Rendhagyó esemény, egy mérföldkő, egy unicum (az lehet kettő is!), vagyis a Fesztblog első külföldi tudósítása következik! Ahogy egyértelmű volt, hogy ott volt csapatunk Ákos 2084 című új albumának decemberi, Budapest Sportarénás lemezbemutatóján, úgy volt a véletlen örömteli ajándéka, hogy épp a városban tartózkodtunk, és ott lehettünk Londonban a The Clapham GRAND klubban tartott koncerten.
A műsor még mindig szintipop(rock), tehát a stílus –még ha nem is Lassie-, mindenképp elmondható, hogy hazatért. Kora délután érkeznek az első hírek, hogy az legfanatikusabb /legközelebb lakó/legrövidebb munkaidőben dolgozó rajongók már a helyszínen. Magunk fél 8 körül érkezünk, rövid sorban állás után bent is vagyunk a klubban. Ránézésre hangulatos, régi színházterem, az emeleten izgalmas páholyokkal, a színpaddal szemben egy nagy bárpulttal. Mindenhonnan magyar szót hall az ember, és kár lenne tagadni, hogy különleges az élmény London közepén egy klubban kérni egy lager-t a pultnál és közben izgatottan Ákosra várakozni.
A színpad már berendezve, a megszokott színpadképpel, Lepe szintijeivel, Sanyi dobcuccával, Ákos mikrofonállványával és a 2084 turné ismert kellékeivel, a próbababákkal. A színpad 2 szélén 1-1 helyi biztonsági erő, fényvisszaverő mellényben, szigorú, szenvtelen arccal. (Figyelem, rájuk még visszatérünk!) Minden ismerős, kivéve a léptékeket, a színpad, a nézőtér méretét. Jómagam kb. 20 éve (jajj!) járok Ákos koncertjeire, de ekkora színpadon talán még soha nem volt szerencsém látni.
Alig várom, hogy kezdjenek.
Nem kell sokat várnunk, nem sokkal 8 óra után a 2084 intrójával elindul a műsor. Ákos rögtön az elején mindenkit megnyugtat, lesznek itt új dalok, jönnek a Bonanza slágerek és az abszolút aktualitás, a Hurts Miracle című dalának a remixe is várható. Jönnek a gyors/lassú daluk egymásutánban, itt talán még jobban ütnek a külföldi utalások, a Depeche Mode, a Peter Gabriel és Eurithmics részek. Figyelem a 2 biztonsági arcát, ezeken a pontokon felcsillan a szemük, hogy nem valamely egzotikus nyelven ordít felé a kb. 800 tomboló magyar.
Ákos láthatóan sokkal felszabadultabb, sokkal kevésbé kiszámított (nem mintha azzal gond lenne) mint egy nagyszínpadon. A decemberi Arénás koncert után azt írtam, hogy Ákos szinte az egyetlen magyar előadó, aki egy akkora színpadot be tud tölteni. Ezt továbbra is tartom, de egy ilyen kis színpadon ha lehet még jobban működnek az energiák Ákos és a közönség között.
A koncert ¾-énél Ákos már olyan a hangulat, hogy az egyik biztonsági ember már komolyan együtt él a koncerttel, a magyarokkal és össze is mosolyog Ákossal egy óvatlan pillanatban. A záró Bonanza blokk most is korona az estén, majd a megszokott Adjon Isten-el és Lepe születésnapi köszöntésével zárul ez a különleges londoni este.
Elégedett, fáradt magyarok a küzdőtéren, a lépcsőkön, a pultnál. A színpadon torta, 800 fős „happy birthday” kórus Lepének (vezényel: Kovács Ákos). Ki is merevíthetnénk a képet…
Na, de mit látok?? A 2 marcona securitys nem győzi a telefonjával fotózni a színpadot, a zenészeket, a közönséget, amit csak ér. Srácok, Ti már megvagytok, eddig bírtátok, nincs ellenszer. Velünk vagytok, most már mehettek egy körözöttes- téliszalámis szendvicset enni az előtérbe.
Egy szó mint száz kiváló koncert volt és ha Londonig kellett menni, hogy Ákos ilyen térben is elvarázsoljon minket, hát részünkről a szerencse!
Fényképeket sajnos nem tudtunk készíteni. A koncert 2013. május 3-án volt, a londoni The Clapham Grand Club-ban.
Szöveg: Toma