A nap, amikor a Sziget Balaton Sound lett, de azért csak felcsillant a remény – Sziget-szombat, beszámoló

Az idei Sziget-felhozatal amúgy sem kényesztette el a gitárzene híveit de ha lehet, a szombat volt ebből a szempontból a mélypont: a Nagyszínpad teljes programja tökéletesen hidegen hagyott engem (is). Sebaj, irány akkor az A38, a remény sátra!

Érkezésemet a The Strypes-ra időzítettem (18:30, A38), kis csúszással, de össze is jött a dolog. Bővebben nem fejteném ki a dolgot, egy kolléga már ezt megtette, csupánmaximális egyetértésemet fejezném ki.

Miután láttam a Sziget egyik legerősebb produkcióját, csupán turistaként ellátogattam a Nagyszínpadhoz, ahol a Clean Bandit helyére beugró svéd DJ-páros, a Galantis pörgette a pendrive-okat. Fényes nappal, nyolc óra lehetett talán, de akkora tömeg volt a Nagyszínpad előtt, amekkora ebben az idősávban nagyon szokatlan a Szigeten. A hangfalakból bömbölt a lakossági 4/4, olyan számokkal megtűzdelve, mint a Feed from Desire, amihez hasonlókkal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Idén a Soundon is a fő headliner tolt Nirvana dalokat, most ez… tényleg ennyi? Erre kellene megőrülnöm?

Persze biztos velem van a baj, hiszen több ezer ember csak nem tévedhet (de). Elképesztő tömeg tehát a nagyszínpad előtt, előkerült a magyar zászló a színpadon, a konfettiágyúk, hirtelen már indultam is a pulthoz egy 900 forintos négydecis Heinekent kérni, annyira Sound feeling volt ez a helyzet. Viszont, előnyükre legyen mondva a Galantis-os srácoknak: köréjük legalább pár dob fel volt szerelve, amiket egész szórakoztatóan ütöttek, nem csak a Dj-pultban matattak.

Amíg a Galantis-sokkra magamba töltöttem egy (több) adag italt a Csónakházban, el is érkezett az idő az est fő fellépőjére, Macklemore-ra. Tavaly láttuk már őket a Soundon, előtte a Szigeten és igazából sok újat most sem tudok mondani, ez pontosan ugyanaz a vontatott, pofázós produkció volt, mint a többi alkalommal. Nem vicc, a csávó tényleg többet beszél, mint zenél. Talán nincs elég száma, hogy kitöltsön egy fesztiválfellépést, vagy mi?

Mindegy is, otthagytam Macklemore-t a fenébe a meglepően nagy tömeggel együtt, akik még mindig tátott szájjal figyelték a színpadról áradó bullshit-et, mivel az A38-on kezdődött a megbízható punkzene definíciója, a Bad Religion koncertje.

Igazából ha egyszer rendeznék egy fesztivált, oda tuti elhívnám a Bad Religiont. Isten tudja, hányszor láttam már őket különböző fesztiválokon, de ezek közül egy koncert sem volt gyenge. Kellenek ehhez persze a pörgős, 1-2 perces punk számok, a folyton maximumot adó zenekar és az ettől kellően beinduló közönség. Persze elférne még egy jó hangosítás is néha (hello, A38 sátor), aminek köszönhetően az első sorokban nem folyna vér a fülemből a harmadik szám után a fájdalomtól, de mindegy, engedjük ezt most el.

Ezek a srácok (bácsik) mindig a maximumot adják és az ég tartsa meg jó szokásukat, remélem még sokáig mentik meg a fesztiválok felhozatalait, mint tették azt idén a Sziget szombati napjával. Remek koncert (11/10), botrányos hangosítás (0/10)!

Az amerikai punk-nagypapák után belehallgattam még a Crystal Fighters hippi-showjába, aminek a hangosítását már sikerült egy fokkal jobban belőni, mégis pár szám után a távozás mellett döntöttem, mert azért ez még bőven a botrányos hangzás kategóriába esett. Innentől kezdve elnyelt a Sziget-forgatag és talán én lennék a leghálásabb, ha bármit tudnék írni a Telekom Aréna egyetlen fellépőjéről is, pedig szemtanúk szerint ott voltam hajnalig.

Sebaj, holnap is van Sziget-nap!