Hónapokkal ezelőtt jöttek az első hírek, hogy Bérczesi Robi (hiperkarma) több évnyi csend után újra összeáll, a városban meg is jelentek az október végi koncertet hirdető plakátok, amelyek a több mint 10(!) éve készülő új album bemutatójaként hirdették az eseményt.
Egyrészt nagy volt az öröm, mert mégiscsak az egyik legnagyobb hazai kedvencemről van szó, aki meglátásom szerint az elmúlt évtized legtehetségesebb szerzője/előadója, egy olyan szín a hazai zenei palettán, akihez még hasonló sem létezik.
Másrészt a magam részéről abszolút fenntartással kezeltem ezeket a híreket, az elmúlt évek eseményeinek a tükrében. Ahogy közeledett a koncert dátuma egyre sűrűbben jöttek a hírek Robiról, a visszanyert életerőről, a készülő dalokról. Kezdtem elhinni, hogy tényleg érdemes lesz lassan jegyet vásárolni.
Megjegyzem pont jókor jött a koncert, mert már lassan telítődtem azzal, hogy kb. 15 interjúban mesélte el Robi megindító őszinteséggel a kálváriáját, és féltem, hogy bármennyire is jó terápia beszélni róla (nem csinálom, nem csinálom, nem csinálom… mondom, hogy nem csinálom), de valahogy ilyen múlt és produktumok után én már nem érem be kizárólag a valahavolt zseniális zenész, exdrogos, örök útkereső sziluettjével. Nekem az igazi, a valahavolt kell!
Lehet dumálni sokat, hogy majd jövünk, lesz új lemez, már dolgozunk rajta, jók az energiák, stb.. De az első igazi vízválasztó mégiscsak az új dal(ok )megjelenése lesz. Azt hiszem nálam ez döntötte el a kérdést, ugyanis az első kimásolt kislemez a senkitöbbet abszolút hozta a megszokott hiperkarma minőséget. Persze kicsit más, mint a korábbiak (legyen is más 10 év elteltével!), de friss, ötletes, szuggesztív, olyan, mint amiért az első 2 karma lemez is megkerülhetetlen lett a magyar könnyűzenében.
Oké eldőlt, elhiszem, hogy tényleg lesz koncert, nincs kérdés, ott a helyünk! A koncert előtti napon a Konyharegény című 3. hiperkarma albumot teljes egészében bemutatja az MR2, felkerül az internetre, mindenki meggyőződhet róla, hogy tényleg elkészült, hogy van a srácokban erő, mondanivaló. Nem tudom kit mi győzött meg, de tény, hogy a koncertre napokkal előre elfogy minden jegy, a rendezvény napján az esemény közösségi oldalán többen a dupláját is kifizetnék az árnak, csak, hogy ott lehessenek.
Szóval ilyen előzmények után vettük az irányt a PECSA felé.
Későn érkezünk így csak a remény marad számunkra, hogy a Patikadomb és Bermuda előzenekarok is jók voltak. Tudjuk le az elején, hogy később ne kelljen: a Petőfi Csarnok ismét hozta a megszokott minősíthetetlen kiszolgálást mind ruhatár, mind a büfék tekintetében. Tényleg ennyire sokba kerül még 2-2 diák a ruhatárba és a pultba? Vagy csak alkalmazkodnak az épület külleméhez/állagához szolgáltatásban is?
Szóval barátom a kabátom hangulatban lestük az óránkat, mert 22:00-ra volt kiírva a hiperkarma színpadra lépése. Miután 22:20 kor még sehol nem voltak, bár a bemelegítő zenét már 10 perce lehúzták, a dekorációs töklámpásokat a színpadra tették, kezdtem aggódni, hogy valamilyen „technikai” probléma lépett fel a háttérben. De szerencsére rövid várakoztatás után megérkezett a csapat és belekezdett a sosem voltunk senkik című dallal az estébe.
Sajnos az első pillanatban szembesülni kellet egy olyan ténnyel, ami az egész estének a képét döntően határozta meg, mégpedig azzal, hogy a hangosítás csapnivaló. A műsorban egymást váltották a régi és az új dalok, nyilván mennyiségileg az előbbiek javára. A zenekar tagjai a Halloween alkalmából mindannyian maszkírozva léptek fel, ahogy a meghívott vendégek is.
Elsőnek Müller Péter Sziámi vendégeskedett a színpadon ( a csak az kiabál aki fél c. dalba segített be), majd jött Szekeres András a Junkies-ból (erdő), Marsalkó Dávid-Halott Pénz ( a ? c. dalban) és Fluor a lidocainnal.
Ilyen (is) volt
A zenekar ugyanazzal az igényességgel játszott, ahogy mindig is megszokhattuk tőlük és láthatóan Robi is végig koncentrált volt hangszerrel a kezében a dalok közben. A dalok közötti konf-ok lássuk be, nem a hagyományos iskolát képviselték (miért, volt, aki azt várta?), de nem tudom, hogy mi tett rá pár lapáttal, az izgalom, az alkohol, vagy valami más… Nem tisztem, nem találgatom tovább.
Azt éreztem, hogy ahogy elindul 1-1 dal Robi belép egy külön világba, az Ő saját biztonságos világába és abban teljes biztonsággal lépked, mi pedig nézhetjük és hallgathatjuk. Minden, ami azon kívül/túl/után/előtt van az maga a bizonytalanság. Mindenesetre jó volt látni, hogy 2,5 órán keresztül koncentráltan nyomja, nem téveszt, nem esik ki a szerepből, nem fárad el.
A színpadon is beszélt a nehéz időszakokról, az útról amin jön most visszafelé. Azt éreztem végig, hogy mindenki azért izgul, hogy sikerüljön ez neki. A zenekar, a vendégművészek – akik profin hozták a szerepüket, alázatosan és láthatóan nagy szeretettel és tisztelettel voltak Robi és a hiperkarma felé –, a közönség. Ebbe a képbe tökéletesen beleillik a koncert záródala Frenk-től a Love is in the air.
Mindemellett a végig érezhető aggódó szál (vagy ez csak bennem volt?) mellett a koncert abszolút friss, energikus volt, működtek a régi energiák, a dob+basszus-on ugrált a közönség, illetve egyszerre kiabálva énekelte a közönség a királyok, síelők sorait. Stimmelt minden, ahogy azt kell.
Sajnos a fentiek miatt még inkább bosszantó, hogy teltház előtt tér vissza, és van láthatóan jó formában a hiperkarma, de mindezt egy kritikán aluli hangosítás/hangmérnök képes majdnem teljesen el..hegedülni. Miért nem lehet megoldani 2014-ben (pláne hiperkarmán), hogy az ének érthető legyen, a magas hangok néha ne okozzanak fizikai fájdalmat a hallgatónak?
A koncert végén bejelenti Robi, hogy jövőre velük nyit a Park, ott találkozunk legközelebb!
Részünkről Ámen!
Szöveg: Toma
(Mint láthatjátok, mérnökeink szorgos munkájának gyümölcseként elkészült a feszt-o-méter, amely a lehető legpontosabban mutatja meg, mennyire adta az ívet az adott koncert/buli/fesztivál/esemény/bármi. Ezentúl a kritikák végén a mérőműszer segítségével értéküljük a látottakat, hallottakat. Reméljük a nullás értéket soha nem kell használnunk, annál inkább a 110-est, aminél a meztelen Palvin Barbi/ Pataky Attila ugrik elő. Hogy melyikük, az maradjon meglepetés.)
Nagy vonalakban osztom a fent elhangzottakat, főleg a PeCsával kapcsolatban. Nem először bizonyítja már, hogy alkalmatlan egy hétköznap délutáni nyugdíjas táncháznál nagyobb rendezvény lebonyolítására.
Ahhoz sem férhet kétség, hogy valószínűleg mindenki örül (ahogy én is), hogy Robi és a hiperkarma újra van. Persze, volt is vele egy csomó interjú és beszélgetés, hogy hogyan-mint jött ki a gödörből. De a koncerten nekem ebből már sok volt, szerintem nem kellett volna minden szám között ezen pörögni. Bár, ha nagyon ki akarta ezt valahol beszélni, akkor ez legyen a visszatérő koncert, aztán hagyjuk ezt. Én legalábbis nagyrészt nem erre vagyok kíváncsi, zenéljen, ha a sztorija érdekel, majd utána olvasok valahol. Viszont a koncert többi része remek volt, csak a dalok közti (számomra) kellemetlen percek, azok ne lettek volna…
jóvót:)
A Pecsa tényleg szar volt, a ruhatár minősíthetetlen, viszont a hangosítás nem volt annyira gáz, ahogy írjátok, lehetett volna jobb, de azért nagyjából egyben volt. A koncert pedig iszonyat jó volt.