Véget ért a rendezvénysorozat, nyert a Bohemian, ami nagyjából borítékolható is volt, és ez most nem fanyalgás. A következő bekezdésekben megpróbáljuk értékelni döntő, úgy általában a zsűri és a zenekarok teljesítményét, illetőleg kísérletet teszünk a minifesztivál létjogosultságát meghatározni.
A döntő
A Bohemian Betyars nem cicózott, odavágott az elején. Kezdtek a Csík által ismertté tett kalotaszegi népdallal a Fellegajtó nyitogatóval, majd belecsaptak a lecsóba és a könnyen élni, székelni a nagyvilágra szövegvilág bedarálta a közönséget. A (magyar) Gogol Bordello 2.0 nem politizál, mint az ukrán frontemberek, inkább bulizik, de azt az életérzést, amiért a magyar-balkáni gipsy punkot szeretni lehet, azt csillagos ötösen, kisujjból hozták. Palágyi Máté aki btw a program legszerethetőbb figurája, egyesítette Sergey Ryabtsev hegedáját, a nem lesz holnap Eugene Hütz örökmozgásával. Az autista tekintetű, magyar Borat fizimiska, susogós szerkójával és vidámságával a show-t az első perctől kezdve ellopta, nem is volt kérdés, hogy ennyi vagy ennél több izzadságcseppet aznap már senki nem fog tudni kifacsarni senkiből négy szám alatt.
A fentiek ellenére nem titkoltuk, hogy a Run Over Dogs-ra adtuk voksainkat. Nem voltunk mérgesek vagy dühösek, nem hibáztatjuk a zsűrit vagy a közönséget, hogy nem ők nyertek, bár az lett volna az igazi rákenrol. Úgy ahogy van örültünk, hogy a legkevesebb lájkkal, – így nyilván ismertséggel – rendelkező zenekar a döntőig eljutott. Amióta először egy picinke klubban láttuk őket zenélni, azóta szívünkön viseljük a ROD sorsát ezért némi szentimentáléval és atyai féltéssel, kötelességünknek is éreztük a Góliátokkal szemben nekik drukkolni. Fesztiválszervezőknek és klubtulajoknak régóta mondogattuk, hogy tegyenek egy próbát a Kutyákkal, mert olyan bulit képesek csinálni, hogy azt napokig emlegethetik. Az együttes nem is hagyott minket szarban; bólogatós, súlyos stoner rock riffjeikkel megmutatták milyen egyedinek, felkészültnek, rutinosnak és lazának lenni. A közszolgálati keverőjében foghatták is a fejüket, mikor Czeglédi Szabi, frontember a jól sikerült negyedóra hevében a közönség biztatását megköszönve elpattintotta a kurva jó jelzőt.
A harmadikként fellépő Bagossy Brothers Company egyik névadójának tiszta hangját bírtam, bár cseppet sem éreztem, hogy személyisége igazán uralná a színpadot. Pop-folk hangzásukkal az a gondom, mint a Mumford and Sons bendzsó imádó korszakával: egyik szám hasonlít a másikra. A harmonikájuk folyamatos jelenléte kifejezetten italo disco hatást kölcsönöz zenéjüknek. Nem beszélve arról, hogy a sok refrén verzét győz, Bon-Bon együttes szövegvilágú dalaikba pedig hamar beleuntam. BBC a hangulatot megcsinálta, de ez a harmadik helyre volt (és lesz) elég, most még egyáltalán nem érzem bennük a headliner-ré válás lehetőségét.
A nyeremény
A győztesre vár még egy 2017-es januári Eurosonic megmérettetés, ahonnan sok esetben tényleg a következő évek formációi, előadói számára nyílhatnak meg a fesztiválok kapui. Egy főleg inkább kisvárosnak és szakmának rendezett eseményre, az idei Nagy-Szín-Pad felhozatalból nagyon kevesen felelnének meg, mert egy igényes és tehetséges produkciót kell eladni. A groningen-i fellépők nagy része angolul szólal meg, ha tetszik ha nem, így az felhozatalunk nagy részét ki is zárhatjuk. A világzenei műfajba persze bármilyen nyelv belefér, ennek a Bohemian meg is felelt. Még Freddie-nek is angolul kellett énekelnie az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Nagy-Szín-Pad struktúráján merőben változtatni kellene és preferáljuk már a jövőben az angol nyelvet az induló zenekarok között. Mellesleg egyre több jó angollal éneklő magyar banda születik nálunk is (Dope Calypso, Hello Hurricane, No Eves ha már tehetségek), de az igazán sikeres magyar fesztiválzenekarok magyar nyelven énekelnek. Ha pedig mindenképp magyarul éneklő rock vagy pop formációt szeretnénk sikeressé tenni odakint, akkor ilyen zenei virtuóz együttesre öt, de inkább tíz évet kell várni általában, pölö Elefánt, Vad Fruttik.
A Freddie jelenség
Tényleg, hogyan kerül Freddie a műsorba? A Nagy-Szín-Pad elődöntőjében komolyan előre megsajnáltam az énekest sold out-ja ellenére. Van ugyanis egy négy számos előadó, aki a falunapok dalgyárosától Szabó Zétől (Tóth Gabi, TNT, Magna Cum Laude, Lola és a komplett Vastag család udvari zenésze) elfogadott egy dalt, és azt hitte a szakma egy pillanatra is befogadja. Szó sincs róla! Igaz, a kisvárosi polgármesterek nem lennének meg Szabó Zé nélkül, de ezt a műsort néző fesztiválközönség, aki az alulról építkező, maguknak szöveget és dallamot író együttesekért rajong, az köszöni a 65 ezer kereskedelmi tévés FB lájkból nem kért. Ennek rendje és módja szerint a szakmai zsűri is a résztvevők utolsó negyedébe pontozta az előadót. Még jó hogy nem ugyanez a csapat döntött A Dalban. – Jó- jó, tudom, oda meg valami ilyesmi kellett.
Amit az elődöntőben Freddie előadott az minden volt csak nem produkció, hiszen feldolgozásokból még a Zaporozsecet is túlszárnyalta. Akkor meg hol itt tehetség? Jó hangja sok mindenkinek lehet, de rossz hanggal és jó dalokkal hamarabb lesz valaki a fesztiválok kedvence. Valaki nagyon komplett hülyét akart csinált szegény Freddie-ből, szegény ember Fehér Balázsából (The Carbonfools) és sikerült is neki. A Nagy-Szín-Padon fellépő zenekarok többsége évekig kis (koszos) klubokban egy rekesz sörért és pár zsíros kenyérért játszik, mire eljut a Talonetométerre vagy a Rakéta Fesztiválra, hogy több száz együttes közül esetleg ő legyen az első, vagy az aki felhívja magára a figyelmet: pölö Run Over, Middlemist Red. És még egy ilyen szakmai elismerés sem hozza meg rögtön gyümölcsét.
Nagyon pici az átjárás, sőt mondhatni ez az egy irányú utca szinte nem is létezik: a RTL-TV2 ilyen-olyan tehetségkutatóiból a fesztiválok kisebb-nagyobb színpadjaira rendszeresen bejutni szinte lehetetlen. Bocskor Bíborkának (Magashegyi Underground), vagy Tóth Verának (amikor épp Random Trip), vagy mostanság Rúzsa Magdinak sikerült, de a másik kezemet már biztosan nem tudnám elővenni ha még példálozni szeretnék. És Freddie felléphet idén a VOLT-on, deszantolhat még pár prémium fesztiválon, de jelen állás szerint nem ő megy jövőre a kívánsággépbe. Attól tartok pár év múlva a bükkábrányi művház előtt várják majd őt a kultúrára szomjazok, vagy ha szerencséje lesz akkor még a Papp Lászlóban nyomulhat pár céges rendezvényen Pápai Jocival.
Szavazás és zsűri
Az mindenképp üdvözlendő, hogy ellentétben a korábbi évekkel, idén volt egy szakmai kontroll, és nem kellett csak és kizárólag oldal lájkokkal hadakoznia a szavazóknak, csak a zsűrinek. Így három-négy slágeres rádióbarát formációk nem tudták magukat jobb színben beállítani, vagy épp a médiában meg nem futtatott zenekarok meg tudták mutatni milyen egy teljes egész estés hiteles produkció, és hál’ Istennek ez utóbbiakból voltak jó páran. A szavazó közönség igen érettnek és megfontoltnak bizonyult, de a kezüket a jövőben sem feltétlen engedném el. Nem a Freddie-féléktől kellene félteni a Nagy-Szín-Padot – ez bebizonyosodott – csak jó egy azonnali szakmai visszajelzés: mit nem kell túlértékelni és mit érdemes észrevenni.
Az ítészeket nem kis létszámban vonultatta fel a rendezvény, aminek több okból is örültem. A szakmai újságírók, közéleti személyiségek, értelmiségiek és a Sziget Kft oszloposainak véleménye sem mindig esik egybe, így nem kellett attól tartani, hogy Sixx (Index) vagy Rónai (VS) azonnal kipenderíti vagy véleményével megsemmisíti valamelyik együttest, vagy hogy Lobenwein és Fülöp Zoli épp jó zsaru illemből megment valakit. Az egyes személyes értékeléseket elnézve néha igen nagy volt a szórás, de a program célját és mondanivalóját tekintve a legtöbb zenekar végül a helyére került. Sokan tehát nem ütötték meg a nagyszínpad lécét, de ez nem jelenti azt, hogy később ne lenne bennük ráció.
A Nagy-Szín-Pad egyébiránt nemcsak az együtteseknek, hanem nekünk szakmázóknak is egy fontos esemény. Napokon keresztül találkozhatnak, így vitatkozhatnak, véleményt cserélhetnek rádiósok, promoterek, menedzserek, zenészek akik a magyarországi hangzást és ízlést irányítják, befolyásolják. És ez néha jobb, mint bármilyen szakmai konferencia.
Hogyan tovább?
Miután a rendezvény az elmúlt években kimaxolta az ún. MR2 színpad délutáni és késő esti sávjaiban fellépőit, tehetségmutatói értelemben a következő években pont ezért válhat igazán érdekessé. Feltéve ha a szervezők nem esnek abba a hibába, hogy tíz esetleg tizenötödik szülinapjukat megünneplő zenekarokat akar bemutatni, mint tehetségét. Akinek ennyi idő alatt nem sikerült, nem biztos, hogy majd a huszadik jubileumra beüt egy új hangzás vagy a tuti album. ’16-ban a Zapo volt erre az eklatáns példa, de korábban is voltak hozzájuk hasonlók szép számmal.
Szóval lassan tényleg csak friss, a közönség számára eddig ismeretlen bandák állhatnak ki bemutatni portékájukat. És mivel pop-elektro együttesek nem minden bokorban születnek egyre valószínűbb, hogy inkább a indie, rock, alter, folk-világzenei zenekarok kerülhetnek előtérbe. Hisz a basszgitárban hívő zenészek tábora mindig is népesebb volt, mint a poppereké. De ez rögtön fel is veti a következő problémát: kezdő együttesek korántsem biztos, hogy hozzák majd azt szintet és terjedelmet, ami érdemessé tehetné őket a Nagy-Szín-Pad vagy a Eurosonic elvárásainak. Az elsőre az nagy falat lenne nekik. Van tehát két esetleg három nagyon izgalmas évad a rendezvényben, de utána lehet várni kellene, mire újra egy kis- vagy nagyszínpadképes fogat jön össze.