Nem könnyű március 15-én estére közönséget toborozni, még akkor sem, ha a koncert az A38-on van, ha az előadó Rita Redshoes, egy nagyszerű portugál énekes, akit 2009-ben Golden Globe-ra is jelöltek. Talán a jóárasított kuponos jegyek miatt, talán a közönség faragatlansága miatt, vagy a kettő miatt együtt, de a koncerten végig magas volt az alapzaj. Sosem fogom megérteni, hogy miért megy valaki koncertre, ha végig pofázza azt.
Pedig maga a koncert nagyszerű volt. Rita Redshoes elbűvölő – hülye szó, de rá tényleg illik – volt. Elbűvölően fiatal és nagyon copfos. Fiatal, de a színpadon egy pillanatra sem tűnt kislánynak, míg ez a színpadot elhagyva már egyáltalán nem mondható el róla. De nem az dönti el, hogy jó zenét játszik-e valaki, hogy minek néz ki. Márpedig Rita Redshoes – aki a neve ellenére világos, flitteres cipőben volt, amit a koncert vége felé egszerűen lerúgott a lábáról – nagyszerű dalokat énekelt, sajátokat és feldolgozásokat is. Talán a közönség egy része azért dumált végig, mert egy kukkot nem értettek az egyébként nagyon érthetően énekelt angol szövegekből (ezt a feltételezés nem vonatkozik a jelenlévő pár portugál rajongóra).
A művésznő dicséretes nyugalommal hagyta figyelmen kívül a magas alapzajt, kedvesen és őszintén hálásan köszönt meg minden tapsot és elismerő füttyöt, pedig nem lehetett könnyű így énekelni.
Komolyan mondom, méltatlan körülmények között folyt le a koncert. Mert hiába figyelt és lelkesedett a többség a bárpult mellett álldogáló kisebbségnek a zene csak arra volt jó, hogy megpróbálja azt túlkiabálni. Igazán sajnálom őket, egy nagyszerű koncertről maradtak le.