Átjubiláltuk magunkat a 10. alkalommal megrendezett Fishing-en, ami az alkalomtól függetlenül jól megszokottan hozta a szokásos szoci kemping élményt fesztiválhangulattal vegyítve. Az egész annyira hazai érzés, mint a pörköltszafttal összekent, matyó mintás terítő.
Elég furán hangzik, hogy valaki, egy fesztivált szentel annak, hogy beharangozza a szülinapi buliját, de az vesse az első követ, aki nem csinálná meg, ha ő lenne „A Lovasi Bandi”.
Végig sorolhatnánk a programfüzetet, de azt mindenki megtalálhatja a fesztivál honlapján. Nézzük inkább, hogy mik voltak igazi meglepetések. Először is az abszolút „na erre nem gondoltam” a Csak neked kislány volt. Hihetetlen, hogy milyen hangulatot teremtettek. Eskü én csak a fröccsömért mentem, erre ott vannak ezek a srácok, viccesek, már a hangolás alatt ott ragadtam. A zene fülbemászó, már a második refrénre mindenki tudja a szöveget. Ez a zenekar nekem a stúdióanyagokból nem jött át.
A második instant ínyencség a Szabó Balázs Bandája volt. Annyira „hejj de nagyon rutyutyu”, hogy még azokat is megtáncoltatták akik egyébként nem egykönnyen emésztik meg a munkásságukat.
A harmadik meglepetés nem volt más, mint a Fishing-himnusz. Tudod, hogy azt ki játssza? Még én is véletlenül találtam meg, úgyhogy nem ciki: hiperkarma. Na, de nem ez a meglepi, hanem, hogy amikor felcsendült, mindenki úgy énekelte, mintha általános iskolában tanították volna.
A következő, akiket kiemelnék a PASO, amit nem szeretnék túlragozni: erőtlen volt. Biztos túl korán volt, biztos rossz volt a ballagási öltönyben a napon, stb…
Ez után az Anna & The Barbies-en nyomultunk. Hát Annának mindenki úgy ugrál, ahogy ő fütyül. Guggoltunk, felálltunk, pasik dobták le a textilt. Aki tud, az tud.
A Halott pénz hozta a formáját. Újat nagyon nem mutatott, olyan „dedmanis” volt. A szokásos slágerek, a szokásos hangzás. De így szeretjük, egy biztos pont.
Gondoltam, hogy írok a Supernem koncertről, de túl elfogult és addigra túl részeg és túl fáradt voltam. Hihetetlen számomra, ahogy megelevenedik a kamaszkorom. Még mindig ugyanúgy tolják, akár, k-k-kétszer is egymás után.
Másnap a dagonyázás és némi kötelező, esőben chillelés után, jött egy kis frissítő mozgás az Intim torna illegállal. Nagyon nagy slágerek, az esőben majdnem kipihent emberek, képzelhetitek, hogy mit hozott, úgyhogy az esőtől nehogy megteljen, kis milliószor is lyukat vágtunk a kádba.
A Punnany Massif úgy elment felfrissülni, meg alkotói szabadságolni, hogy mire visszajöttek, azt se tudjuk kik ők. Valahol ismerős egy dallam, valahol egy szöveg, de valahogy nem állt össze a feeling, főleg ha az ember azt várta, amit már megszokott tőlük. Nem ér a fejére fordítani az egész házat. Csak lassan, óvatosan az ilyesmivel, mint a szűz lányokkal.
Most pedig megint elfogult leszek, pedig még olyan korán volt, és annyi kilométer volt a lábamban, hogy be sem tudtam rúgni. Ott álltam fényes nappal, és hunyorogtam, meg pislogtam, hogy a 30y akkora bulit vág, hogy már 5 csajszi nyakba véve, 4-en fekszenek a tömegen, a Beck Zoli hangját alig lehetett hallani, mert körülöttem, mindenki vágta a szöveget. Kivéve a Kacatnak szóló kis kutyadalt, azt csak végigsikítozták a tinilányok. Szóval azt eddig is tudtam, hogy én ennyire szeretem őket, de, hogy mindenki más is, az meglepett.
A Prosecturánál egy dolog tudott kizökkenteni, hogy azt a bizonyos „Kimegyek a Szigetre” nem lett „Kimegyek a Fishingre”, pedig akár fogadtam is volna rá.
Ezekután az Alvin és a mókusok szó nélkül generációt váltott. Anno mi pogóztunk kamaszként Alvinra, most pedig semmi változás, ugyanúgy a fiatalabb korosztály pogózik Alvinra. Nincs mese, vagy én öregszem, vagy ők fiatalodnak, de valami nem stimmel.
A záró hangverseny nagyot szólt, szép volt, meg monumentális, meg minden. Egyszeri és egyedi produkciót hallhatott a közönség, ami csokorba fogta a fesztiválon fellépő együtteseket. Ezután némi „ökológiai lábnyomos” félremagyarázást követően megérkezett a kivetítőre a tűzijáték, amit a színpadon lévők szinkronizáltak (Idézet: „Dirr! Durr! Bumm!” ), s közben várták a meglepetten pislogó közönség belépését a közös aláfestésre. Ehelyett a fáradt, kétszer is megázott, utolsó estés hallgatóság csak lassan, zavartan szétszéledt. Bár az ötlet kreatív volt, nem az ötödnapos fesztiválozók aktivitásához volt méretezve ez az akció.
Hamarosan érkezik beszámolónk második része is, melyben a zenei programokon kívüli egyéb lehetőségekről vonjuk le a konklúziót, kérem maradjon vonalban!