Majdnem pontosan 10 év elteltével, tegnap este lépett fel újra Magyarországon Lenny Kravitz. Az idén 54 éves rocksztár 2008-ban is a Sportarénában adott koncertet (naná, hogy azon is ott voltunk), ahol egy felejthetetlen estét tölthetett el az akkori nagyérdemű. Sajnos, a tegnap esti nem volt ennyire tökéletes.
De kezdjük az elején, a morgásokkal: a Sportaréna vendéglátó-rendszere még mindig nincsen felkészülve arra, hogy itt esetleg emberek innának (neadjisten ennének) valamit egy-egy rendezvény alkalmával. Most persze nem az ezer helyen kiírt és elmondott csak kártyás fizetés miatt értetlenkedő vendégekre gondolok, akik ezzel feltartják a sort, hanem arra, hogy gyakorlatilag nem lehet olyan eseményre érkezni az Arénába, ahol ne kellene egy nyamvadt sörért legalább fél órát sorban állni. Tessenek már ezt megoldani végre!
Az előzenekart a sör-mizériának köszönhetően sikeresen lekéstük (üsse kő) és elfoglaltuk helyeinket nagyjából a küzdőtér közepén fejenként két sör társaságában (nehogymá’ még egyszer sorba kelljen állni, ugye). Még volt pár perc a koncert kezdetéig, így volt lehetőség felmérni a terepet: szépen megtelt az Aréna (nem teltház, de majdnem), nincsenek a színpad mellett kivetítők (én ennek örülök, de megértem, hogy azoknak ez nagyon fáj, akik nem olyan zsiráfok, mint én) illetve a hangosító pult szinte a kiemelt állóhelyet elválasztó kordonnal került egy helyre. Fura, ez a pult kb ott szokott lenni, ahol mi álltunk, közép-középen.
Nem sok idő volt ezen elmélkedni, nem sokkal 9 után elsötétült a tér, a színpadon pedig megjelent egy árnyék (felső kép): íme, Lenny Kravitz! Éééés nagyjából az első hangoknál sikerült is kizökkenni az élményből a körülöttünk állók nagy részével együtt: a cucc olyan borzasztóan szólt, mintha két süket hangosította volna a bulit. Próbáltunk több helyre is állni a küzdőtéren, de nem, sajnos a koncert csak a hangosítópult környékén szólhatott jól, a többi helyen időnként fülsiketítő volt a zaj (nem lehetett volna jobban elhelyezni azt a hangosítópultot, hogy minél kevesebbünknek folyjon vér a füléből két perc után?).
Talán ennek is köszönhetően a nyitó számduó nem sikerült valami erősre (We Can Get It All Together / Bring It On) és bár az utána érkező American Woman-re már beindult a közönség (ilyen számmal könnyű, ugye) az ezzel a számmal összekötött Bob Marley-féle Get Up Stand Up teljesen indokolatlan és értelmezhetetlen volt, meg is törte a lendületet (egy kis összekötő szöveggel persze meg lehetett volna magyarázni, de erre nem vette a fáradtságot a művész úr).
A számok közötti időket nagyrészt kitöltötték az öncélú jammelések, klisés közönségénekeltetések és tapsoltatások, amiket persze lehet jól is csinálni – de ez tegnap este nem így volt. Lenny vérprofi előadó, az utolsó pillanatokig meg volt tervezve minden mozdulata, mégis az erő, egy cseppnyi spontaneitás vagy bármi életjel nagyon hiányzott ahhoz, hogy elhitesse velünk, ő is élvezi a bulit.
Mert a közönség (nagyrészt 35-45-ös korosztály) persze hogy élvezti, ha beteszed a setlistbe a The Chambert és a Fly Away-t, azzokkal nem nagyon lehet tévedni. E két szám körül (tehát a koncert második harmadában) elkezdett amúgy működni a produkció, itt végre gyorsan követték egymást a számok, nem volt dumálgatás-jammelés, pörgött rendesen a színpad – ami átragadt a közönségre is.
Sajnos azonban a ráadásban ismét leült a buli. Az I’ll Be Waiting Lenny zongorakíséretével előadva még rendben volt, de utána egy nagyjából 10 perces jam session következett Let Love Rule-nek álcázva: közben Lenny lement pacsizni a közönséggel, majd fel a lelátóra, majd át a másik oldalra ugyanilyen céllal (leírva ez sokkal rövidebbnek hangzik, mint átélni ezt). Persze ez tuti hatalmas élmény volt azoknak, akik pacsizhattak a sztárral, azonban eléggé hatásvadász jellege volt a dolognak, arról nem is beszélve, hogy a maradék X ezer ember csak állt, mint az a bizonyos a lakodalomban. A ráadást lezáró Are You Gonna Go My Way – természetesen – osztatlan sikert aratott, aztán ennyi is volt, indulhattunk hazafelé a majd’ két órás koncert után.
Az igazat megvallva, Lenny Kravitz sosem a gondolkodós, mélyen szántó szövegekről vagy a változatos, izgalmas zenei alapokról szólt (nem is ezekért mentünk). Ennek ellenére a fickó egy vérprofi előadó, csak ezen az estén ez valahogy nem működött nagyrészt, inkább tűnt vontatottnak a show, mint gördülékeny, mindenkinek élvezhető koncertnek, a hangosításról pedig már beszéltünk korábban. Persze az is lehet, hogy ennek az előadásnak nem én voltam a célközönsége, hanem az eggyel idősebb korosztály. Vagy csak ezúttal Lenny nem volt elég részeg?
A koncerten elhangzott dalok:
Az este értékelése:
