Bryan Adams idén még Budapestre is eljut

A multi-platina lemezeladásokkal rendelkező énekes, Bryan Adams újabb városokkal egészítette ki jelenleg is zajló turnéját. A GET UP TOUR elnevezésű koncertkörút február 11-én indult New York-ban, a nagy múltú Beacon Színházban, és keresztülszeli Észak-Amerikát, Angliát és Írországot, valamint még Európát is a 2016-os év végéig, október 9-én pedig hazánkba is eljut!

Bryan Adams 13. stúdióalbuma, a Get Up tavaly októberben jelent meg. Bryan a lemezt a hosszú ideje dalszerző- és közreműködő társával, Jim Vallance-szel, illetve az  ELO frontemberével, Jeff Lynne producerrel közösen készítette el, és 9 új dal mellett 4 akusztikus felvételt is tartalmaz.  A Brand New Day dalhoz készült videót maga Bryan Adams rendezte, és a BAFTA-díjas színésznő, Helena Bonham Carter szerepel benne a Hurts egyik tagjával, Theo Hutchcraft-tal közösen.

Mint Kanada egyik legismertebb arca, Bryan Adams az elmúlt 3 évtizedben beírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Több mint 65 millió albumot adott el, turnézott mind a hat kontinensen és 40 országban vezette a slágerlistákat. Megkapta a legmagasabb kanadai állami kitüntetést, beiktatták a Zenei Hírességek Csarnokába, csillaga van a hollywood-i Hírességek Sétányán, valamint számtalan Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjat is nyert pályafutása során.

Limitált számban kiemelt állójegyek is elérhetők a 3 különböző árú ülő- és a normál állójegy mellett.

Bryan Adams
2016. október 9.
Papp László Budapest Sportaréna
Jegyek: www.livenation.hu