Benne az őszben, a trutyiban, Európában vége a fesztiválszezonnak és jó páran most kezdik el kihozni kisebb-nagyobb lemezeiket. Miután átrágtam magam újra a megdöbbentő mennyiségű amerikai hip-hop megjelenéseken, találtam pár említésre méltó gyöngyszemet és csiszolatlan kavicsot.
A havi fika bekezdésbe mindig boldogan de kellő érzékenységgel válogat az ember. Örömmel, mert felemelő a zeneileg degeneráltat kiröhögni, és érzékenyen mert nem mindegy kire sütjük rá a aranymálna bélyeget. Figyelni kell, nehogy még véletlenül se legyen időtálló, adjon szövege hozzáadott értéket, zenéje egy percre se legyen úttörője műfajának. Mindezek mellett fő az óvatosság, mert a fülbemászó dallam és az énekelhető refrén képes esetleg rászedni, úgy átjárni a testet, hogy pár hallgatás után azt gondoljuk, de jó lenne az egész albumot egy koncerten végigsikítani.
One Direction X-Factor-os fiúcsapat a szigetországból, Ed (Vörös) Sheeran a még saját maga számára is a nyálasabb dalait szívből adja nekik. Kábé olyan hosszú a magyar! szócikkük a Wikipédián, hogy a Take That-nek se ilyen terjedelmes az angol változata. Most írtak vagy kaptak egy olyan számot, amire könnyebben kötsz nyugdíjbiztosítást. Az Infinty igazi basic english nyelvjárásban és Cliff Richard hangnemben íródott edm musical pop song olimpiai megnyitó kiadásban, már a 40-dik másodpercben jön a zenei katarzis, az 50-diknél i-yeah-yeah-ah, az első percnél pedig a kórusban végtelen mennyiségű refrén.
Várjuk az albumukat? Kösz nem, ennyi elég volt.
A CHVRCHES egy skót indietronica, szintipop trió, egy cuki énekes lánnyal és két borostás úrral. Új lemezük egyértelműen ’80-as évek szájíz, némi modern electroval, valahol a mostani kicsit picsás taylor swift-i hangzás illetőleg félúton cindy lauper-es és madonnás mondanivaló között. Ha Kylie Minogue most lenne húsz éves, kezdő énekesnő akkor szerintem szívesen utazna Glasgow-ba, hogy velük vegye fel albumát velük. A napokban megjelent Every Open Eye című albumról a Clearest Blue hordozz némi korai Depeche Mode és késői Erasure hangzást, felszínes de táncikálható diszkó szövegvilágot, megfelelő dinamikát, hogy megüsse az MR2 Petőfi szintjét. Bár azt egyre könnyebb megütni mostanában.
Hogy tetszett az új LP? Renben van, tökre ari.
A Sundara Karma Flame című számát – mivel bírtuk nagyon – még a nyár elején posztoltuk nektek a hírfolyamunkban, nem is értjük miért nem lett a rádiók egyik nagy durrantása. Nekik is csak megszületni volt, nehéz. Vidám indie-pop-ban utaznak, aztán meg szigetországiak, így nem kell magyarázkodni egy lemezkiadóknak se honnan a náthás p.cs.b.l, országból fújta őket ide a szél, no pláne konkrétan a világ egyik legnevesebb fesztiválvárosában születtek: Reading-ben, plusz az énekes meg kiköpött Kurt Cobain Junior. Ez így mind kábé olyan beugró, mintha nálunk valami önjelölt gitárművész Gerendai Karcsi bá unokaöccse lenne. Új számuk a Vivienne, kedves zongora hangsúlyos dallamos, csipetnyi dobszólóval, apró lágy riffekkel kikerekített seggstírölös egyszerű dalocska, a jóféléből. Lányoknak tetszés szerint nyakban énekelhető.
Várjuk a novemberi korongot? Ahogy lesz 2016-os Sziget kívánsággép máris írjuk is be a nevüket!
És jöjjön a top három, ahol nem igazán tudunk igazságos sorrendet felállítani, mert a következő előadók műfajukban egyaránt nagyot durrantottak. |
A budapesti alapítású, 2012-ben a Fonogram év felfedezettje díjat elhozó Ozone Mama új nagylemezzel jelent meg. Az együttes keveri a 60-as 70-es évek vintage hangulatát korunk stoner világával és olykor pszichedéliájával. A Backdoor Man című daluk alapritmusa visszanyúl az amcsi rock hőskorszakába, a verze alatt ének és gitár egymásnak válaszolgatnak, végig fenntartva a feszültséget. A riff dallama annyira betalál, hogy nem lehet csak egyszer meghallgatni. Székely Marci pearl jam-i hangfekvése el is hiteti velem, hogy nem is hazánk fia áll a mikrofon mögött. 2 és fél perc után akár végett is érhetne a track, de Gábor Andris gitárszólója újra meglöki a dalt és kezdődik a király kis verze elölről.
Tetszik nekünk az új korong? A lemezbemutató már zajlik és nem szórakozásból linkelem ide az koncerteseményt, tessék csak elmenni!)
A Run Over Dogs új albumának külön cikket is szenteltünk. Vártuk, sejtettük is, hogy zenei termékenységük nem merül ki egy nagy albumban és egy EP-ben. Sok jó mellett, kedvenc a You Think I’m Feeble c. számot ajánljuk, ami desert rock a javából minden apró jegyével együtt. Veretes dobleütésekkel kezdődik a szám, igazi életigenlős rock ’n’ roll, amire az első gitártémánál, már lehet törni-zúzni, de némi lassulás és ritmusváltás után a dal közepétől teljesedik ki a nóta, ahol van az a pont, amikor egy supergroup koncertjén találod magad, sőt olyan mintha még Jimi Hendrix mintha benézne a füledbe. A végén a lassulást pszichedéliával zárják.
Milyen az új album? Bepusziltuk.
Moby bácsira emlékszünk? Gondolom, csak megvan Lift me up, Porcelain vagy a Natural Blues ? Már több mint harminc éve tevékenykedik a zeneiparban. Bármilyen műfajhoz nyúlt abból aranyat csiholt, legyen az rave, ambient, rock, szinti vagy ezek crossover-e. Legújabb száma, projektje szépen minden előzmény nélkül, suttyomban került fel egy honlapra, a Stereogum szerint év végére ebből még album is lehet. A The Light Is Clear In My Eyes egy szintis, elektronikus indie szerzeménynek tűnik elsőre, és másodikra is. Mozgalmas torzításba hajló, riff és dob majd sokszor beúszó már-már idegesítő fülsiketítő szintivel, a visszafogott tiszta ének pedig a nyolcvanas éveket idézi. A dal vége mostanság divatos két elemmel zárul: egy őrületbe kergető refrénnel, illetőleg, hogy egy szempillantásra alszik ki minden elektronika.
Várjuk az új lemezt? Naná, meg őt magát is a Nagyszínpadon, Guetta helyett.