Végett ért a 24-dik kell egy hét köztársaság rendezvénye. Lemostuk a Sziget porát, elmentünk még egy Foalsra, aludtunk egy nagyot vagy többet, és most kicsit visszatekintünk a mögöttünk álló egy hétre. Volt itt minden, ami szem, szájnak és fülnek ingere. @Boci kolléga pontról-pontra összegezte, mitől volt jó vagy rossz az idei Sziget. Az alábbiakban a fesztivál múltját-jelenét és jövőjét vesszük górcső alá.
Szerkesztőségen belül is nosztalgiázunk olykor, hogy milyen volt a mi Szigetünk régen, és kesergünk azon, hogy a közeg, a fesztiválozók száma és milyensége mennyit változott. Amikor még Talentumon Színpadon először láttam a Kaukázust és az de király volt, vagy amikor Lovasi olyan fél hét fele, a Nagyszínpadnál (még Kispál mivoltában) nevetve arra kérte a magyarokat talán 2008-ban, hogy passzírozzák fel a Kaiser Chiefs rajongókat a kordonra, vagy amikor az Iwiw Világzenei színpad tövében a civil szervezeteknek szánt igazságosabb pénzelosztásról beszélgettünk. És ezen még így vagy úgy lehet és fogunk lamentálni, ahogy Te is kedves fiatalabb vagy már korosabb olvasó. Több okból érezheti a szigetlakó, hogy a kis budapesti fesztiválja merőben megváltozott.
Anno még a MANCS-ból és a Pesti Estből esetleg egy haver ajánlásából értesültünk, hogy mire is érdemes elmenni aznap, nem Youtube, linkekből Spotify listákból, hanem többet olvastunk újságot. Ettől függetlenül ne szépítsük, egy-két nagyobb előadót leszámítva sokszor egy-egy szám ismertsége alapján mentünk el régen mi is egy külföldi fellépőre. Ez szerintem a fesztiválozók körében most is így van. Mert nem lehet mindenki kedvenc és senki se lehet ennyire művelt és zeneileg túlképzett.
A három esetleg négy koncert utáni heveredések vagy beszélgetések maradnak el mert délutántól éjszakába menően olyan feszes a program, hogy fél kettőre a magunk fajta firkásztársadalmat is kiszippant a Sziget. Évek óta nem tudok beáldozni egy napot a lazulásra, mert egyik színpadtól megyek a másikig, mert mindent látni akarok. De ez legyen a legnagyobb baj, nem? De! A legtöbb írott sajtós sem a kisebb színpadok vagy a civil sátrak felé veszi az irányt, nem arról számol be, hanem koncertkritikákat ír. Régen azon kesergett a szakma, hogy a Nagyszínpad pizsi fellövése után csak a VOLT teraszon vagy a Party Arénában lehet csapatni.
Miénk itt a rét
Most meg. Kivágtak pár fát, nagyobb lett a tér, több lett a vendég és a vendéglátós a mindennapi szolgáltatások ha nem is bővültek, de színesedtek. Volt mindig mit enni-inni, a szelet zsíros kenyértől a rántott torpedórákon át a vegáig, nem tudtál álmodni olyat, ami itt ne lett volna. Az ital, mert azon van a lényeg, hiszen ez egy fesztivál: egy prémium belvárosi szórakozóhely vagy étterem szintjén van. Nagyon drága és ezzel már nem most kezdtünk el barátkozni.
Több lett a program, ismertebb zenekarok jönnek. Az A38 egyfajta második nagyszínpadként üzemel évek óta, ami persze a tizenegy után egyre kisebbnek bizonyul. Nem mondom, hogy mindenkinek mindegy kinek a nyakában ül és mire megy be a sátorba, mert nagyon jó együttesek léptek fel ekkortájt (Bloc Party, M83, Editors…) De az is megesett, hogy nem, mert (Ex –Moloko) Róisín Murphy-törvényként jó példa volt arra: egyszer passzírozod be magad a sátorba, akkor sem történik semmi. Azon igen talán el lehetne gondolkozni, hogy egy nagyobb A38 sátrat kellene idehozni – ha van ennél nagyobb egyáltalán -, mert igény az lenne rá és akkor talán nem lenne ekkora tumult. Vagy levesszük a ponyvát róla és 23.00.kor takarodó és mehetünk a Teszkó Diszkóba vagy szeletelni. Melyik a jobb? Ez már a szervezők dolga, de mindenképp megoldásra váró probléma.
Line up
A Sziget még mindig A zenei expo, a város ami nem alszik EGY hétig, ahol délután négytől hajnalig négyig mennek a programok. Ilyet több száz kilóméteres körben nem nagyon lehet találni. Az idei Sziget felhozatala évek óta nem volt ilyen erős, Volt újra hip-hop a Nagyszínpadon Tinie Timpah személyében, még ha ez a fesztblogot hidegeden is hagyta. Ennyi első fellépőt, aki most tette be a hangszerét az országba vagy a Szigetre, pláne idei, max. tavalyi albumával, nem is tudom mikor láttam utoljára.
Az egy másik kérdés, hogy jött olyan, aki zenéje alapján nem arra a színpadra volt való ahová tették. Talán az izlandi Sigur Rós azért kerülhetett a Nagyszínapdra, mert más országban is odakerülnek, a Facebook lájkjai is arra predesztinálták, így adott volt, hogy első fellépésüket ott adják. Az már nem biztos, hogy máskor is oda fognak kerülni. De a szerkesztésben nem voltak sorozatos vagy fatális hibák. A fél tíztől kezdődő nagyszínpados agybutítást leszámítva, de ehhez se tegnap szoktunk hozzá. De hála a jó égnek ilyenkor ott volt az A38. Újra játszottak magyarok a Nagyszínpadon, bár igencsak korán kelőnek kellett ahhoz lennie valakinek ha meg akarta nézni őket. De a Brains este tíztől befért az A38 és Sziget programjába és ezért jár a piros pont.
Jó, de mikor jön a Stones?
Ők mondjuk valószínűleg soha. Sokan újjal mutogatnak közelebbi vagy távolabbi fesztiválok plakátjaira, és Red Hot-tal vagy Radiohead-del bezzegelnek. Az RHCP lassan átcammog Európába, de előtte majd egy hónapig sehol máshol nem koncertezett, pihentek. A Radioheadre pedig július elején lett volna sansz, akkor jártak erre, de a mi két szép, kilencvenezer pár szemünkért, nem jöttek újra át. A kivétel Berlint erősíti.
Ha megnézzük a nyugatabbra lévő fesztiválok jegyárait és max. háromnapos terjedelmét, akkor nem tudom, hogy fel kell-e dobnunk azt az bizonyos érmét, hogy mit is válasszunk. Arról nem is beszélve, hogy az alábbi rendezvényken majd minden együttes legfeljebb egy órát játszik (ahogy nálunk Rihanna vagy Sia), de van hogy 45 perceket. És még így is szinte az összes bérlet elővételben elkelt a lenti fesztiválokon. A Glastonbury-vel versenyezni nem tud a Sziget, ami meg ott megy az tényleg durva és nem a Coldplay-re vagy Adele-re gondolok, az idei programok sűrűsége láttán ott biztosan meg lehet zavarodni. A többi nagy fesztivál ’16-os headliner fellépőit elnézegetve (Lollapalooza, Lollapalooza Berlin, Reading and Leeds Festival, Rock Am Ring, Pinkpop, Lowlands) pedig semmi okunk nem lehet panaszra, nem maradtunk kívül világ zenei körforgásából. Sőt, fele de sokszor harmadannyi fellépő vagy ismert előadót számolhatunk össze. És itt még mindig le lehet táborozni a Világzenei közelében mert változatosak programok, bár egyre fogyatkozik a közönség részben az A38 javára. Nem is beszélve az Európa Színpadról, akik között ott lehetnek a jövő reménységei. Ez a helyszín a franciák és az olaszok egyfajta VOLT teraszaként üzemelt, meglepően nagy létszámmal, esténként szinte teltházzal.
Guetták fesztiválja
Pár éve még azzal csesztette a sajtó (meg mi is) Gerendait, hogy a Prodigy miért jön el minden évben hazánkba. Ez mostanra odáig fajult, hogy majd minden fél tízes produkció Soundba öltözteti a Nagyszínpadot. Sajnos.Annak minden kellékével: lézer, gagyi, seggrázás, ami még büszkén komolyan is veszi magát. A Sziget programjában évek óta jelenlévő kiirthatatlannak látszó est fénypontja EDM egyre inkább szorul vissza a nemzetközi nem tematikus fesztiválokon. Helyette egyre több szinti formáció jelenik meg, akik kitermelték már a maguk igényesebb vagy tucat sztárjait (pl.: LCD Soundsystem vagy CHVCRHES). Ez persze ugyanúgy megosztja a szakmát, de legalább önálló (értsd: nyomkodnak néha valamit), több fős zenekarok saját tartalommal, előadók és egyben dalszövegírók állnak ki, és nem az retró Alice Deejay-t keverik rá a diszkósított Nirvanara 80-150 ezer euróért. Nálunk lehet még szükség lesz egy darabig efféle lézershowra, de remélhetőleg ez az irányzat nem tart sokáig. Nem az elektronikával van bajom – ha jóféle akkor tőlem jöhet-, hanem azzal, hogy mennyi benne a saját tartalom, sokszor a dj-k egymás számait keverik jobbról-balra, és a hozzáadott érték és kreativitás veszik el.
Meg amellett se tudunk elmenni, hogy az a (fejben is igényes) közönség, aki erre a fénykardozásra kintről bejön pár órára, nem a szívünk csücske.
Fiúk, fehér márkás tornacipőben, felfújt egészséges izmokkal, lányok lenövesztett vagy annak látszó hajjal, aranyakarikás MK táskával, szelfizésre, fesztiválozásra született beállásokkal, befele fordított győzelem-béke jel között kiöltött nyelvvel instázva, már húszon évesen ráncosra szolizva. Ha őket kerülgeted a Hardwell vagy Rihanna előtt, akkor biztos lehetsz benne, hogy honfitársainkba botlottál. Az egy dolog, hogy nem gyakorlott sziget fesztiválozók öltözetük alapján (bár még lehetnek), de minket húsz éve ott tanyázókat vademberként méregetnek és mindenkihez magyarul beszélve hozzák tudomásra, hogy kell nekik a hely és menjünk odébb. Nekünk meg órákra a borzalmas zene közepette kell őket kerülgetni. Abban a pillanatban ahogy megjelenik az ámbra és rózsaolaj illatfelhő a porban, pörögnek a dollárjelek a Sziget Irodában, mert a szaldót ezek a bevétel gyurkák és profit cicák hozzák. Nekik legyen mondva, hogy még mindig az ő bálványaiknak köszönhetjük Világzenei és a Fidelio színpadok üzemeltetését.
A jövő
Gerendai több helyen is nyilatkozta, hogy lassan háttérbe szeretne vonulni. Hogy majd az új vezető mennyire tartja fontosnak azokat az értékeket, amit a Sziget megteremtett, és az amit elmúlt esztendőkben csak a kulturális misszió kedvéért tartott fenn, az még kérdés. Gerendait is egyfajta kettőség jellemezi: adja a nevét valamihez, marketinggel de ha kell kikacsint, majd azt mondja nem látta, nem hallotta, vagy egyébként nem is szereti, de egyetért vele. A legtöbb nyilatkozata rendben is van, nem dolga minden együttest szeretni, semmi olyat nem tett, ami miatt ne nézhetne a tükörbe. Emelt fővel távozik, ha menni akar. Dan Panaitescu programfelelős tragikus halálával, egy újabb űrt kell még betöltenie, ennek megoldása tehát még rá vár.
Az elmúlt években a Sziget előremenekült, többet költött bandákra, színvonalas programokat hozott, alapvetően megkapjuk az elmúlt egy év zenei lenyomatát. Így úgy tűnik messze tolta magától annak lehetőségét, hogy egy Lollapalooza vagy más fesztiválszervező ajánlatot tegyen a Hajógyári igazgatására. Persze arra esély sincs már, hogy kéziféket behúzva visszakanyarodjanak az egykori, alapvetően alter-rock irányhoz, amely a Nagyszínpadon csak a kreatív elektronikát tűrte meg (mint Laurent Garnier, Fatboy Slim, The Prodigy, vagy az idei felejthető produkciót adó The Chemical Brothers). A popularitás megvetette a lábát és jó darabig ki sem fogja innen tenni, hivatkozási alapként marad a sokszínűség, és a napi magyar fizető vendégek betessékelése. Így titkon csak abban bízhatunk, hogy még több valódi zeneszerető külföldi fesztiválozó érkezik, akik Rihanna nélkül akár egy Arcade Fire-ra, Biff Clyro-ra vagy New Order-re is szétkapkodják a bérleteket.