vegyünk gyorsan még egy piát, mondtam 20:00-kor, de a pult helyett a színpad felé kellett indulnunk, mert schaffhausen módra a hiperkarma percnyi pontossággal kezdett, hogy aztán az ég által biztosított esőszünetben két órán keresztül táncoltassa, daloltassa lelkes közönségét.
nem érdekelt volna engem az sem, ha végig zuhog. a fb-n láttam az eseménynél a szaporodó bejegyzéseket, hogy jegy eladó, de, gondoltam, én nem leszek papírkutya. míg van gumicsizma meg esőkabát, addig mi baj lehet? egyébként is, több nagyszerű koncertet éltem már át szakadó esőben, csak nem fogom a születésnapi fellépést egy kis nedvesség miatt kihagyni? ha meg kevesen leszünk, akkor legalább nagyobb helyünk lesz táncolni. de aztán nem esett és kevesen sem voltunk. sokszor írtam már, de míg lehet mindig leírom, szeretem Robit egyben látni. azokat a hiperkarma koncerteket szeretem a legjobban, amelyeken Robi egyben van, Frenk pedig jókedvű.
annak nem örültem, hogy Robi azt mondta, mióta tiszta nem írt dalt, mert az nem jó. de erre Frenk azt mondta, hogy majd megjön az is, remélem igaza lesz, mert Robit tisztán, max pár whiskyvel kísérve szeretem a legjobban. illetve szerettem én beállva is, csak nézni, hallgatni nem bírtam, egyszerűen fájt.
visszatérve a koncertre: sorakoztak a számok egymás után, szünet nélkül, vagy minimális szünettel, nem is panaszkodom az üresjáratokra, ráadásul a két órába belefért sok olyan szám, amit normál koncerteken nem játszanak. volt dalolás, volt tánc, voltak vendégek – Szonja és Likó Marci – Robi a végén hajazott is kicsit, és még érezhetően maradt volna a színpadon, ha a gonosz 22:00 nem érkezett volna megint könyörtelenül pontosan. két óra, ennyi idő jutott a 15. ünneplésére.
remélem, hogy ez a hat ember, akik 15 éve örökbe fogadták ezt a hiperkarma nevű kölyköt – aki, mint Frenk többször megjegyezte, most kezd el inni – még nevelgetik őt egy darabig. remélem meghívnak majd bennünket a 20 és 30 éves szülinapjára is. aztán ki tudja, lehet, hogy utána már unokáim fognak karma papa kölykeinek koncertjére járni.
