Ha csak egy lassú, összeborulós számot kellene a ’10-es évekből az Y generációnak bedobni a hampshire-i vagy a lőkösházi nyugdíjasklub 2060-as karácsonyi műsorának megmixébe, akkor biztos Mike Rosenberg Let Her Go-ja lenne az. Ez a dal, amivel Passenger, az angol Paul Simon világhírűvé vált de nem maradt meg az egyetlen EP-je után a legtöbb jogdíjat felmarkoló angol utcazenésznél. (Nem mellékesen a Whispers II album egész bevételét a brit UNICEF-nek ajánlotta fel.) Továbbra is penget, alkot és gyarapítja setlistjét. Pár napja új albummal jelentkezett, és íziben turnéra is indult vele és mi elmentünk megnézni.
Passenger első, Szigetes fellépése szerintünk csillagos ötösre sikerült, anno cikkünkhez még ő hozzá is szólt. Fellépését Guetta tűzijátékkal „zavarta meg”, amire még most is emlékezett. Akkor egy szál gitárral egy több ezres sátorban játszott, most egy egész zenekart hozott magával egy klubkoncertre, akikkel ilyen felállásban harmadjára lép fel új lemezének turnéja során. Voltaképp Mike-nak annyira akusztikus jellegű a mondanivalója, annyira megállja a helyét a zenéje önmagában, hogy egy-egy számhoz tudott hozzátenni valamicskét a több hangszer. Nem mondom, hogy zavartak, de ha nem lettek volna ott, nem hiányoztak volna. Ezt nem bizonyította jobban, hogy az este folyamán a felében is elegendő volt a kalapos, bölcsész, vékonka zenészek jelenléte a színpadon, a többit egyedül elvitte Rosenberg.
https://www.facebook.com/fesztblog/videos/10157386604020062/
A közönség összetétele egy-két őszes urat és pár harmincas párt leszámítva, igen csak kolesz életérzést adott az estnek. De ez ifjonka hallgatóság, aki nagyon lelkes és minden poénra és sztorira vevő Michael ezt ki is használta rendesen. Igyekezett a melankolikus dalait végig humoros átvezetésekkel feldobni.
Nem kérdezte, hogy ki és mennyire beszél angolul, olyan természetesen kezdett bele prózai vagy gitárral kísért történeteibe, olyan intimmé vagy néma csönddé tudta tenni egy pillanat alatt előadását, hogy még a hangfalak zümmögését is hallani lehetett. Lovasi-féle hosszúsággal, mesélte egy-egy dal hátterét, könnyedén váltott a szomorút történetekből és vidám, szarkasztikus vagy önironikus csattanókba. Ő az a pali akit, sokáig elhallgatnál és kíváncsi is vagy mi történik vele, mert meséit nagy culáknak írja. Passegernek van egy nagyon tiszta, őszinte lelke, mindenféle manír nélkül elvan a maga kis bámészkodó világában, a hallgató meg tisztelettel csodálja, hogy valaki hogy tudott ilyen érintetlenül megrekedni vagy ott maradni ezen a szemlélődő, pusztán a jóra törekvő kábé nyolc éves lelkületű, szexustól mentes latencia korszakban. Továbbra is lenyűgöző amit csinál, mind arénában, mind klubkoncerten megállja a helyét. Elsőre gyermeki negédes gügyögésnek tűnhet, amit művel, de van érzéke, hogy kiszakítsa az embert a digitális valóságból. A produkció így kilences lett.
Az új album
A dalainak gerincét, szám szerint hetet a tízből, a Young as the Morning Old as the Sea című album adta. Ha le akarom lőni a poént nem ugrotta meg az All Little Things korongját, de mindennek ellenére nem alibizett és a szeptemberi LP-ről nem a korábban a rádiókban és megosztókon bejáratott számokat hozta, kiegészítve a jól ismert régi slágerekkel, hanem becsülettel bemutatta az új termést. Kanapén kuporgós, térdünket átölelős anyag lett: Passenger magányosan fish and chips-szel a tengerparton szemerkélős esőben sétálós pillanatokat rögzíti, sebtiben megrágott természeti képek leírásával, csak nagyítóval lehet metaforákat találni. Szarkazmust, némi csavart vagy görbe tükröt, ne adja ég: pörgős számokat pedig szinte sehol – ezért pedig kár mert ez azért hiányzott az új dalokból.
Jobbról balra ragozza a telet meg a norvég vagy olykor az olasz tengerpartot vagy a könyvek lapjait, de nem kezd vele semmit csak felsorolja őket így a szövegek hamar unalmassá válnak. És mindössze három szám marad meg az albumról a végére, ami manapság még mindig nem egy rossz arány. Persze az ember nyilván elérzékenyül, amikor elhangzik országa neve a címadó dalban: I wanna feel the Russian winter, I / I wanna go to my Polish grandmother’s home / I wanna see Hungarian lanterns, I/ I wanna walk on a road that leads to Rome, de ennél ezen szinten már több kell.
A Beautiful Birds duettje stílusosan Birdy-vel, aki ezen az estén nem volt jelen, talán az egyik legjobban sikerült szám lett, már csak a szép dallam okán is. És persze elgondolkozik a hallgató, hogy mi is akar lenni az album üzenete: A kevesebb több, a megtisztulás, merengés, ne siess már úgy a munkába, mert annyi minden szép látnivaló van körülötted? Az indie-folk Assisi Szent Ferencének talán sokkal több sikert hozhatna, ha egy-egy dalt kifejtene, történetté formálná, körbejárna egy képet és nem csak a városokat meg a madarakat számolgatná. Talán majd a következő albumán, így csak 6 pont jár neki.
Az új album itt hallgatható meg
http://www.setlist.fm/widgets/setlist-image-v1?id=4bfd3bba
fotók: Akvárium Klub fb oldal