A tegnapi napon az időjárás már kegyes volt hozzánk. Nem kellett zuhéra számítani, csak némi szélre és kora őszi hőérzetre, de már ezzel is ki voltunk békülve a tegnapi nap után. A bejutás a fesztivál területére a heti szalagosoknak nem okozott különösebb kommandózást, nem úgy a napijegyeseknek, akik végeláthatatlan sorban próbáltak feljutni a HÉVre és beváltani vócsereiket.
Kezdtünk egy Jake Bugg-gal. A jóképű, anyukák kedvence becsületesen odatette magát, már amennyire az elsősorban visszafogott indie-folk és a 60-as éveket idéző gyakorta melankolikus számokat oda lehet tenni. Kategóriájában Passenger talán ismertebb és jobban meg tudja fogni közönségét, nemcsak azért mert van egy Let her go-ja, hanem mert mint egykori utcazenész a vérében van a közönséggel való kommunikáció. Buggy Boy pechjére legyen mondva, hogy a kikandikáló napfény összehozta Sziget népét és mindenki egymással volt elfoglalva, így az első sorokon túl hederítettek fellépésére. Ha egy kicsit vette volna a fáradtságot, hogy megszólít minket akkor az alulértékelt Broken című száma is többekhez juthatott el volna.
https://www.instagram.com/p/BJANBERDMce/?taken-by=fesztblog
A dánok tegnap születésnapját ünneplő büszkesége Karen Marie Ørsted aka MØ, fél hétkor csurig töltötte az A38 sátrát. Fesztiválkörökben ünnepelt sztárnak számított eddig is, az hogy Lean On-hoz adta hangját a mainstreaming röpítette, de és a többségnek még azt a határvonalat súrolja, ami még nem a ciki kategóriája. A Kamikaze című számával és főleg klipjével pedig valami olyat ért el ami még sokáig a trendi élvonalában marasztalhatja. A minimál színpadi design ellenére betöltötte mind hangja, mind jelenléte a színpadot. Alig maradt egyhelyben, végig futkorászta a stage minden szegletét. Nagyon hálás volt minden tapsért, ovációért, szerette közönségét. A lassabb vagy a kevésbé slágeres számokat is olyan átéléssel adta elő, hogy még arra is lehetett mozogni így elhitette velem a popzene egy jó dolog. Ha lesz még két-három nagyobb slágere mehet a Nagyszínpadra késő este is akár.
https://www.instagram.com/p/BI-bxJSj7s8/?taken-by=fesztblog
Nem vagyok egy hip-hop r’n’b szakértő, de a jóféle fekete zenétől még az indie-rock szív is ellágyul. Shahid Khan alias Naughty Boy ennek kiváló példája. Írt számot már Sam és Dan Smithnek (Bastille), Rihanna nem testi-lelki kolléganőjének Beyoncé-nak, Wiz Kalifa-nak, Emeli Sandé-nak (na ő amúgy is jöhetne jövőre) és Gabrielle-nek. Három évvel ezelőtti Hotel Cabana albumának La La La-ját csak az nem ismeri, aki fülén aludt. A fiatal producer-zeneszerző saját dalai mellett kiváló remixet is készít. Ő tehát azon kevesek egyike, aki az dalírás ismeretlenségéből kilépett a színpadra. Minimális élőfelvétel van fenn a Youtube-on, de tudtam, hogy nem a fenti énekeseket fogja hozni, hanem egy vagy kettő viszonylag no name, de annál jobb énekesnőt. És igen, egy elképesztően képzett, a soul legelemibb stílusjegyeivel rendelkező, fekete hangot tálalt egy telt, kerek olyan gyere a mamához gumimaci személyében. A Shezar névre hallgató művésznő úgy robbant be színpadra és szakította le a fejünket, hogy fülig ért a szám. Néha csatlakozott hozzá egy rapper fiú, akiből nem sokat láttunk mert széldzsekijének kapucniját szemöldökig húzta össze. Fantasztikus showt, fülsimogató dallamokat és egy kis effektes Macbook-on kívül valódi élő zenét kaptunk. A dobos gyakorlatilag úgy verte a dobcájgot, mintha most szalasztották volna egy grindcore bandából. Lement a Runin’ (Lose it all) a Wonder és a végén a fenti megasláger. Belefért még egy Get Lucky átirat és egy Adele klasszikus is. Igazi népünnepélyt egy fasza-feszes műsort dobtak oda csípőből, mindenféle manír nélkül. Mivel a csupa mosoly Naughty Boy életműve nem több egy óránál nagyjából itt el is búcsúztak, de különösebb hiányérzet nélkül indulhattunk át Rihannára.
https://www.instagram.com/p/BI-oDZXj-Rn/?taken-by=fesztblog
Amikor egy nagyobb szupersztár jelenik meg a Sziget plakátjain, akkor a magyar fanyalgó menedzser középosztály félreteszi azon előítéleteit, hogy itt csak részeg hipszeterek és punkok dajdajoznak egy hétig, és pár telefonhívással egészen a VIP-ig röpítik magukat. És persze velük tartanak a nem túl széles zenei látókörrel rendelkező frissen polírozott (mű)körmű, illatfelhőben úszó, legfeljebb a Petőfi Irodalmi Múzeum kerti akusztikus koncertjéhez öltöző (de arról még sosem halló, és ott még sosem járó) minket, őshonosokat megvető pillantással méregető, kereskedelmi médián edzett tündérkék. Én Gerendai helyében az ilyen utóbbi napijegyeseknek simán kiírnám a K-Hídra: Üdvözöljük az első bálozókat!
Amikor beértem a tömegbe, akkor egy ilyen fenti hölgykoszorú pontban fél tízkor megjegyezte: – Mi lesz már, mikor kezd? Mire a barátnő azt mondta, lehet 35-kor kezdődik, mint az Éjjel-Nappal Budapest. – Na, helyben vagyunk! Viccnek mondjuk jó lett volna, de sajnos ezt komolyan gondolták. Majd figyuzzá má’ bocsika kéréssel jelezték nekem, hogy menjek már odébb, én meg ehhez hasonló szégyenemben mindig próbálom magam külföldinek tettetni. És működik!
Rihanna közben meg csaknem jön. Olyan háromnegyed tíz lehetett, amikor fogadást kötök arra, hogy Vető Viktóriának (küss die Hand) a Sziget sajtófőnökének jár majd a megtisztelő feladat megmagyarázni miért késett a kis barbadosi. És így legyen ötösöm a lottóm! Mert gondolom vécépapír volt a back stage-ben, varrónő is, ha egy ruhácska elszakad, és már egy valamire való magyar fesztiválszervező már avokádót is tart készenlétben, ha épp erre fáj a foga kedves sztárnak. Csinálhatta volna azt, mint Naughty Boy, elkezdi pontban, majd abbahagyja előbb, de még ennyi esze sem volt a kisasszonynak.
https://www.instagram.com/p/BI-88p4jZZn/?taken-by=fesztblog
Kilenc ötven magasságában arra gondoltam, mint az egyszeri kismacska amikor apja elviszi dugni, de megcsúsznak és az ereszbe kapaszkodnak . – Apa baszok még egy kicsit aztán hazamegyek, jó?! Az óramű pontossággal működő Sziget gépezettel így elverni a csalánt, hogy ohne elnézés Rihanna részéről majd kijön a színpadra mintha mi sem történt volna. Nem az első eset, nemrégiben az írek is így jártak, ott is harminc percet csúszott. És a helyzet az, ha műsor kétharmada lement, akkor jár a gázsi és nincs vita. Alázat elmaradása és pofátlanság miatt három pont levonás. De nézzük a show-t!
A színpadkép egy fehér doboz, amire vetítettek mindenféle impresszionista ihletésű felhőket, mezőket. Semleges tehát. Az énekesnő fűzős combixben, miniszoknyás, kapucnis köntöskében jelent meg, amit annyira megszeretett, hogy át sem vett, pedig volt hogy percekre eltűnt a színpadról. Egyszer twerkelt és megláttam a popsiját, egyszer meg leguggolt széttárt lábbal és bugyikája közepét is láthattam. Ez mondjuk nagyon izgi volt, tökre megérte rá várni fél órát! Az MØ koncert után is hasonló kép fogadott mikor leültem a fűbe és körbenéztem. Vagy három német és két svéd lánynak láttam lába közét, akik szoknyába ültek a közelemben. Azt meg végképp nem értettem, Rihanna miért biggyesztette le olykor-olykor a száját, mert ilyenkor úgy nézett ki, mint a karácsonyi harcsa. Nem szép, ne csinálja többet!
Sokan írták, vagy fakadtak ki a közösségin, hogy playback gyanús volt az este. Nem hinném. Volt mögötte egy zenekar három háttérénekessel, akik ezen a szinten olyan jó hanggal rendelkeznek és hasonló hangfekvéssel, ha Rihannának táncikálni van kedve és egy-egy verzét beleénekel a mikrofonba – ahogy tette itt is -, akkor nem sokat venni észre, hogy most ki is viszi a prímet. Meg ne feledjük, hogy Rihannának nincs azért az a száz közül is felismerném, hú de különleges hangja! Ő egy termék a szexi punci kategóriából, akit a showbiz emelt piedesztára, akinek írnak számokat, amit vagy méltóztatik elénekelni vagy visszautasítja és abból lesz a Sia Cheap Thrills című slágere (és fellépése hétfőn 21.30-kor).
A műsor elejét megnyomták: hangos volt, pörgős, míg a végét úgy leültették, hogy az unatkozás jeleit véltem felfedezni körülöttem. Úgy voltam ha mégegyszer valaki beleásít az arcomba beleülök a nyakába. Egy órába nem olyan sok dolog fér bele, így Rihanna igyekezett meghúzni a dalokat, nem is játszotta le radio edit formában vagy nem tett úgy mintha improzna, nem szólt vagy mutatott ki a zenészeinek, hogy még ráhúzna egy refrént. Az hogy zenekara tagjait nem mutatta be, az is merő tiszteletlenség, pedig nem a ló nézett be a gyerekszobájába. Na az, amit meg egy-egy szám után csinált, hogy kis hajlítással fejezte be, ami három másodpercnél sosem tartott tovább, az meg a szakmája megcsúfolása. És így együtt a legnagyobb baj az volt, hogy semmilyen légkört nem tudott odavarázsolni a színpadra: nem láttam se a dívát, se a szupersztárt, nem tudta elhitetni velem, hogy ő megérdemelné a Billboard vagy Grammy helyezéseket. Rihanna augusztus 28-án veszi át egyébként az MTV Video Music Awards-on a Michael Jackson életműdíjat, amihez a fesztblog ezúton is szívből gratulál.
