– Tegye fel a kezét akinek van szeretője! – tudakolta a front embör a második szám után. Hosszú kínos csend. Nem tolongtak a jelentkezők. Nem szoktak. A kérdés apropója, hogy ez nem egy átlagos akusztik előadás volt, hanem volt egy sztorija, a számok között felolvasással. A Kiscsillagnak van annyi száma a férfi-nő kapcsolatokról és a világhoz való viszonyulásunkról, hogy abból egy ilyen koncert kijöjjön.
A dalok tehát az együttes meglévő számaiból álltak, míg a próza, egy szerelmi háromszög formájában Kornéllal, a szerelmes férfivel, Zsuzsával a szeretővel, és Péterrel a nyegle nős férfivel, akiket Papp Zsigmond író alkotott meg Kiscsillag számok hatására. A dalok között a szereplők: Leskovics Gábor, Péterfy Bori és Lovasi András olvasta fel, ki mit gondol szerelemről, párkapcsolatról és szerető-feleség kontextusról. Egy mobil (talán egy szerető) belecsörgött a meghitt előadásba. Ilyenkor rendszerint a nézőközönség félszegen vagy szemrehányóan a hang irányába néz. De most mindenki mosolygott, mert a csengőhang egy Kiscsillag szám volt.
Kaptunk pár új dalt a tavasszal megjelenő albumról. Rögtön az első arról szólt miért nem tudjuk elzárni a csapot, vízcsepegős effekttel. Rögtön jött is egy kis magyarázat és egy anekdota is, hogy egy bölcselet miatt miért íródott meg ez a szám. Lovasi barátaival pecázott, amikor megosztotta velük a következő idézetet: „Ne aggódjatok a holnapért, a holnap majd aggódik magáért, minden napnak megvan a maga baja.”
Egy barátja azt mondja: – Ez biztos Jim Morisson, nem?
– Nem, ez Jézus – teszi hozzá Lovasi.
Erre a barátja: – De hülye vagyok, miért lenne ez Jim Morisson, ez legalább Buddha.
Felnevettünk. Aztán standup-olt még pár percig. Van hozzá humora, ezért is szeretem a mozdulatlan, csendben ülős Lovasis esteket, mert személyes, szórakoztató, meg sokszor elgondolkodtató is, és mindig többet kapok, mint egy szimpla akusztikus koncert. Az Újszövetség után mentünk a pokolba. Például megtudtam, hogy az ismert Feketemosó c. szám egy újságcikk nyomán született, és egy olyan fiúról szól, aki a gyerekkori zaklatások visszatérő feketeség emléke elől a halálba menekült.
Az akusztikus számok nagyon jól össze voltak rakva. Egy éve már, hogy turnéznak Az idáig tudom a történetet I. előadással, amelyből ez volt az utolsó. Vedres Csaba zongorajátéka nélkül elképzelhetetlen meghallgatni ezeket a számokat. Persze nem kellett az összes számot áthangszerelni, mert így is vannak a zenekarnak bőven jó unplugged dalaik, és ezeket csak egy ilyen alkalmakkor lehet nyugodtan meghallgatni.
Hogy Marci haverom ne mondja azt, hogy már megint benyaltál Lovasinak melegsza.ig, némi kritika. Gyakorta nagyon megemelték a hangerőt és a Mihalik lábdobja is mellkasomon dobogott. Lehet én voltam nyűgös, de nekem ez már művházi körülmények vesztett a meghittségből, de a teltháznak láthatóan tetszett. És hát a prózai szövegeket mindenki hangsúlyozhatta volna tagoltabban, lassabban, mert úgy jobban hatott volna. És bármennyire örültek a rajongók (így én is) az új számoknak, én maradtam volna az „eredeti” dramaturgiánál, kevesebb több elvnél, hogy így maradjon kerek egész a darab. Bár nekik legyen mondva, hogy kétszer, tényleg hosszú vastapssal követelték vissza a srácokat a színpadra, és hát valamit akkor is kellett játszani.
Bori szexi volt mind dalban, mind prózában és szerepéhez méltóan kellően hisztis is, talán túlzottan is. Saját számaiból is kaptunk olyanokat ami, beleillet ebbe a hármas történetbe.
A vége felé újabb Kiscsillag szerzeményt hallhattunk. Az első akkordok után Lovasi a Simon and Garfunkel örökzöldjét, a szájlenszeset énekelte be, de csak közönsége felkacagása erejéig. A dal gitár főtémája, egyszerű, pár blues-os riffből állt. Az újabb számok közül nem ez első blues ihletésű egyébként – nemrégiben ott volt az Őrkutya. Nekem a dallam jólesően azóta is ott mocorog a fülemben. A szöveg pedig nagyon a korai Kispált idézi. Ezt mondjuk a szám előadója sem tagadta. A dal refrénje, de inkább outroja: „ha a világ nem ad munkát, én adok munkát a világnak.” A 2014 című dal, szintén a blues mentén haladt, nananázós vokállal, amely az elmúlásról, az öregedésről szólt és arról, és arról, „ha meghalok, vágd le a fejem”.
Az igényes próza és akusztikus zene találkozásának efféle találkozása mindenképp figyelemreméltó és elismerendő, sőt én így szeretettem meg a Kiscsillagot számos ismerősömmel. Talán Kornél története is tovább folytatódik. Nemsokára ugyanis Pécsett mutatják be Az idáig tudom a történetet II-t. A prózát Lovasi maga írja. Arról is beszámolunk. Aki pedig nem látta az első részt, azok a megosztón végignézhetik.
https://m.facebook.com/note.php?note_id=402944563110136&p=10