Előző cikkünkben kicsit részletesebben bemutattuk a NovaRock Festivalt, azok számára, akik esetleg még nem jutottak el a rock eme szent földjére. Most azonban térjünk rá az idei fesztivál legnagyobb durranására, a Red Hot Chili Peppers koncertjére!
Be kell valljam, nem egyszerű erről a koncertről írni. Magyarországon már ki tudja, mióta várunk egy RHCP koncertre, erre pár kilométerre a határtól ott lesznek, le is csapott a lehetőségre sok honfitársunk, rettentő sok magyar volt kinn vasárnap este a Nova Rockon (persze közben bejelentettek két szeptemberi budapesti bulit is, de az most mindegy). Ha nagyon régóta vár egy koncertre valaki, akkor érthetően igen magas elvárásokat hajlamos támasztani a zenekar felé az egyszeri rajongó. Lásd: Arctic Monkeys koncert pár éve a VOLTon. Talán a mi elvárásaink voltak nagyok, vagy a zenekar nyújtott elégtelent? Ezt nem tudja senki sem eldönteni, de most is hasonlónak érzem a helyzetet, mint akkor.
A koncert az eredetileg kiírt 22:30-hoz képest jó 10 perces csúszással indult, pedig a színpad előtti terület csurig telt már jó előre, mozdulni sem lehetett szinte. A kezdés erősre sikerült, úgymond egyből dobták a bombákat, jött a Can’t Stop és a Dani California. Az már az első pillanatokban látszódott, hogy a basszusgitáros Flea rettentő módon élvezi a bulit, kígyószerű mozgása és látványos basszusjátéka tényleg élményszámba ment. A többiek viszont (élükön Anthony Kiedis énekessel) úgy tűnt, inkább csak testileg voltak ott a színpadon, mint lélekben is.
A első slágerekre úgy reagált a közönség, ahogy azt várni lehetett – féktelen tombolással. A második szám után gondoltam is, hogy vajon tudják-e tartani ezt a hangulatot másfél órán keresztül? Röviden: nem. Igaz, hogy a koncert egészében stratégiai pontokra helyezték el a slágereket, ahogy azt kell (elején a már említettek, felénél a Snow, végén a Californication, ráadásban az Under the bridge), ám mégis, az egész koncertből hiányzott valami igazán fontos, ami nélkül lehet bármilyen jó egy szám (ez megvolt), szólhat remekül a hangosítás (mert jól szólt), játszhatnak a zenészek élvezetesen (ezt Flea megtette), mégsem működik a dolog.
Olyan volt, mintha Anthony énekes fejben valahol egészen máshol jártak volna. Elrontott belépések (mind szöveg, mind gitár oldalon), semmiből induló és sehova sem vezető, öncélú szólók, 0 kommunikáció a közönséggel (mert azért egy hello-t és pár thank you-t ne nevezzünk már kommunikációnak). Illetve értem én, hogy biztos megterhelő dolog frontembernek lenni, de könyörgöm, a Californication verse-jét súgógépről olvasni? Ne már!
Anthony hangja egyébként élőben is rendben volt, sőt, a számok is jól szóltak, a közönség is vevő volt a zenekar rezdüléseire egy darabig. Talán ha nem törik meg a koncert ívét egy-egy semmibe sem vezető jammeléssel, ha kicsit feszesebb a koncert, az nem ártott volna.
A kötelezőt mindenképpen letudta az RHCP, ráadással és szólókkal együtt volt pontosan másfél óra a koncert. A slágerek nagy részét eljátszották, mindenki örüljön, lehet szépen hazamenni. Mellesleg Anthony így is tett, a ráadás végén egy Thank you-val elintézte a dolgot, már szedte is le magáról a fülest és irány a backstage. Legalább Flea és a dobos Chad Smith kijöttek megköszönni a közönségnek, hogy eljöttek illetve osztottak egy-két dobverőt, pengetőt.
Igazából nem kellett volna sok, hogy ez egy teljes mértékben jó koncert legyen, hiszen a zene nagyrészt stimmelt, jól is szólt, csak a színpadon lévők nagy része nem tette oda rendesen magát azért, hogy ez egy igazán felejthetetlen buli legyen. Persze lehet ezt a koncertet is többféleképpen is értelmezni (lásd Arctic Monkeys a VOLTon), de részemről ez így nem volt az igazi, sajnos. Így ez csak egy átlagos koncert lett, hiányzott belőle valami, úgy mint a Terminátorból a lélek.
Azért akinek van jegye a szeptemberi budapesti koncertre, semmiképp ne váltsa vissza, reméljük akkor Anthonynak lesz kedve ténylegesen részt venni a koncerten, nem csak le akarja tudni a kötelezőt.
Ui: saját képeink is érkeznek hamarosan!