vártam, mint a Messiást. az első buli szabadtéren, áprilisban, a megboldogult PAFE időpontja, azaz még Pünkösd előtt.
szezonnyitó koncert a hiperkarmával, többet ennél nem kívánhatok?
de akkor miért hagytam el a parkot a koncert végét követően szinte azonnal?
hol volt a lábamból a bugi?
és bugi helyett mi volt a többiek lábában? slowfox?
mert valami nem stimmelt. lassan jöttek a számok egymás után, jól szóltak, de kicsit halkan, a közönség meg valahogy nem harapott. pedig énekelt mindenki becsülettel, tánc is volt, de mégis, talán ez volt a legsemmilyenebb hiperkarma koncert amin jártam.
Robi beletett mindent, ez nem kétséges. még mindig aggódva megyek fellépéseire, de annyira szeretem látni, hogy rendben van. azt is simán elhittem neki, amit mostanában le is nyilatkozott, hogy hetének fénypontjai a másfél órás fellépések.
az ő öröme is lejött a színpadról.
hogy akkor mi hiányzott? fene tudja, aki viszont elárulni nem hajlandó.
szívem szerint ráfognám az egészet a helyszínre és annak közönségére, de nem tehetem. ezer stílusú koncerten jártam már a Parkban, ezerféle közönséggel találkoztam, hála az égnek a Parknak nincs, és remélem nem is lesz, tipizálható közönsége.
félreértés ne essék, jó volt a hiperkarma koncert tegnap. jó, csak nem olyan, amit vártam. az sem kizárt, hogy a hiba bennem volt. maradjunk annyiban, hogy izgatottan várom a következő hiperkarmát, ami nekem Orfűn adatik majd meg. derűs időt, önfeledt másfél órát jósolok.
bónusz, egy nyúlfarknyi, nutshell-nyi részlet a turnébúcsúztató búcsúzó szám részéből. ez is hiányozni fog a koncertek végéről.
