A pénteki nap egyértelműen a Biohazardról szólt a Hegyalján. Megették, kiköpték, majd ismét megették a közönséget. Rajtuk kívül is volt azért attrakció! Szám szerint 8 koncerten és egy beszélgetésen vettünk részt, 6 óra leforgása alatt. A színtiszta tények és számok helyett nézzük inkább a mocskos részleteket! Ott kezdünk, hogy Ivan and the Parazol 16:30-tól a Furmint klubban…
..És nagyjából 12 ember. Természetesen a fesztivál legkisebb színpadon, délután fél 5-től, egy feltörekvő zenekartól nem lehet várni, hogy becsábítsák a borospincékből a rocker hordákat, de azért ez a dolog egy picit ciki volt nekem. A srácok megtettek minden tőlük teljetőt, a hátrébb álló további 4 embernek többször is megjegyezték: nem lenne baj, ha közelebb jönnének. Tisztességesen elnyomták a számaikat, szépen fel voltak öltözve, szóval nem volt semmi sértődöttség bennük. Csak ilyenkor azért felvetődik: mennyire lehetőség vagy éppen kiszúrás egy ilyen körülmények közötti koncertet leszervezni?
Nos, látjátok Kedves Olvasók, hogy az alkohol öli az agysejteket! Én vagyok az élő példa: majdnem elfelejtettem, hogy a nap első koncertje előtt még részt vettünk Lévai Balázs Kultúrsokk című műsorán. Ennek a programsorozatnak a lényege, hogy Balázs ismert emberekkel beszélget minden alkalommal egy könyvről, egy filmről és egy lemezről. A mostani vendégek: Karafiáth Orsolya, Stumpf András (Heti Válasz), Legát Tibor (Magyar Narancs), Beck Zoltán (30Y). A témák tök izgalmasak voltak, ugyanis Szabó Győző drogos könyvéről, az Omega új duplaválogatásáról és a Fifti/fifti című filmről ment a diskurzus. Engem főleg utóbbi érdekelt, ugyanis anno elég komoly hatást gyakorolt rám a mozi, ajánlom nektek is! Mielőtt azonban átmennénk filmkritikába, ugorjunk is a következő programpontra!
Lassan hozzá kell szoknunk, hogy a Supernem végérvényesen a Nagyszínpadokra költözik, Papp Szabit is csak Művész Urazhatjuk. A viccet félredobva, tavaly még a Malátabárt szedték szét, idén a Nagyszínpadon volt a sor. Mivel én kereken egy héttel korábban a Zépében megnéztem őket, sok újdonságot nem mutattak. Sőt, egy az egyben azt a műsort nyomták le, még a felkonfok is ugyanazok voltak. Ezt tegnap Ganxtáéknak sem néztem, így most sem teszem. Se azt, hogy minden meglepetés nélkül tudták le a srácok a bulit (a Zépében volt legalább Rolling Stones feldolgozás). Legközelebb tessék megmozgatni a fantáziánkat jobban! (És most nem Szabi lejjebb gombolt ingére gondolok…)
A Supernemet követő Alvin és a Mókusok sokkal komolyabb erőfeszítéseket tettek, hogy felrázzák a nézőket. Ez nagyjából sikerült is, csak a vér ciki számok közti dumákat kéne elhagyni, de sürgősen.
A lagymatag délutánt követően muszáj volt vételeznem még némi (nagyon sok) Furmintot, és már úgy mentünk vissza a többiekkel a fesztiválra, hogy benne volt a bugi a lábunkban.
Erre akár jó is lehetett volna egy végre nem verőfényes Carbonfools koncert, de valahogy most sem volt robbanás közeli a hangulat. Pláne, hogy előtte útba ejtettük a Hollywood Rose nevű bandát, akik igazából a szegény ember Guns ’n Rosesának is nevezhetők, mivel egy tribute bandáról van szó. Ennek ellenére nagyon sokan voltak kíváncsiak rájuk, így még inkább érthetetlen, hogy az énekes miért döntött úgy, hogy nadrág nélkül jön fel a színpadra… No de visszatérve a Carbonfoolsra: Fehér Balázs a szokásos hideg (egyre inkább erősödik a gyanúm, hogy simán nagyképűségről van itt szó) modorában énekelt, viszont néha-néha azért megmozdult a zenekar, akkor kiderült, hogy ők tudnának őrültködni is, csak akkor széjjel menne a frizura, azt pedig senki sem szeretné, ugye?
Mielőtt megkapnám kommentekben, hogy mindenkit csak lefikázok, megmentem magam: a 21:45-kor kezdődő Sonata Arctica koncert baromi jó volt! Mint később kiderült, őket is überelte a Biohazard, de megvallom töredelmesen (és ezzel valószínűleg egyedül vagyok az univerzumban) nekem ez a zene sokkal jobban bejött. Dallamos metál, nagyon rendben volt a dolog, és végre a közönség is vette a lapot. A jó finnek kihasználták tisztességesen a műsoridejüket, és csak utána adták át a terepet Billy Graziadeinek, Danny Schulernek, Scott Robertsnek és Bobby Hambelnek. Ja, hogy ők kik? Természetesen a Biohazard, akik az idei Hegyalja legenergikusabb buliját produkálták. Az első perctől az utolsóig fenntartották a közönség lelkesedését, volt minden, mint a búcsúban. Nagyon nagy piros pont nekik!
Mivel nem a metál a szívem csücske, így a Sonata Artcica-Biohazard végére eléggé elkezdett zúgni a fejem, így egy kis megnyugvásért átsétáltam egy negyed órácskára a Doors Emlékzenekar koncertjére. Igazából harmad annyian voltak, mint a Hollywood Rose buliján, viszont az ott lévők nagyon szépen táncoltak, szóval ott is abszolút megvolt ez a feelgood érzés. Ez a kis nyugi mindenképp kellett az esti metál orgia után.
És akkor hirtelen véget ért a harmadik nap (legalább is az a része, amit bent töltöttünk a fesztiválon). Nem sokkal később pedig már arra ébredtünk, hogy az utolsó napunkat húzzuk le a festői szépségű Tokajban. De az természetesen már egy másik poszt lesz!