„A rajz mindig jelen van az életemben, akkor is, ha turnéra megyünk, lemezt készítünk vagy utazom: egy mappa, egy jegyzetfüzet, pár filctoll mindig van nálam, ha más nincs, akkor firkálok.” Sokan tudják, kevesen ismerik: Kiss Tibi, a Quimby frontembere, költő és rock-ikon, diplomás képzőművész. December 10-én jelenik meg könyve, a Neonradír.
A Neonradír című könyv új oldaláról mutatja be az énekes-gitáros-dalszövegírót. Az évekig készülő album Kiss Tibi életének és gondolatainak képeskönyve: az egyetemista, szárnyait bontogató festő, a mámor démonaival megküzdő ember és az újrakezdő művész alkotásainak gyűjteménye, amelynek minden oldala önálló műalkotás. Korai, érett munkáival indít a kötet: tanulmányrajzok, verseskötetekhez készített illusztrációk, bizarr figurákat felvonultató festmények. Ezeket követik a pokol bugyraiba alámerülő művész jártában-keltében fecnikre firkantott skiccei, „egy olyan korszak lenyomatai, amikor semmi sem működött”. Majd kiszínesednek, élettel telnek meg a képek, a humoros, ironikus, kritikus, erotikus, játékos és kísérletező, motívum gazdag festmények, grafikák és vegyes technikájú kompozíciók. Az alkotásokat Kiss Tibi gondolattöredékei, színes történetei, zeneszövegei és a zenésztárs, jó barát Varga Livius párbeszédes jelenetei kísérik.
Kiss Tibor (1971. május 10.) zenész, képzőművész, dalszövegíró, a Quimby együttes gitáros frontembere, előadóművész. Dunaújvárosban született, azóta megjárta a pokol bugyrait és a siker csúcsát is. Édesapja kultikus tanár volt az iparvárosban. A fiú eredetileg csillagász, majd képzőművész akart lenni, 16 éves kora körül kezdett zenével foglalkozni.
A gitározást autodidakta módon művelte, a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium Október nevű rockzenekarában játszott bátyjával, Kiss Endrével, Mikuli Ferenc basszusgitárossal és Varga Livius énekes-dobossal. Quimbyként először 1991 végén léptek fel a Tilos az Á-ban, megtetszett nekik a név hangzása, rájuk ragadt. A Quimby-történet innentől közismert.
Kiss Tibi 1997-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott, az állandó rajzolgatás, festés azóta is folyamatosan jelen van az életében, de költőként is számon tartják, dalszövegei sokak szerint önálló versekként is megállják a helyüket. Válogatott művei megjelentek a József Attila Kör kiadásában, Ventilátor blues címmel.
Azt mondta egyszer magáról, hogy mindeközben elivott egy lakást, elszívott egy nyaralót, átaludt egy karriert. Az önpusztítás olyan fázisába érkezett, hogy végül 2003-ban, Komlón egy pszichoterápiás csoportban építette újjá magát és ezzel művészetét is.
A Neonradír kisebb-nagyobb megszakításokkal 3 évig készült. Kiss Tibi egy Magyar Narancsnak adott interjúban így vall a a képzőművészetről,: “Annak idején, amikor megfertőzött minket a rock and roll, illetve a rockzene, nem gondoltam, hogy nem lesz belőlem képzőművész. Gyerekkoromtól az szerettem volna lenni, és amit abban tanultam, tudom használni a zenében is, hiszen a muzsikák hangulatszerűek, a szövegek képiesek, metaforikusak. Nincsenek alkotói korszakaim, inkább a magam örömére kísérletezek, az anyaggal való törődés érdekel.”
Kiss Tibi magáról:
“Egész kicsi gyerek voltam, amikor egyszer odamentem édesanyámhoz, hogy mit csináljak, anyu, unatkozom. Azt mondta: rajzolj, kisfiam. És attól kezdve nem unatkoztam többé. Hogy hobbi ez, elfoglaltság, kényszer, szenvedély, vagy csak a légüres tér kitöltése? Lehet, hogy mindezek összessége, egy fókuszált állapot, amelyben elvagyok. A festés és rajzolás számomra a megtermékenyített, választott magány állapota.”
“Aki túl messzire merészkedik, nem számol a visszaút viszontagságaival. Hajtja a felfedezés okozta káprázat, és ebben az elvarázsolt masszában könnyen ott ragadhat valahol a semmi közepén, magányosan, mint ányékország madárijesztője.”
“Most, hogy így begyűjtöttem egy álmatlanságnyi parát és egy raklapnyi pszichiátriai tünetegyüttest, éber szürke szemekkel feszülök neki a ködnek. Képtelen vagyok leállítani, akár le is lőhettek. Az elmém pusztulat, szellemem lebombázott városát kataton koboldok és örökkön éhes démonok lakják. Menthetetlenül elvesztem. Segítség!”
“Van, akinek sétagalopp a felnőtté válás, de ha valakinek saját maga által ásott feneketlen szakadék tátong a gyermeklét és az érett elméjű felelősség között, annak orfeuszi út.
A szakadék ásásában kiváló segítség a túlzott alkohol és drogfogyasztás, az önsajnálat, mások hibáztatása, és a „csak azért is más vagyok”, és az „egyébként is én tudom a legjobban” egocentrikus önmegsemmisítő magányba száműző rögeszméje.”
“Mielőtt rehabilitációra mentem, úgy képzeltem, hogy viszem magammal a festékeimet, a vásznaimat, a kutyámat, a gitáromat, és majd elleszek egy sarokban. Mikor a felvételin közölték, hogy ez nem művésztelep, nekem is részt kell vennem a közösség életében, és pont elég kutyájuk van, akkor összetörtem.”
“Most, hogy így poraiból újratelepítettem a rendszert, sikeresen átugrottam magam, és felébresztettem a kényszerképzelet mélykómában süketelő, szárnyas óriáshörcsögét, ismét úrrá lett rajtam a kíváncsiság. Soha nem érzékelt erők mocorognak a gyomorszájnál, harcos léptekkel tolakodnak Apolló teremtő okádékai. Egy lobogó fülű kölyökkutya vagyok a pipacsmezőn. Élek.”
“A művésznek általában szélsőségesebb viselkedést enged meg a környezete, mint az ilyen alibivel nem rendelkező honpolgároknak. Ezzel a plusz toleranciával a művész él is, és olykor visszaél. Bocsássatok meg neki, nem tudja, mit cselekszik!”
Megjelenés: 2012. december 10.
ISBN szám: 978-963-08-5301-9
Ár: 4990 Ft
További információ: www.bookline.hu/kisstibor
Lapozz bele! http://issuu.com/kulturkombinat/docs/lapozgat_