Nekem idén csak egy nap jutott a Volt Fesztiválból, aminek azért nehéz a pozitív oldalát megtalálni, de ha nagyon lelkes akarnék lenni, akkor azt mondanám: így legalább nem voltam leeresztve, mint a lufi a fesztivál utolsó napján. Tavaly a fáradtságtól és a fesztiválbetegségtől (kaparó torok, legyengült immunrendszer, stb.) a lábamon alig álltam az Arctic Monkeys napon, most sikerült hajnali ötig húzni a Yolo nehéz igáját. Nézzük hát, hogy ez a tartalmas nap miféle csodákat tartogatott Sopronban!
Sajnos a nap legnevesebb fellépőjéről, MR. ELNÖKI ÜGY-ről, Ádár Áder Jánosról lemaradtam, pedig mindig öröm látni köztársasági elnökünk fülig érő mosolyát és határtalan életkedvét. Csak fél 6 körül sikerült megérkezni, így egy hosszúlépés (ebben a melegben csak ezt igyátok!) után meglestük a fesztivál himnuszát szállító Wellhello-t. A műsor ugyanaz volt, mint Orfűn, csak most nem egy kis sátorban, hanem a Volt második legnagyobb színpadán. A produkció még mindig profi, Flour és Diaz még mindig elviszi a show-t (bár utóbbinak a konferálást nem kéne erőltetni). Nem kérdés, az idei fesztiválszezon leszórakoztatóbb produkciójáról van szó, még ha kicsit egysíkú is a zenéjük. A koncert vége felé volt egy megindító pillanat, amikor egy mozgássérült kissrác került fel a színpadra egy dal erejéig, ezután a momentum után Flour és Diaz könnyezve összeölelkeztek, ami tűnhetett sokaknak manírosnak, esetleg nem túl eredetinek, de egy pillanatra jó volt látni, hogy a nagy elnökizés, yolózás, pénzszórás és arcoskodás mellett azért ezek jó fej csávók is végső soron. Jár a pirospont, és a koncert maga is kellőképp beröffentette a napot.
Ezután belehallgattunk Ákos műsorába, aki egy picit nagyobb színpadon, de sokkal kisebb tömegnek zenélt, mint a Wellhello. A Kossuth-díjas művészúrnak nem lehetett könnyű feldolgozni ezt a tényt, és azt, hogy még világosban kell hangulatot csinálni. Ákosban mindig is megvolt a kellő mennyiségű önirónia, most is poénkodott, hogy a lézerek nem igazán látszódnak nappal, amikkel a színpadról bombázták a népet. A műsora amúgy jó volt, kicsit talán fásult. Viszont a pofátlan termékmegjelenítés (minden tag minden ruhája óriási Adidas jellel ellátva) rögtön eszembe is jutott, miért nem szeretik sokan Ákost.
https://instagram.com/p/4uIVUbmWpR/?taken-by=fesztblog
Majdnem elcsábultam, hogy vegyek egy olyan dzsekit, amilyen Ákos tolta, de végül győzött a józan ész, és átvonultam Nouvelle Vague-ra. Igen, ők azok akik minden évben jönnek legalább kétszer Magyarországra, ezért nem volt meglepetés, hogy elég lehetetlen időpontban, az eldugott Jana színpadon léptek fel. Nem is érdekelt sok embert a dolog, aki ott volt az is ült és beszélgetett. A két pót énekesnő meg sem közelíti Melanie Pain-ék produkcióját, a zenészek is kókadoztak az embertelen melegben, szóval úgy volt döglött az egész, ahogy volt.
Itt volt egy kis pauza (értsd: napszúrás tüneteinek enyhítése, lángos, sör), majd meglestük mit tud ez a Neumann János gyerek.
Azt kell mondanom, hogy John Newman egy iszonyat szórakoztató műsort csinált, aminek minden pillanata átadta azt a feelinget, amiért az ember megindul egy nyári fesztiválra. Bitang jó hangja van a srácnak, csak fizikai adottságai tartják vissza, hogy óriási popsztár legyen. Kicsit duci arc, tipikus brit arcberendezés, az a fajta fancsali kép, amiket minden este láthatsz atomjaira hullani, ha lemész az Instantba angol izompólós emberállatokat megfigyelni. Ezt még súlyosbította egy fehér nadrággal, egy méretes arany fuxszal, meg pár elég autónepperes tetkóval a karján. Attól eltekintve, hogy londoni postásnak vagy pizzafutárnak (jó, azt a magyarok csinálják ott) néznénk első blikkre, tényleg egy tehetséges és lelkes előadó, aki bulizós, soulos, popos, swinges dalait kellő lelkesedéssel tálalta a fesztiválközönség számára. Hamar eltelt a kiszabott egy óra, amit a színpadon töltött, végezetül persze ledobta a bulibombát, legnagyobb slágerét a Love Me Again-t. Ahogy körbenéztem, mindenki remekül szórakozott, szóval Johnny fiúnak is kiosztunk egy gratulációt, és a szervezőknek is, hogy elhozták ismét Magyarországra.
Ezután benne volt a bugi a lábunkban, így nem volt kérdés, hogy az első sorok egyikébe furakodva próbáljuk önkívületbe táncolni magunkat Fatboy Slim koncertjén setjén fellépésén előadásán produkcióján. Nagyon ígéretesen indult a program, voltak lángok, konfettik és egy indokolatlan hangon üvöltő kecskés videó a kivetítőn, ne meg olyan vizuál képernyőkön, amitől még az is elszédült, aki azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák a varázsgombát. Szóval ott és akkor nagyon jó volt ez az egyszerű képlet (és azért nem használom az alpári, prosztó és hasonló szavakat, mert azokat az elmúlt napokban ellőtt minden sajtóorgánum a David Guetta bulival kapcsolatban). De egy idő után rettente unalmas lett, hogy visszatértünk ugyanazokhoz az elemekhez, és csak a döngölés ment, amint valami zenére hasonlító hallatszott volna, azt azonnal lekeverte Cook.
Mondhatnám, hogy ennyi volt idénre nekünk a volt, de aztán persze még elmentünk veretni minden helyre, ahol üvöltött valami zene, az estét egy DJ Jokó (még mindig imádjuk azt az embert, a hajnali kettő körüli Barbie Girl-ért Kossuth-díj járna neki) és Tesco Disco kombóval zártuk. (Utóbbinak üzennénk, hogy a Csillag vagy fecske NEM BULISZÁM.)
Egy napra is megérte idén lemenni egészen Sopronig, ez pedig nagy mértékben a Kocsis Borászat Irasai Olivérének és egy kicsit duci, kicsit kerek fejű angol suhancnak köszönhető.
