illegál, tánc a Jager sátorban és a nagyszínpad előtt, ahonnan DJ Dominique tolta a nép alá a kommersz zenét.
Egyetlen hibás döntésünk éjjel 1 után következett, mikor is betévedtünk a Rózsaszín Pitbullra, melynek szövegei nálam két perc alatt kiütötték a biztosítékot, így aztán távoztam is. Azt, hogy a sátorban több százan tomboltak szomorúan konstatáltam.
A nap ismertetésén túl adós vagyok még a SHEWEE tesztünk állásának leírásával. Folytatás csak lányoknak!
Hármas teszt-kommandónkból kettőnknél már az első napon ott lapult az eszköz az övtáskában és pár órás kint tartózkodás után el is jött az első alkalom, hogy élesben használjuk. Az otthoni tökéletes tesztek után az ember lánya bátor és határozott léptekkel áll be a ToiFor egyik egységébe, letol, illetsz, pisil, majd azonnal abbahagyja, mert valami nem stimmel. Törölközés, lebegés, kézmosás és fertőtlenítés, majd távozás fejcsóválva és szomorúan.
De egy sikertelen kísérlet még nem a világ, természetesen nem adtuk fel. A második alkalommal már okosabban próbálkoztunk, vagyis állva a szűk helyen már nem a wc, hanem a piszoár volt a cél. És láss csodát, a második kísérlet tökéletes sikerrel járt! Az éjszaka előrehaladtával, talán az elfogyasztott fröccsök hatására azért néha még akadtak gondok, de azokra mind fel voltunk készülve. Összességében elégedettek voltunk és a pink kis toknak a következő napra is biztos helye lett táskáinkban.