Különleges meglepetéssel készül a Magashegyi Underground a közelgő ünnepre: december 26-án este 9 órától az A38 hajón koncerteznek. Az ajándékozás szellemében ők is „kicsomagolnak” öt új dalt, amelyek a készülő lemezükön jelennek meg. Az Álmatlanság című számhoz klipet is forgatnak, amelyet a hajón mutatnak be. Emellett az új dalok áthangszerelésével is készülnek a február 8-i szimfonikus nagykoncertre a Müpában.
Még nem próbálkozott azzal korábban a Magashegyi Underground, hogy a karácsonyi ünnepekkor, vagy annak közvetlen közelében adjanak koncertet, december 26-án mégis a budapesti A38 hajón lépnek fel.
„Öröm lenne számomra, ha az együttesnek és a közönségnek egyaránt ajándék lenne ez az alkalom. Minden helyszínnek, időpontnak különös hatása van, úgy gondolom, megismételhetetlen hangulat várható ezen az estén is. A készülő lemezünkről is bemutatunk öt dalt. Egyelőre nem árulhatom el a címüket, mert még nincs is szegénykéknek, kivéve talán egynek, mert ebben a fázisban még csak fantázianeveken emlegetjük a dalokat addig, amíg az ötletelés során kialakul a végső nevük” – árult el egy kis belső titkot Bocskor Bíborka énekesnő.
Az azonban már biztos, hogy az Álmatlanság című dal szerepel a lemezen, és videoklip is készül hozzá. Extra meglepetésként az A38 közönsége ezt egy kivetítőn láthatja a fellépés előtt.
Az új albumon a csapat a nevéhez igazodva a magasságokat és a mélységeket próbálja még élesebbé tenni. Az megszokottnál elektronikusabb hangzást várhatnak a rajongók. – Eddig a két pólus közötti tág világot szerettük volna megfogalmazni, most pedig a két ellentétes pólust akarnánk szorosan egymáshoz vonzani, ami nehéz, mert taszítják egymást – tette hozzá az énekesnő.
A zenekar december 26. után nem lép fel a fővárosban, egészen a február 8-i Müpa koncertig.A jegyek már kaphatók a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében rendezendő, szimfonikus nagykoncertre. Akárcsak az előző müpás előadáson, fellép velük a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus Énekegyüttes. A mostani koncert azért is rendhagyó lesz, mert olyan dalokkal is bővül a repertoár, amelyek a Magashegyi Underground új albumán szerepelnek. Ezeknek addigra elkészítik a szimfonikus átiratát.
Részleteket az A38 honlapján találtok, az esemény oldalán!