Nem mintha úgy nem lett volna tökéletesen jó, de hát az az igazság, hogy Mick Harvey szólóban valami egészen más, és ezt így eddig Magyarországon biztosan nem láthattuk. Most, hogy az őszi turné nem csak Bécsig jön el, hanem az A38-ig is, javaslom mindenkinek, aki eddig (ahogy én is) csak Cave-vel látta Harvey-t, hogy jöjjön el.
Mick Harvey nyilván rettenetesen unja már, hogy mindig azt kérdezik tőle: ha már a 70-es évek óta Nick Cave-vel dolgozik az ember, ugyan minek száll ki ebből majd’ 40 év után? Harvey volt a Birthday Party óta a Bad Seeds szépen hangszerelő embere, aki az elején még dobolt (ahogy a Birthday Party-ban is ő ült be a dob mögé, mikor Phil Calvert nem tudta rendesen eljátszani a témákat), aztán az akusztikus gitártól kezdve mindenen játszott: még az utolsó közös Bad Seeds-lemezig, a Dig, Lazarus!! Dig!!-en is teljesen egyértelműen ki lehetett hallani a jól felismerhető hangszerelési megoldásait (elég annyit mondani, hogy „az a visszajövetel a ‘Today’s Lesson’-ben!”). Közben viszont írt ő zenét mindig is magában is, ráadásul nagyon jó zenét.
Harvey már csak azért is érdekes szólóban, mert egész karrierje egy kivételesen remek kollaboráló zenész képét rajzolja fel: Cave mellett dolgozott számos más artistával (P.J. Harvey Let England Shake-én legutóbb, de producerként Anita Lane és Rowland S. Howard lemezein is megjelent), írt filmzenéket, és ezek mellett szép csendben írogatta a saját dalait is. A 90-es években két lemeznyi Serge Gainsbourg-dalt rakott át angolra (a csodálatos Intoxicated Man és a Pink Flamingoes), majd a 2000-es évek végén, épp 10 évvel ezek után, két szólólemezzel állt elő (One Man’s Treasure és Two of Diamonds). És tavaly még eggyel (Sketches from the Book of the Dead). Mivel ezeket jórészt teljesen egyedül vette fel, már csak az évtizedek során felhalmozott hangszeres (minden elképzelhető hangszeren) és hangszerelői tudás is impresszív, de hát ez nyilván senkit sem érdekelne, ha ezek nem lennének jó dalok. De jók, amin nem változtat az sem, hogy a két lemezről összesen 4 dal csak Harvey teljesen saját szerzeménye. A 2000-es években megjelent két szólólemez minden dalában van valami rettentő érdekes, és jó néhánytól lehetetlen megszabadulni (‘Come On Spring’, ‘Photograph’, ‘Planetarium’). Meg minek is megszabadulni tőlük. Kérdés, hogy élőben mennyire van ott az a tök gazdag, szép kis apró részletekből összeálló hangzás, ami minden lemezében és dalában megvan.
Már csak ezért is feltétlenül el kell jönni okt. 21-én az A38-ra, megnézni Harvey-t. Én mondjuk elmentem volna Bécsbe is, de hát így sokkal kényelmesebb; és aki nagyon akarja, követheti utána Zágrábba és Belgrádba is. Az I.O.N. játszik először, aztán Harvey; a belépő 2500 Ft (de elővételben csak 2000).