Ja, mert hogy volt már ilyen is egy fellépésén, és ezek után joggal feltételezheted kedves olvasó, hogy megint valami újabb tök ismeretlen, szemvakító, beteg, punk bandát dörgölünk az orrod alá – nem teljesen – de kezdjünk mindent az elejéről. Az eredetileg az A38-ra tervezett buli helyszíne kicsinek bizonyult, így az Akvárium nagy termébe kellett átköltöztetni a programot, ahol még így is minden jegy elkelt. A közeli street food pizzázóban az egyik szakács forma is azon sajnálkozott, hogy nem tud eljönni az eseményre.
Nézzük miféle zene ez! Van egy 25 éves kanadai faszikám, aki pár év alatt még a fanyalgó zenei oldalak kis titkos kedvencévé is tudott válni. Kábé akkora underground sztárnak számít most, mint Beck anno dac. Stílusa nem az a kiköpött mainstream, sokszor indie-nek fémjelzik, de inkább egyfajta dream- vagy jangle pop, mintha a country-t és bluest keverné a szintipoppal és a 100 Folk Celsius-szal, de legalábbis Tom Petty-vel. Lassú lötyögös zene másnaposságra, elhangolt hangszerekkel, igazi kártyázós – prütykölös hangulat, bizonyos részeit esküszöm az isaszegi Csata Vendéglőben hallottam úgy jó öt éve. Szóval annyira gáz, hogy már jó. Olyan nyugodt és chill out, hogy hozzá képest Korda Gyuri bácsi zenéje maga a bartóki értelemben vett anarchia. Szövegvilága gyakran mantárzós, nem túl bonyolult, de mégis van benne valami, ami arra késztett hogy ne vedd ki a lejátszóból. Ha a Mezőkövesdi Idősek Otthonában az Ismerkedési Esten úgy éjfél fele oszlatni kellene az egy-két-hára bulizó nyugdíjasokat, akkor biztos, hogy Mac DeMarco-t választanám, ha én lennék ott a lemezlovas.
Az előadó és montréali kis együttese pontban éjfélkor lépett színpadra. A frontember szexi pocakkal, szürke, farmerba tűrt pólóban és fülig érő vigyorral jelent meg. Szórakoztató basszeros kis barátja, Szűz Mária pofival, fenékig érő hajzuhataggal, kerek hasikával, félmeztelenül és finom neandervölgyi szőrszerelésben (igen, a háta is olyan volt) pengetett, volt még egy egész normálisnak kinéző szöszi ritmus gitáros, egy klasszik bölcsész dobos, és sapis szintis. Így együtt úgy néztek ki mint az a programozó baráti társaság, akinek minden második hét keddjén foglalt helye van egy pesti belvárosi kocsma darts táblája előtt.
A közönség olyan ovációval fogadta őket, mintha Mac azt jelentette volna be, hogy mindenkit magával visz ingyen, teljes ellátással a jövő évi Coachella fesztiválbéli fellépésére. Ezekre a Házibuli I-II. típusú számokra már az első taktusoknál olyan őrjöngés kerekedett, hogy mindenki a másik nyakába akart ülni. Szegény biztonságiak alig győzték a vonatozást az első sorokba, hogy letessékeljék a két méter tíz centis Sven-t, két méter tíz centis Jens nyakából. Voltunk magyarok bőven, de mégis inkább a Sziget A38 sátrában éreztem magam. Hisz irtó meleg volt, tele volt külföldi baráti társaságokkal, nem egy szám szövegét kívülről fújták a mellettem állók és még a tök üres színpadra is röpködtek sörös PET poharak.
A nagy slágereknek számító Salad Days vagy az Another One az első között hangoztak el, a kedves dülöngélős zenére ment a tombolás, de olyan, mintha egy Black Lips koncerten lettem volna. A punk hangulatot látványban szinte végig sikerült is fenntartani. Csurom vizesre izzadták magukat a zenészek, gitárjáték közben letérdeltek és egymás hasát puszilgatták, békaügetésben pengettek, nyakaltak, mint a kefekötő. Mondtam is magamban, hogy Mac milyen jó fej, hogy idejön ebbe a pici országba és direkt nekünk valami hazai hét decis, zöld üveges nagyburgundit kortyolgat. Aztán a koncert és az elfogyasztott flaska felénél láttam meg Jameson whisky vinyettáját. Sejtettem, ha nem is vetkőzik anyaszült meztelenre és dug a tomporába három dobverőt, ahogy ezt tette már máshol, de valamilyen nagy dobásra számítottam. Előbb a saját személyzetét küldte be egy páros szörfre a közönség közé, majd Yannis Philippakist (Foals frontemberét) is megszégyenítő budy surfingre vállalkozott. Ilyet még nem láttam nagyon: Mac voltaképp bukfencezve érkezett lelkes rajongói közé, és rotyra megtelt nézősereg a terem végéig passzolgatta, majd feltolták a karzatra, ahonnan pár puszi és ölelés után, háttal kitárt kézzel dőlt vissza.
Mindezzel együtt a gyakori mozgalmas látvány és a Still Together közös vidám éneklése sem tudta feledtetni, hogy a setlist felkonfokkal együtt úgy háromnegyed óra alatt lemehetett volna. De a produkció így is jó másfél óráig tartott. Nem egy beszélgetést hallgattam ki a koncert alatt és után, amely arról szólt, hogy ezt a show-t ilyen terjedelemben a kutyájának a sötétben adja elő az ember, nem egy közönségnek, vagy egy másik, aki feldúltan magyarázta barátnőjének, hogy DeMarco jól elbaszta az idejét.
https://www.youtube.com/watch?v=dSPFLbca0aI
Nincs azzal baj, az énekes Muppet Show-ra tütükézi magát, ez erősen benne volt a pakliban, ha korábbi külföldi beszámolókat olvasgatunk. Sőt, a kanadai sztárságának egyik pillére is ebben áll, hogy finoman szólva is kakkant az elvárásokra, de voltak olyan üres járatok amikor nem mást, mint Mac öncélú vergődését kellett néznem. Ebbe az ácsorgásba nemcsak a lábam, de a szemem is belefáradt, nem is beszélve fülemről. Ha egy feszesebb műsort nyomott volna le, mint nemrégiben a Viet Cong és addig inna, hogy kedve is van játszani, nemcsak bohóckodni, akkor visszatapsoltam volna, de ez elmaradt.
fotók: Akvárium Klub