Pénteken újra kezdetét vette a 26. Művészetek Völgye. Idén is ellátogattunk a fesztiválra, igaz most csak egy hosszú hétvége jöhetett össze, így sajnos nem is tudtunk minden udvart alaposan szemügyre venni. Korábbi évekhez képest az udvarok összetételében is volt változás: megszűntek és születtek, vagy egyszerűen némelyek csak átköltöztek egy másik kertbe.
Egy kedves ismerősnek hála autóval vettük célba Kapolcsot, majd fél óra bolyongás és egy eltévesztett hegyi útra felcaflatás után megtaláltuk a mi kis murvás utacskánkat, ami a kempingbe vezetett. Ez követte egy gyors sátorállítás, tátott szájjal gyönyörködés a tájban, mert bizony az megállította az embert és el is felejtette azt a tényt, hogy a sátra lejt, nem is kicsit. Karszalag átvétel után tartottunk egy rögtönzött helyszínbejárást, meglátogattuk a zöldséges nénit kávéért és sörért, majd leheveredtünk a patakpartra, amit a gyerekek mellett talán a kutyák élveztek a legjobban.
Pénteken elidőztünk a Kaláka versudvarba, ahol Lackfi János és vendége Szabó T. Anna beszélgettek, műfordításokat olvastak fel, melyhez játékot kötöttek, a nyeremény pedig nem más volt, mint a műveket tartalmazó kötet. A verseket dalokra cseréltük, idő volt, indulni kellett a Panoráma színpadhoz, ahol előbb a Magashegyi Underground varázsolt el minket, majd a 30Y lépett színpadra. Bocskor Bíborka, mint mindig, most is fényévekre repítette közönségét. Már-már elvárható volt, hogy Beck Zolit is színpadra szólítsa és közösen énekeljék el az Árnyékokat és a Tegnaputánt. Ezt a tinilányok koszorúja sikítozással és beckzolis bekiabálásokkal köszönték meg. A hangulat tovább fokozódott, hiszen a 30Y következett. Mint általában, most is sok ismerős arcba futottam, akik az ország minden tájáról érkeztek, több órát utazva, hogy meghallgassák a srácokat. A fiúk most is hibátlan koncertet pakoltak alánk. Koncertnek vége, úgyhogy irány a csigabusz, hogy átérjünk még Taliándörögdre, Kistehénre. Szerencsénk volt, a busz jött, a kezdés késett, így nem maradtunk le az elejéről sem. Már első nap láttam, az Elevenkert lesz az én kedvenc udvarom. Kisebb helyszín, családiasabb hangulat, jó zenék és tombolás – ezzel tudnám jellemezni a Katica büfébe költözött szentendrei Elevenkertet. Az afterra sajnos nem tudtunk maradni, hiszen az utolsó Csiga jött, hogy hazavigyen minket Kapolcsra, ahol szomorúan konstatáltuk, hogy nincs már olyan éjszakai élet, mint régebben. A következő napok erre csak ráerősítettek, de erről később még szót ejtek.
https://www.instagram.com/p/BILDrUsDw05/
Másnap, szombat este a Bohemian Betyarsal nyitottunk, akik egyébként számunkra érthetetlen okokból kezdetek olyan korai időpontban, még világosban. Ennek ellenére a betyároknak sikerült felizzítani a közönséget és még akkor sem ült le a hangulat, mikor kiderült, hogy a cseregitár nincs behangolva, így fellépés közben kellett belőni a hangokat. Szerencsénkre addig Kakas, a zenekar hegedűse szórakoztatta a nagyérdeműt. Kolléga kérésére belekukkantottunk a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes „Megkondult az estharang…” című műsorába is. A szombat este sem maradhatott dörögd nélkül, így átstoppoltunk a szomszéd faluba. Ennek köszönhetően (köszi Apuka a kisfiával) volt időnk meglátogatni Lajost, aki egy ablakból méri a termelői borát. Felmarkolva a zsákmányt, megiramodtunk a Ricsárdgír produkciójára, amit ha egy szóval kellene jellemeznünk, azt mondanánk: zseniális! Ha valaki betéved egy koncertjükre, akkor a lába gyökeret ereszt és nem engedi el onnan, maximum annyira, mint egy engedőspóráz, hogy tudjon ugrálni az olyan klasszikusokra, mint a PalvinBarni vagy a Kád. Hiszen ki ne üvöltené ezeket a sorokat félig spiccesen:
„Boldog vagyok mint a többi kád
Tőlem jó a fürdőszobád
Nem minthogyha többre vágynék
De szállj belém mert ott koszos az ágyék”
Harmadnap újra Lackfi Jánosnál horgonyoztunk le, Zenés Versimprót tartott Kiss Judit Ágnes költő- és írónővel. A közönségnek lehetősége van ilyenkor a legképtelenebb szavak bekiabálására, hogy azokból aztán Gryllus Vilmos gitáros éneklése alatt versek szülessenek. Az ujjunk újra lendült, mutattuk a like jelet, az utunk dörögdre vezetett. A Katica büfé udvarában a Djüm Djüm nevű formáció játszott. A legjobb közönséget itt találhatjuk az egész Völgyben, mindenki táncol és boldog, vagyis a mosolygós arcokról erre a következtetésre jutottunk. Mivel ránk esteledett és a hiperkarma koncertje is egyre közeledett, ezért visszatértünk Kapolcsra. Bérczesi Robit jó volt újra látni, és látni, hogy egyben van. Jobb szót erre az emberre még mindig nem találunk, mint a szószaporítót. A lassabb refréneket még tudtuk vele együtt énekelni, de a többibe beletörött a nyelvünk, hiába van fejben meg a szöveg, a nyelvünk nem bírta. Robiékat az Irie Maffia 12 fős társasága követte. Vasárnap éjjel jobb átmozgató tornát nem is találhattunk volna. A koncert közben hátunk mögül durrogást hallottunk, tűzijáték volt az, meglepetésként ért minket, de ahogy láttuk a zenekart is. A fényeket ekkor már felerősítette az égiek stroboszkópja, ezért koncert után a kihalt kapolcsi patakparton végig sétálva visszatértünk sátrunkba.
https://www.instagram.com/p/BIQZWEtDrzX/
Azt már most kijelenthetjük, az idei hétvégéből okulva, hogy jövőre Taliándörögdön fogunk tábort verni. A három éjszakából kettőt ott töltöttünk, vagyis töltöttünk volna még tovább is, ha az utolsó busz nem ment volna el háromnegyed kettőkor. Keserű szájízzel vettük tudomásul, hogy nincs már olyan Gólya udvar, ahol észre sem vesszük, hogy ránk virradt a nap, de megemlíthetném itt a kihalt patakpartot is, ahol nem ülnek egyszál gitárral a fűben. A kocsma még talán tartja a lelket a Panorámás koncertek után Kapolcsban, megmaradt találkozási pontnak. Viszont ha a zenekarok után nem szeretnél egyszerre a sátorba dőlni, akkor ajánlom Neked dörögdöt. A Kocsorházból nem fognak elüldözni, ha lemersz ülni egy gitárral és ne adj’ isten meg is pendíted vagy csak igényed lenne egy levezető csapatásra.
