Először jártunk koncerten a majd’ két hónapja megújult Akváriumban. Írhatnánk, hogy hosszú idő után egy borzasztó Kiscsillag koncerten vettünk részt április 19-én, de cseppet sem lenne igaz. Ismét remekül szórakoztunk a zenekarral, akiknek megint sikerült egy olyan pluszt hozzátenni az estéhez, ami után csak azt tudtuk mondani: még, még, még!
Érkezésünket tökéletesen időzítettük: miután átvettük jegyeinket a bejáratnál, még éppen volt időnk körbenézni az alaposan átalakított Akvárium klub termeiben. A bejárattól balra található a ruhatár, és mivel viszonylag kicsi helyen lehet leadni megőrzésre a kabátokat, gyakran torlódás alakul ki a koncertre igyekvők, és a várakozók miatt. Arról nem is beszélve, hogy a mosdók bejárata is átkerült a kabáttárólóval szembe, még nagyobb tülekedést generálva. Nem értjük, mi értelme volt nyíló ajtókat felszerelni a mellékhelységekre, hiszen ezzel csak segítik a nagyobb tumultus kialakulását. A Gödör klubban remekül meg volt oldva ez a dolog, itt kicsit szerencsétlennek érezzük ezt a fajta kialakítást.
A mosdók belülről gyakorlatilag semmit sem változtak, tökéletesen megfelelnek az igényeknek, bár egyik kézszárító sem működött a férfi részlegben, de valahogy túléltük. Tovább haladva befelé balra található egy pult, ami ismerős lehet, a Gödörben is ugyanitt volt. Érdemes azonban beljebb haladni, mert a régi nagyszínpad helyére került egy üldögélős rész, valamint egy nagyobb fajta italmérő állomás, így célszerűbb lehet ezt igénybe venni, mert aznap este gyakran itt kevesebben állnak sorba, mint a ruhatár mellett. Tehát a nagy tánctér helyére került a klubszínpad és az üldögélős rész, igazából jól nézett ki, biztos remek bulik lesznek itt is. Az este egyetlen koncertje viszont a hátsó nagy teremben volt, ahol én még sohasem jártam, de Csingasz állítása szerint (amivel egyetértett Lovasi is), korábban is voltak itt koncertek. Méretével, hangzásával semmi gond nem volt, annál inkább a szellőzésével, de erről majd később.
Miután magunkhoz vettük nélkülözhetetlen söreinket, elindultunk a tömeg közepe felé, és épp időben tettük: az addig szembe tűző színes fényeket lekapcsolták, és húsz perccel kilenc után feltűnt a színpadon a négy jól öltözött úriember. Lovasiék nem cicóztak, rendesen belekezdtek, adtunk az elején Néniket a bácsiknak, majd kiabáltuk, hogy Állnak a férfiak. A hangosításra egy szavunk sem lehetett, a hangerő is rendben volt, ellenben a szellőzéssel úgy tűnik, az átépítések során nem kezdtek semmit a tulajdonosok. Nem arról beszélek, hogy egy koncert alatt egy csepp izzadtság se legyen az embereken, de ezen a helyen sajnos rendszeresen nagyon fülledt a levegő, és már egy szál pólóban is meg lehet sülni (nem is beszélve arról, ha a pulcsit is átizzadjuk, mint nemrég).
Nem sokáig zavartattuk magunkat a meleg miatt (pár unicum után már szinte meg se érezni), inkább a színpadra koncentráltunk, mert amit láttunk, azon igazán remekül szórakoztunk. Már a homályba veszett, mi is vezetett egészen odáig, de tény, ami tény: a zenekar az idén ötven éves Omega előtt tisztelgett egy nem is akármilyen Gyöngyhajú lány előadással. Lovasi rögtönzött Kóbor Jánosként táncolt a színpadon (talán a képen nem jön át teljesen, de ősz loboncnak egy fehér kendőt terített a fejére, ingét pedig végig kigombolta, ettől már teljes volt a hasonlóság az Omega frontemberével mellszőr terén is). Igaz, csak a refrént adták elő, és (Lovasi szerint a szám legjobb részét) a lá-lá-lálálálá-kat hallgattuk meg, de ezeket többször is, a közönség legnagyobb örömére.
Ezen kívül Lecsó szavalt egy olyan mondókát, ami valljuk be, sokunknak még színjózanon is igazi kihívás lett volna tökéletesen elmondani, neki azonban minden különösebb gond nélkül ment. Énekelt még számot Mihalik Ábel is, ami közben Lovasi leugrott a színpadról az első sorba, és önmagából kivetkőzött tizenéves lányként csápolt Ábel egy-egy érintéséért. Az est fénypontja számomra mégis a Lecsó-Lovasi által alkotott megjegyezhetetlen latin nevű duónak az előadása volt. Felturbózták kicsit a MOL-kútnál című számot, Lecsó adta szintin az ütemes alaphangot, Lovasi pedig az éneket (fején egy baseball-sapkával, állítása szerint ugyanis ez jelzi, hogy ők egy szinti-duó). Igazán pszichederikus élmény volt, bármelyik Soerii & Poolek koncerten simán elment volna, de itt is bőven megállta a helyét.
Ezután már csak a ráadás volt hátra, amit gyanítom, hogy eredetileg nem öt számosra terveztek, azonban ezt senki sem bánta. A legvégén alaposan megtapsolta őket a csurig megtelt nagyterem közönsége, azonban másodikra ráadásra már esély sem volt. Kis várakozás után mi is a ruhatár felé vettük az irányt a többi elégedett látogatóval egyetemben.
A beszámolóból sejthető, hogy remek esténk volt az Akváriumban, amivel a ruhatár körüli tömegen, és a szellőzésen kívül meg vagyunk elégedve. A zenekar is hozzátette a magáét, sőt még többet is (nem hiszem, hogy bárki is számított Gyöngyhajú lány éneklésre), látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. A Kiscsillag ha lehet, még tovább erősítette bennünk azt az érzetet, hogy igen, jelenleg ők az egyik legjobb koncertzenekar hazánkban. A legközelebbi pesti bulin a ZP-ben találkozunk!