Benne a nyárban, benne a fesztiválszezonban derékig, túl Orfűn és nyakunkon a Volt. Mire olvassátok már Slashre fogjátok rázni a buksitokat. A múlt hónapban nem sok emberi kézzel hajtott hangszerrekkel teli számokat kellett bemutatnunk. Sorry! De hát mi is csak hozott anyagból dolgozunk. Most kaptunk bőségesen dobolós-pengetős számokat. Nehezen is szortíroztam ki azt a hét-nyolcat, hogy ne legyen túl bőlés az olvasmány. Mivel azonban nagy a rockisten zenészkertje, lesz itt minden, mint a búcsúban.
Kezdjük a szokásos hónap fikája bekezdéssel, egy women’s choice-szal. Miért, van ilyen? Naná, hogy van. Ők általában 20 és 35 közötti magukat rockzenészként aposztrofáló ohohzásra és áháházásra specializálódott zenekar. Lásd: Maroon5, One Direction. És ha nekik összegyütt, miért ne sikerülne másnak is. Itt van rögtön A The Heydaze nevű viszonylag új formáció Dumb című száma. A klip és szöveg még kellően vicces is, de nekik az összes számuk ilyen vidáman labdázós romantikázós, Mr2 Petfőire jó lesz napközben stílusú. Persze, hogy fesztiválkompatibilisek legyenek, belebiggyesztenek egy fuck-ot, hátha felhívja őket a Gerendai. Remélem, nem csinálsz velünk ilyet Karcsi, elég lesz nekünk az idénre az Avicii.
Mit tudtok a Fekete Városról. Mikszáth. Ja, és azontúl? A Fishing On Orfű főszervezőjének bétahobbizenekara. Kálócz Tamás projektje, ami nem is biztos, hogy életképes lesz a többi tag elfoglaltsága okán. A basszernál Lovasi András, a doboknál az utolsó magyar szalonpunk Nagy Dávid (Quimby, Óriás) illetőleg Pálinkás Tamás (ex IHM, Tej). A hetekben bemutatott Hiába című számuk muzsikájával ki vagyok békülve, profi zenészek és producer rakta össze. Igazi feszes, pattogós garázszene, nagyon jó kis riffekkel, sőt, nagyon bejön az egész album zenei világa. A szöveg az, ami elszomorít, olyan direkt és egyszerű mintha valami gimis fiúcska első születésnapjára apa megvette volna neki a legjobb zenészeket a következő intelemmel. – Mindegy mit írsz fiam, kiadjuk abban biztos lehetsz! A sorok között az értelmet meg úgy kell keresni, mint macskanyelvben a nyávogást. Olyan Road előzenekar ízű egész: „szemedet köss be és úgy nézz/ olyan legyél, aki mindig lát.” Tessék?
A Slayer is csinált valamit. Nem mondom, hogy eltér attól, amin eddig ügyködtek, de legalább jelzik, hogy helló itten vagyunk. Az biztos, hogy ha le akarnám léggitározni vagy légdobolni a Repentless-t úgy egymásutánjában, akkor lenne némi teniszkönyököm. Úgy kellene ráznom a levegőt, mint makinak a mangófát. Ha eltekintünk a hangerőtől, van benne értékelhető gitárszóló úgy 1:50-nél, meg a basszer sem egy témát nyom, hanem van vagy kettő. Csengőhangnak persze azért durva lenne, de hát gusztus dolga.
Mac DeMarco-ra tavaly úgy kattant rá külföldi sajtó, mintha legalábbis új hangnemet talált volna fel, beszavazták az összes létező legjobb 2014-es lemez közé. Valamit tud a srác, elég jó altató zenéket tol. Legújabb száma az Another One szintis élőzene, olyan mintha a Házibuli III. főcímének előfutára lenne, ahol Sophie Marceau nyilván majd szexi anyuka lesz. Van egy finom Damon Albarn (Blur) beütése, dehogy a legjobb szoftpornó dallam, amit hallottam az biztos.
A The Struts egy viszonylag friss, öt éves csapat a szigetországi Derby-ből. A Could have been me című számuk se tegnap készült, de gondolom a producerek most érezték, eljött a pompa ideje. Zenéjük crossover-es, az indie-t ötvözve glamrockkal, kábé mintha a késői Van Halen, vagy a még nyurga Axl Rose találkozna a Kasabian-nal. A klip is ilyen: van egy szexi cicanacis kertészlegény frontemberünk, olyan Mester Tomi és Vitáris Iván elegy, aki mielőtt bebikázná a ház úrnőjét, korai Rúzsa Magdira sminkeli a magát fésülködőasztal tükrében. Mivel az énekes hitelesen hozza ezt a teátrális csillogást, csak néha röhögöm el magam. Még lehet egyszer belőlük valami, elhallgatva EP-jüket. A látványt elnézve, lehet nem lesznek a szívem csücskei, de zenélni azt tudnak.
https://www.youtube.com/watch?v=Pq_BaUrFnhk
Fish! Már rég írtunk róluk, köszönik jól vannak, az új dobosuk is rendesen beletalál dobcájg bőrébe. Azonkívül megcsinálták a maguk nyári #rockbulibáróját, #hardpopmulatásiját Ne is figyelj rám címmel. Mivel megmondós, beszólogatós zenekarról van szó, egy kis nyári bohóckodás belefér az imidzsbe pláne úgy, hogy még egy kis EDM-mel megspékelték. Hagyjon békén mindenki, azt csinálok, amit akarok életérzés, szabadságolás során, Balatonra menet másik autókból sanszos, hogy át fog hallatszódni. A klip meg fergeteges, sehol egy Pixa, a kedves táncolók macikák úgy elviszik az egész látványvilágot, hogy rögtön címlapra is tettük őket.
A Florance + The Machine május végén kiadott harmadik albumáról a Third Eye-t már nagyban játsszák a rádiók. A címadó dalt a How Big, How Blue, How Beautiful pedig a napokban másolták ki, szóval azt is nemsokára nyomni fogják az arra érdemes médiumok. A korábban „Vevo” klipként felkerült szám nem az egész volt, csak egy csipetnyi. A teljes dal, több mint 5 perces, amit egyébként érdemes is végigseggelni, mai rohanó világunkban. A szám elején élvezhetjük pár pillanatig Welch kisasszony csodás, csendes visszahúzódó hangját, aztán átvált zenekari nagyműbe, tele fúvósokkal akiket ha elhoznak Sziget nagyszínpadára is, mindenki nagyon elégedett lesz.
És végezetül jöjjön a dobogó legteteje, a havi kis kedvenc: a Foals, akinek idei koncertjét úgy várjuk, mint Pataki Attila a földönkívülieket. Negyedik albumuk addigra még nem jön ki teljes egészében, de az tuti, hogy Yannis Philippakis jó sok számot el fog énekelni róla nekünk. A What Went Down ennek előfutára, ami tele van feszültséggel,koszoskás indie hangzással, némi experimentális betéttel és csak annyi elektronikával, hogy a számon belüli állatias rockot átkösse pihentetésképp.