Lesz-e vajon ennél jobb nap az idei VOLT-on? Spoiler veszély: tartok tőle, hogy nem.
Elég erősen kezdett ugyanis a 2015-ös VOLT Fesztivál a soproni Lővér kempingben. Volt ugyan egy afféle 0. nap magyar bandák születésnapjaival még kedden, de azért az a program a kanyarban sincs a szerda-csütörtök-péntek-szombati napok felhozatalával. De kezdjük az elején, haladjunk szépen sorban!
Érkezésünk tökéletesen lett időzítve, épp átvettük jegyeinket, FestiPay kártyáinkat, magunkhoz vettük az első fröccseinket, máris indulhattunk a nagyszínpadhoz Triggerfingerre. De álljunk meg egy pillanatra még itt: tavaly is morogtunk épp eleget a fesztiválkártya mellé járó kis zöld zacsiról, amit a „szedj szemetet a fesztiválon” elv alapján osztanak ki kötelezően, így most ugyanazokat nem írnánk le idén is, de a véleményünk egy cseppet sem változott. Sőt, egy dolgot még naivan hozzátennék ehhez a fantasztikus találmányhoz: ha tényleg a kevesebb szemét a cél, illetve hogy legyünk környezettudatosak, hová tűntek az éveken át népszerű repoharak?!
Szóval, a Triggerfinger. Úgy két évvel ezelőtt sikeresen lemaradtam egy koncertjükről az A38-on, szóval volt még rendeznivalónk a jól öltözött urakkal. És hogy milyen volt a koncert? Ó. Te. Jó. Ég. Délután négykor, a tűző napon, full öltönyben ilyen show-t nyomni… hát nem volt semmi. Bár nem voltak sokan a nagyszínpad előtt (tényleg nagyon meleg volt), de aki ott volt, könnyen lehet, hogy a VOLT legjobb koncertjét látta (gondoltuk akkor). Volt itt fejjel dobolás, gitárkúrás, izzadás, zúzás, táncoló aranyszínű lakkcipők (tulajdonos: Ruben Block énekes), felesleges káromkodások nélkül csak annyit mondhatok: baromi jó volt. A hangzás tökéletes, a banda lelkes, és a korai időpont ellenére olyan buli volt, hogy csak na!
A koncert után megpihenni természetesen a Borfaluba (aka. Anyaméh) tértünk vissza. Itt idén kicsit nagyobb lett a színpad (de a tánctér nem), amin éppen a Bin-Jip játszott. Harcsa Veronikáékkal nem lehet nálam tévedni, most is nagyon kellemes kis koncertet adtak, az ő zenéjük teljesen megfelel az „Ez olyan Borfaluba való zene” követelményeinek. Nem úgy, mint a Belga.
Mondjuk a Belgát nem volt szép a Borfaluba tenni… #teltház #volt2015 #fesztblog #belga
A photo posted by fesztblog (@fesztblog) on
Ugyanis sikerült a Belgát (igen, azt a Belgát) a Borfal színpadára rakni. Igazából két dolog lehetett: vagy a szervezők még nem láttak Belga koncertet, vagy azt gondolták, hogy „ó, jó lesz az oda”. Hát, nem. A koncert alatt kikerült a MEGTELT tábla a Borfalura (nem is engedtek be embereket egy jó darabig, csak ki), asztalokon, székeken, bódékon folyt a tánc. A buli maga hozta a szokásos Belga színvonalat, ami szerintem kifejezetten szórakoztató, tekintve, hogy a srácok megfelelő öniróniával rendelkeznek.
Ezután már a Nagyszínpad(ok) felé vettük az irányt, ahol a kisebbiken épp a Quimby játszott. Én nem tudom, hogy ők mikor lettek újra ennyire jók, de a Fishinges koncert után ismét sikerült egy teljesen vállalható koncertet adniuk. Igazán üdítő ez azok után, amit az elmúlt években láttunk tőlük. Lehet, hogy újra el kell majd kezdeni Quimbyre járni?
22:50. Végre, elérkezett. Itt van Ő, akit leginkább csak magázni lehet, akkora név. Volt pár éve egy Slash koncert Budapesten, amire nem mentem el, azóta is sajnálom azt a napot. Na de most! Pontban tíz perccel tizenegy előtt megjelent a színpadon az a cilinder és az a haj, amire mindenki várt: nyakába akasztotta a Gibson Les Pault és tolt egy olyan showt, hogy az ember szava elakadt.
Nem viccelek, úgy szólt az a kibaszott gitár, mint nagyon kevés embernek a kezében. Oké, hogy már az 50. évét tapossa, lehet mondani, hogy az elmúlt években nem tett le semmit az asztalra, kicsit meg is hízott, de attól még ő egy élő legenda, akit hallani kell élőben. Hiszen nem véletlenül választ meg valakit a Time minden idők 6. legjobb gitárosának!
Na de visszatérve a koncertre: a hangzás perfekt volt. Gyönyörűen sírt a gitár Slash kezében, de annyira, hogy voltak pillanatok, amikor nem csak a gitárnak támadt sírhatnéka. Egyszerűen hihetetlen, mit tud művelni ez az ember ezzel a hangszerrel, legyen az egy vagy kétnyakú (mert volt ilyen is, méghozzá milyen szép)!
Természetesen voltak Guns n’ Roses számok, Velvet Revolver dalok és saját szerzemények is, amikről azért be kell vallani valamit: nem működnek annyira jól, mint az előtte említett klasszikusok. Sajnos, ez van. De ami jó, az pedig nagyon jó: a Slash körül álló zenekar minden tagja egytől egyig profi zenész, még ha az énekes csávó néha kicsit Axl-stílusban is nyomta.
Volt a végén természetesen Paradise City, ezalatt kis konfetti (mert azért az ilyen az kell), de amúgy a koncert teljesen mentes volt a látványelemektől. Mondjuk nem is hiányoztak, elég látvány volt az a csodálatos gitárjáték, amit biztos, hogy életem végéig nem felejtek el. Slash tehát jött, látott és győzött.
Vajon van ennél feljebb? Kétlem. Lehet próbálkozni, kedves szervezők, de azt hiszem, nekem ennél jobbat, mint az első napi Triggerfinger-Slash kombó, nem tudtok mutatni és ezzel szerintem sokan vagyunk így. Nem baj, felfogjuk ezt a három napot egy Slash afterpartynak, szerintem nekünk már most megérte a bérlet árát ez a fesztivál!
Slash után még belehallgattunk a hiperkarmába, ami mintha annyira most nem működött volna, mint Orfűn. A közönség miatt? Ki tudja, csak a legvégére értünk oda úgyis. Utána még letoltuk a kötelező köröket (szeletelés az Unicum bárban, DJ Jokó a Borfaluban), aztán álomra hajtottuk a fejünket mi is, hiszen ma is lesz nap!
Igaz, ez már Slash nélkül.:(
