Rohan az idő, nemrég még karácsonyoztunk, már a nyuszi is elment, és a legtöbb nagy fellépőt bejelentették az idei nyári fesztiválokra. A napokban még az Áváncsi is feloszlott, de előtte még tart pár búcsúkoncertet. Szóval majd minden napra jut valami zenei hír, nézzük hogy kényeztetett el minket az új megjelenések lejátszási listája!
Catfish and Bottleman észak-wales-i indie zenekar hazánkban szeritnem annyira nem ismert, ha jól tudom még nem is járt nálunk. A banda 2007 alakult, de első albumuk csak 2014-ben jelent, a második pedig idén májusban. Megjárták a Glastonbury-t, T in The Park-ot vagy a Bonnaroo-t, sőt kisebb brit fesztiválokon pedig headliner-ként vannak feltüntetve. Na, mindezen szép teljesítmény ellenére eddigi pályafutásukról elmondható, hogy nem is tudtam, hogy a szar ilyen sokáig eláll. Soundcheck című számuk, viszont már az amit már szívesebben meghallgatnék a szabad ég alatt. Fülbemászó dallam, nem túl bonyolult szövegvilág inkább amcsi surf punk hatást sugall, némi elektronikával, de az egész hangzás, összességében a garázs jegyeit hordozza. Szóval ha fejlődnek ebben az irányba, még refrénjeik beférnek a 19.30-as idősávba valamelyik hazai fesztiválon.
Az elmúlt években nem nagyon volt olyan zenei magazin aki ne írt volna pár jó szót a brighton-i hardrock duóról a Royal Blood-ról. Feszes, odavágós gitárjátékukról nem lehetett nem elismerően írni. Az egyik legnagyobb kritikai elismerés amikor az Arctic Monkeys dobosa is hordta pólójukat. A Jagger-Scorsese közös Vinyl (nálunk Bakelit) tévésorozatának nyolcadik részéhez írtak egy nótát. A Who Are You Now? vaskos, húsos basszus alapja maga a faszaság, a dal próbálja megidézni a 70-es éveket, de nem mindig sikerült ám neki, az énekkel együtt összességében sokkal inkább egy Muse-os hangzáshoz hasonlít, de próbálozásnak nem rossz.
Simon Neil és a Johnston fivérek idén július nyolcadikán jelentetik meg hetedik Ellipsis című stúdióalbumukat. A post-hardcore Biffy Clyro a rock fesztiválok David Guettája, nem orrszívó-porrszívó és szintetikus boldogság, hanem end show-i értelemben. Ha a skótok zárnak egy pár napos szabadtéri dzsemborit nem nagyon lőnek félre a szervezők. (Lásd. Reading Leeds Festival 2013).Az új album hangzásáért az a Rich Costey a felelős, aki korábban Frank Turner vagy Muse hangzását egyengette. A Wolves of Winter ennek az új korongnak az első kimásolt trackje, ami mindent magán hordoz amiért a srácokat szeretni lehet. Téma- és ritmusváltás, válaszolgató vokál, stadion rock hatás minden kelléke, némi 80-as évek gitárszólójával felturbozva, mégsem a tök ciki kategóriából, egyet leszámítva: We are the wolves of winter sort, az olyan musicales megoldás. De a muszáj lesz megszokni a rajongóknak, mert a következő két év fellépéseit a frontemebr elmondása szerint ezzel a számmal fogják nyitni.
Iggy Pop március 18-án jelentette meg új albumát, a Post Pop Depression-t az élet írta. Elment Lemmy majd legendás barátja Bowie, az a Josh Homme (QoTSA) igazgatta a hangokat, aki a párizsi bataclan-i vérengzés okán az Eagles of Death Metal-on keresztül érintve volt egy megrázkódtatásban. Dean Fertita-val (QoTSA) zongora, gitár, Matt Helders-szel Arctic Monkeys dobosával vették fel egy év alatt teljes titokban a lemezt.
A Break Into Your Heart balladája fúvóssal, Pop modoros elbeszélő énekével akár még Bowie-re is hasonlíthatna. A lassú és nyújtott vokál mellett csak a zongorajáték ad némi fellélegzést. Nem a vidám napokra érdemes tehát tartalékolni se a számot se az albumot, de befordulós hangzás mégis egyben van. Hogy egy vidámabb dalt is ajánljak, az elmúlt hetekben jött ki a Vinyl sorozat ötödik részéhez az I Dig Your Mind című életigenlő pörgős kis nóta. Az eredetileg Nervous Breakdowns 60-as években működő pszichedelikus rock együttes egyik legismertebb dalát, Iggy Pop húzta magára. Az újrakevert szám megtartotta a hammond orgonát, kicsit fel is gyorsult, rockosabb lett, eltűnt a LSD hatás belőle, szóval érdemes volt hozzányúlni.
Aki ezen az oldalon akarta eddig (neo) soul, r’n’b, hip-hop kíváncsiságát kiélni az igencsak lelki szegény maradt, de van az a dal vagy előadó akivel kivételt teszünk. BJ The Chicago Kid élete úgy indult, mint a legtöbb fekete énekes-dalszerzőnek. Szülei a helyi gospel kórust igazgatták, ő maga volt háttérénekes több formációban, aztán olyan sztárok keze alá dolgozott, mint Stevie Wonder, (manapság csak az ügyeletes hülye gyerek szerepét betöltő) Kanye West, Warren G vagy Dr. Dre, és közben mixeket gyártott. A The New Cupid című száma első fülbemászó taktusaival és verzéjének első sorával Fuck your love, motherfuck your love, rögtön megvett. A dal a soul minden csöpögös eszközével végig el akar ringatni, de a szöveg finoman tart görbe tükröt a szelfi generációnak, majd Kendrick Lamar rap betétjével szépen beletapos és megmondja a frankót. Ne álljatok meg ennél a számnál, érdemes a BJ legutóbbi lemezében is megmerítkezni!
The Last Shadow Puppets-ről mostanában jó pár posztot láthattatok nálunk és fogtok is, ennek igen nyomos okai vannak. A duó tagjai a lehető legmenőbb dalszerzők jelenleg a popszakmában. Alex Turnert az Arctic Monkeys önelégült arcú frontemberét remélem nem kell nagyon bemutatnom. Miles Kane az ő harcos társa, aki Turnert példaképének tekintette, de idővel be is érte mesterét. Nem mellekésen, ezen oldalon több szerzőnk is úgy gondolta, hogy Kane adta a 2014-es év legjobb Szigetes koncertjét. Első, 2008-ban megjelent tíz pontos barokk rockos albumukkal történelmet írtak, most április elsején jelent meg második Everything You’ve Come To Expect című lemezük.
További apropó, hogy szerkesztőségileg addig rágtuk az illetékesek fülét a TLSP magyar színpadra állításában, hogy örömtánccal egybekötött boldogsággal töltött el minket, mikor a telefonvonal túlvégén megszólalt a hang: – Jó hírem van, a srácok bebookolva. Nagyon köszönjük a @szigetofficial munkáját!
Az Aviation a korong nyitószáma szövegileg erősen kezd, megidézi David Bowie-t és a ’71-es megjelenésű Life On Mars-ot. Mind a szülői intelmek, felszólítások közötti párhuzam, mind a bolygóra, a repülésre vagy Bowie szemének irisz rendellenségére való utalás: It’s your decision honey, my planet or yours?Sectoral heterochromia. Kane egyszerű kis fémes gitár riffje és ahogy az első albumon ebben a számban is Owen Pallett vonósai kísérik a dalt annak minden sejtelmes, érzékeny, feszültségével, amelyhez elsősorban Miles éneke olyan könnyedén csúszik, mint kés a vajba. Lehet a rajongók pont nem ilyen visszatérést álmodtak, de ha többször meghallgatjuk a számot, olyan jól befészkeli magát, hogy ki se akar onnan menni.