Üdvözlünk, kedves Látogató, a regionális muzsikapikniken! Az elkövetkezendő négy napra én leszek a személyes kultúrkalauzod, vágjunk is bele a mulatságba! Nincs jegyed? Á, az ide nem is kell, ingyenes minden koncert, elvégre UTCAZENE FESZTIVÁLON vagyunk; meg hát hogyan is szednék a behoppot, kordonozzák körbe fél VESZPRÉMET? Olcsó szállást találsz a városszéli hotelben, évközben egyetemi koli, de egészen rendben van, én is itt lakom a nyáron meló miatt. Az autót nyugodtan hagyd itt, parkolóhelyet esélytelen találni, meg hidd el, sokkal érdekesebb a város gyalog, mindjárt bebizonyítom!
Kik lépnek föl, fu, ilyet ne kérdezz, fogalmam sincs, a lineup is csak pár hete került ki; meg mi éveken át csak vedelni jártunk a színházkertbe, mint kb. az összes középiskolás a térségben, maximum annyi tűnt föl, hogy néhol besűrűsödik a tömeg a Kossuthon, mert valaki egy dobozgitárral vagy afrikai dobbal kiült a lépcsőre. Igaz, most kicsit belehallgattam pár fellépőbe, de szerintem egyik sem különbözik igazán a másiktól: folkos, jazzes, bluesos, meg még a jó isten tudja miféle indie-re készülj föl, lesz némi hiphop, meg etno, meg random zenélő emberek minden kanyarban, akik föl sincsenek tüntetve a hivatalos programban. Inkább pattogjunk csak összevissza a színpadok között: ahol találunk valami érdekeset, ott letáborozunk, ha meg electroswinget hallunk, majd elszaladunk jó messzire.
Ahogy leértünk a dombról, itt, a városi könyvtár átriumában található az első színpad. Főként rock/metal produkciók szokták itt hallatni a hangjukat, de ahogy nézem, épp kifogtunk egy szünetet, a hangszórót valamelyik Kowalsky-nóta birtokolja. Álljunk is tovább hamar, ennél már csak izgalmasabb dolgok várhatnak ránk. A parkos rész, ahol épp átvágunk, a színházkert: na, ez egy igazán varázslatos hely, a fesztivál Bermuda-háromszöge. Különleges tulajdonsága, hogy sötétedés után sokkal nagyobbnak tűnik, ezért – főleg az egészséges alkoholmennyiség elfogyasztásán túl – borzasztó nehéz megtalálni a kivezető utat. Látványosságai a jellemzően dobozos sörökkel és édesvörössel felfegyverkezett, kötetlenül lármázó középiskolás csoportok, valamint a velük status quót fenntartó, a mosolygóstól a fenyegetőig oszcilláló tekintetű készenlétisek.
Jaj, ne rohanjunk annyira, a Szigonyt hadd mutassam még meg neked! Itt a teraszon párhuzamos fesztivál zajlik, csak most nagyon félnek az esőistentől, ezért mára lecuccoltak az alagsorba. A kínálatban mindenféle punk, grind meg hardcore bandák váltják egymást félórás blokkokban, meg néhány atomelvont cucc, melyeket én konzekvensen mind imádok, tehát innen addig nem szabadulsz, amíg meg nem hallgatunk egy MONOTON/MONOKROM számot. Ígérem, csak egyet. Jó, nem mondtam, hogy az 25 perces lesz, de ezt már benézted; dőljél inkább hátra becsukott szemmel, az ambient drone így szép igazán.
Én is éreztem, hogy csukott szemmel sokkal hangosabb, és mindenféle vonatokat láttam közben elhaladni, aztán a 8-as fölött lebegtem Fehérvár felé, miközben egyszerre volt napfelkelte és alkonyat. Kajálnál már? Ok, ideje lenne nekivágni a Kossuth utcának, a teteje tele van streetfood kocsival, addig színpad színpad hátán, meg egy tűzzsonglőr társulat, őket is nézzük egy kicsit, szeretem a petróleumszagot.
A szendvics alja szétázott, a szél fújja ki belőle a tölteléket, igen, van nálam zsepi, de nem tudom elővenni, mert a könyökömön folyik végig a szósz, segíts már. Etno itt, indie ott: te, ez mind ugyanolyan unalmas, menjünk már vissza Szigonyba Naurura, az kell nekünk most. Jó kis pragmatikus muzsika, az egyetlen albumuk nincs összesen öt perc, rendesen felráz majd a hajnali baszatás előtt. Ajaj, itt most szerinted mi történik? Kábelt már kicserélte, az erősítő eddig vígan brummogott, a gitárral lesz valami gebasz… ajjj, ez el fog maradni, baszki, ez elmarad. F. Akkor már várjuk meg a következőt, Zilp Zalp a nevük, screamóban utaznak, nem baj, hogy német nyelven, ha magyarul lenne, akkor sem értenénk egy szót se. Figyeld csak, milyen izgalmas dinamikája van, kiszámíthatatlanul váltják egymást a gitártémák… fu, most már belezavarodtam én is, de biztassuk csak őket, a hajzuhatagon túl is látni a szemükben az őszinteséget, pár év múlva ennél sokkal összeszedettebb repertoárral térhetnek vissza. Amíg elmentél pössenteni, váltottam pár szót a gitárossal, tisztára örül, hogy végre volt aktivitás a koncijukon, ezidáig még pogót sem kaptak, nemhogy emberpiramist építsenek előttük. Nem, nem haragszik, hogy elsöpörted előtte a mikrofonállványt, nézd, még matricát is küldött emlékbe, majd kettévágjuk, hogy mindkettőnk laptopjára jusson.
Neeem, az nem létezik, hogy éjjel 1-kor minden bekussol, kell lennie legalább egy afterezős helynek a városban. Expresszó ezres behoppal, na takarodjatok ti is, a négy számjegy lélektani határ, ennyiből végigcsocsózok egy estét a búfelejtőben. Jé, itt egy frizbi! Ki a rosseb hoz frizbit a belvárosba? És akkor, promócuccnak is baromság, basszus, mikor játszottam ilyennel utoljára, Balatonban még gyerekként, de sosem tudtam normálisan eldobni, te, te mutasd már meg, hogy csinálod!
Ok, én is meguntam, ebben fél óra volt, mehetünk aludni.
Bocsi, csütörtökön hosszú napom van, csak 10-től érek rá. Pihenj rá az estére, mert ma is elvontságokkal kezdünk, bizony, hogy a Szigonyban! Olyat, mint az AEnthropy, úgysem hallottál még: full instrumental, a basszusgitár viszi a hátán az egészet, a csellóssal meg élőben olyan mélységekbe leásnak, hogy az összes trap nation bass boosted remix elbújhat abban az árokban.
Mi lenne, ha mostantól célirányosan haladva hallgatóznánk, a végállomás pedig egy italmérés lenne? Van egy spanom, egyetem mellett kalmárkodik alkohollal, a kézműves csapolt söre csudifinom, eskü nem csak promózom, megkóstolod, forogsz pacekba. Meghívlak egy körre, nekem úgyis beszer áron adja, haha. Igen, mások is azt szerették a meggyesben, hogy nincsen úgy agyoncukrozva mint a belga löttyök.
Nézd, itt a srác, dobol a bádog ufón dobol, nagyon kellemes, meditációs, bennem mindig megmozdít valamit. Hááát…, nem, nem tudom, milyen hangszer, 5-6 éve a Városligetben láttam először valakinél, akkor megkérdeztem, de már nem emlékszem, minek nevezte. Azt nem tudod, hogy hívják, amikor ül az ember az éjjeliszekrényen és a lába között dobol rajta, olyanból is van itt egy jó máglyarakásra való. Nem, semmi bajom nincs a dobosokkal, csak nem értettem soha őket, pedig jómagam is zenész, sőt, multihangszeres vagyok, szopok gitáron és billentyűkön egyaránt.
A két nagyszínpadot meg se látogattuk még, nosza, irány a vár felé, mert az Óváros tér itt a legszebb, árulnak ott gofrit, kekszet, nagy burgerbe cheddar-stócot, s hozzá kelta kocsmarockot. A Noble Jacks neve mellett az (UK) kecsegtet némi hitelességgel, nem mintha ez a itt vigadó 3-400 ember közül bárkinek is számítana, elvégre a kelta punk a rockzene mulatósa, célja is ugyanaz: a gitárral bélelt faék egyszerű népzenei dallamokra bárki képes legyen kellő intenzitással ugrálni, táncolni, gajdolni és balhézni. Tegyük mi is ezt, vegyüljünk szépen el a tömegben, amúgy szerintem nem is annyira kocsmarock ez, inkább afféle ír kiadású Mumford & Sons: egy kupac dokkmunkásnak öltözött jófiú, akik arról danolásznak, hogy mennyire szeretnek bizonyos lányokat, meg a barátaikat; úgyhogy kövessük a példájukat, öleljük meg az egyik barátunkat, aki mellettünk áll. Gyere bástya, tesó, kétnapi közös koslatás csak jelent már valamit.
Ajaj, elpofáztuk az időt, húzd le gyorsan a maradék sört, aztán usgyi vissza a pankokhoz, a Joliette talán már az utolsókat rúgja a pedáljain. Ráhibáztam, ez tényleg a latinók búcsúdala volt, de sebaj, így is elég combosra sikerült ez a kispéntek, post-hardcore-ral meg egyébként is jól vagyunk tartva ebben a négy napban.
Hejhó, kezdődik a hétvége, most nézd meg magadnak igazán a várost, mert amit eddig láttál Veszprémbűl, az kutyapiszkafája nem volt ahhoz a bulikához képest, ami ezután jön.
Ideje, hogy lejattoljunk némi tisztelettel a metal úristenei számára is, szóval vágjunk át ismételten a könyvtárnál, ahol egy mély hangfekvésű csajszi és a bandája csalogat Metallica meg Iron Maiden-tribute-ökkel. Oké, ez így, ráhangolódó matinéműsornak kellemes, hosszútávon viszont egyikünket sem érdekel, lévén nem is olyan rég hallhattuk ugyanezt az eredeti alkotóktól. Szedjük a lábunkat, mielőtt itt talál minket a menetrend szerint érkező Őrült Vonat, ami Tinédzserszellem Módjára Szaglik.
Tessék, erről beszéltem, alig este 9 és a Kossuth utcát máris telibe kapta az ingerzivatar: a húszemeletes LSD-nek öltözött, a lejtőn hömpölyög le az árvíz emberfejek formájában, és nincs többé szabad lépcső a városban, mert az összeset befoglalta a dobos/trombitás/szájharmonikás/egyéb kisgyerekek légiója. Szokásos vacsorakör megvolt, kavarodjunk hát fel arra a biztatóan szóló akármire, amire annyian gyűlnek a Hangvilla nagyszínpada előtt. Wááá, harsonás hiphopp dürümbesszel, ménkű csapjon a szar ízlésünkbe, hogy eddig nem találtunk ide, baszki, ez a feszt eddigi legjobb koncertje, nekünk meg jó, ha 10 perc jut belőle. Hallod, aszongya holnap is lesznek a másik színpadon, kurvajó, már csak azt kéne megtudni a legközelebbi programmolinóról, hogy hívják őket. Smokey Joe & the Kid (FR), 22:45, felvésve hegtetkónak a szürkeállományba.
Ezekkel a random encounterekkel úgy érzem, ma nem nagyon van szerencsénk: az a förtelmesen hamis Tankcsapda-akusztik dalkör legalább önmagát szórakoztatta, de ezek a srácok, nem tudom, mit gondolnak: mindenesetre az „elmúlt év összes rádiós poprock dala tök ugyanolyan hangszereléssel” műsor csak nálunk nem talál be. Legalább a Counting Stars-t várjuk meg, ezt a dalt tudom szeretni úgy is, ha elcsalják benne a magasokat, vajon mi lesz a folytatás, apuveddmeg, akkor futás. Ennyi elég is a kísérletezésből, bízzuk az audiális megváltást a profikra: a motyogós francia csávó legalább annyira érdekes, mint a brit gitáros-bendzsós leányzók duója, vagy a grunge-os utánérzettel karcoskodó banda az áruház mellett, jajnekem, a bőség zavara, most én is el vagyok veszve, segíts már dönteni.
Szóval, végigjártunk minden színpadot, és mindenhol pont akkor köszönték meg a szíves figyelmet, amikor már kezdtünk belelendülni a produkcióba; itt az ideje, hogy a nagyszínpadnál is eljátsszuk ugyanezt. Nézd, a wellhellós srácok még mindig nyomják, csak most épp az Ocho Macho azon bizonyos slágerével hódítanak, vajon a Punnany-blokk már lement, vagy csak ezután jön még? Jövőre mi is kiállunk, tesó, patika műsor, best of Hiro szuperkoncert xilofonon és vadászkürtön újraértelmezve, meg körberakjuk magunkat csillagszórókkal, dőlni fog a kávéspohárba a húszforintos, mint Rockmaratonon a NAPIJEGYRE GYÜJJTÖK tábla mellé.
Óváros téren ez itten Moonlight Breakfast, tartalmaz egy aranyos leányzót, aki megafonon keresztül suttog a mikrofonba, meg egy minimalista háttérzenekart, akik jól elbújnak a bíbor füstködben. Te, létezik olyan, hogy electroblues? Nem tudom, nekem ez a szó jut róluk eszembe, meg az Amy Winehouse, habár nem szoktam hallgatni őt sem, de azt hiszem, így hívják azt, amikor valakinek a beszéd- meg az énekhangja között 15 év különbség van az utóbbi javára, némi kátrányfüsttel rápörkölve. Nekem ezekről a háttérvásznon futkosó színes síkidomokról valahogy a Spotify-reklámok jutnak eszembe, és a zene is abszolút odavaló, nem, nem nyomnám el fél perc után, de elfeküdnék, talán el is szundítanék rájuk itt a macskakövön. Utolsó dal már volt egyszer, de közkívánatra megint előkerül, ez ügyes húzás, nem szégyen ám majkakertésztől meg Fonsitól tanulni a showtrükköket. DE.
Mondj egy időt, elmúlt éjfél, na, ilyen kései órában már csak Szigonyteraszon találunk belevaló muzsikát. De még milyet! A Woes az eddig látottakhoz képest is goromba, egy nyakfájást biztosan elviszünk innen is emlékbe. Látod, ilyen az őszinte előadóművészet: ezek a srácok maguk mutatják meg, milyen mozgást várnak el tőlünk, az énekes imponálóan agresszív, állj csak előrébb, majd a te fejed is elkapja, hogy a füledbe üvöltsön. Jaja, én rájuk kerestem, albumon nem ilyen egyhangúak, szerintem az összhangerőt is lejjebb kéne venni, mert összefolyik, mint trikolór fagyi a csomagtartóban. A Hexis lesz még, ők is Dániából, kvázi a feszt headlinerei, de arra még én sem merek maradni, nem ép ésszel felfogható muzsika az, majd rákeresel és megtudod, miért.
NAAAAA, utolsó nap tényleg, kapard már összes magad, most fog az ocsmánykodás a tetőfokára hágni, mi sem lóghatunk ki a fősodorból!
A mai fix programajánlatom: égindulás-földszakadás-utcakőszaggató dübörgés Smokey Joe és a haverok performanszára, előtte-utána kurvamindegy. Mondjuk bemelegítő grind a P.F.A.-val a pankteraszon, nyugi, ez afféle egyet-tüsszentesz-lemaradsz-egy-számról kategóriájú koncert, röpke negyedóra csupán, amit ki kell bírnod. Szerintem kifejezetten innovatív, ha valaki úgy áll hozzá a művészethez, hogy ő aztán semmit nem hajlandó elmondani kétszer. Kövi állomás: fagyis kürtőskalácsot majszolgatva ismeretlen eredetű népzenés crossoverre toporgás a Kossuth tetején. Gondolkodtál már azon, hogy az a 2-4 tánchoz látszólag valóban értő ember, aki ilyenkor sosem bír magával, vajon a zenekar beszervezettje-e? Azért, mert a koncertetikett olyan, mint az atombomba: kell a nagy magenergiájú kritikus tömeg és egy kezdőlöket ahhoz, hogy láncreakció-szerűen lefusson a népünnepély. Mint metalkoncerten, amikor az énekes spanjai elkezdik lökdösni a körülöttük állókat, csak ebből néha nem moshpit lesz, hanem verekedés… He? Igenis van különbség!
A cuki gitáros kiscsajt közelítsük meg, na nem úgy, hanem majd a szokásos hamburgervacsoránkat a színpad előtt költjük el. Szabad gumifotel már nincs a nézőtéren, sebaj, befekszünk a bokorba, ilyen kései órán ezen senki nem botránkozhat meg. Ez a szájharmonikás idióta eddig nem volt a színpadon, miért most kell neki belerondítania a levegőbe, valaki dobja már le egy dobozos kőbambival. Na, mostantól a csaj egyedül, nézd, ilyen szép tud lenni, amikor Taylor Swiftből kiveszik a szuperproducert, az autotune-t, a táncoscsapatot, meg mindent, ami egy jóízlésű hallgatót irritálhat. Cserébe viszont kapott egy ormótlan függönybe csavart dívakalapot, meg egy öribarinőt, akinek a vokális képességei némileg elmaradnak tőle, szerintem ebben egyetértünk. Nem tudom, akár a saját dalai is lehetnek, én egy slágert nem ismertem fel közülük. Ne essünk hasra tőle azonnal, erre az akusztikus pop vonalra relatíve könnyű magadtól rátalálni, ezt te is tudod, ha már fogtál valaha gitárt a kezedben. Mindenesetre andalító muzsika a nagy baszatás előtt, a Let Her Go-t a végén pedig meg kell dicsérnem, észrevehetően több érzelmet rakott bele, mint ahogy azt a kis szőrös szokta.
És most ütött a baszatás órája, dübörögjön a lábunk alatt úgy a kövezet, hogy remegjen belé a Várhegy. Á, az instrumentálozás csak azért, hogy kényelmes sebességben szokjunk hozzá a sodráshoz, meg persze a harsonás fickónak is ki kell tágítania azt a hatalmas tüdejét. Jön az MC, dörmög pár sort lo-fira, te engem már itt eufória kerülget, mint 15 évesen Ossianon, pedig nem is ittam semmit, na ezt a stuntot idén már heroinnal sem bírnám megismételni. Érzed, hogyan lesz egyre pattogósabb, felfokozottabb a hangulat, a jazzes dallamok mögül egyre aggresszívebben tör ki a dubstep. Ezek profik, tudatosan gerjesztik a feszültséget, és nézz körbe, működik; lassan már jönnek az EDM-es buildupok, meg az a déenbés kaszabolás, ami annyira megfogott tegnap. Mi a baj? Csöpög az eső? AZ A JÓ BAZMEG, az kell még ide, lehet 220 bpm-re trappolni a pocsolyában. Esőkabát, mi a rossebnek, ilyenkor alul-felül ázik az ember, csak beizzadsz alá még jobban. NENENENENE, ez nem lehet igaz, vonulnak lefelé, háromnegyed órája megy csak a buli… miafaszvan, miafaszfan, beázik a hangtechnika, azafaszvan, akkor viszont vége minden koncertnek, vége az Utcazenének, mert máshol is ugyanez a helyzet, cuppoghatunk haza ronggyá ázott vászoncipőben. Vagy mégsem?
AFTERESBE fordulunk, így, végig nagybetűvel, na nem az Expresszóban, annak az ezresnek van jobb helye is, meg jó eséllyel már tömve is van, hanem… Hanem? Úgyám, vissza a föld alá, a fesztivál jolly jokerébe; az egyrészt free estate, másrészt olyan rendesek, hogy egy óra lent fülledés után még a légkondit is hajlandóak bekapcsolni. A potméterek erdejében DJ SOROSGYÖRGY pakolgat Prodigy-t Beastie Boysra, és egyéb nosztalgikus jóságokat: látod, ezt bezzeg nem szükséges retrónak hívni, hogy hallgassuk, csak azt, ami évtizedekkel ezelőtt megakadt a fejlődésben. Ajaj, még csak fél kettő van, de már kezdek kidőlni, a frissen csapolt szódavizet hirtelen nem tudom, hogy külsőleg, vagy belsőleg kéne alkalmaznom, szerinted?
Odakint továbbra is ömlik az égi áldás, emiatt viszont egyre másra jelennek meg szokatlan vendégek a pincében: black squad felirattal címkézett nyikhajok és túlságosan jól szituált férfiak a párjukkal – nyilvánvalóan híre ment a városban, hogy van még egy hely, ahova be lehet állni az eső elől. A baj csupán az, hogy az újonnan érkezőket senki nem készíti fel arra, hogy itt a spontán lökdösődés és a másik nyakába ugrás bevett kommunikációs protokoll; én úgy érzem, a konfrontáció nem várat magára sokáig. Huh, ezt is megúsztuk némi erőszakos szóváltással, innentől szent a béke. Kezdenek előjönni a múltbéli lábsérüléseim, lassan húzódjunk kijjebb a tánctérről, keressünk inkább néhány vállalkozó szellemű leányzót, akiket kihívhatunk egy csocsómeccsre; jó, elég az is, ha csak az egyik lány.
Kész, egy óráig győzzük apróval, szerintem mostanra a város összes ötvenese valami gépben hever, vagy hazavitték az utcamuzsikusok. A Scooter-blokkra még muszáj bemennünk rugdalózni a magasba, de aztán egészségügyi okokból is irány haza. Szétadnám, ha búcsúzásként Gyuribácsi előkapná a Kibasznak a diszkóból c. örökbecsűt, de nincs már erőm követelőzni, meg amilyen ravasz az öreg, biztos nem adná ingyen. Persze, sétáljunk még föl a várba, a ruhánknak már úgyis mindegy, szépen ki van világítva ez is. Huh, itt volt még egy színpad? Mindegy, maj’jövőre, miért mit gondoltál, alap, hogy mostantól itt bulikázunk minden júliusban, bandát is alapítottunk tegnap, nem emlékszel? Nem hinném, hogy találkozunk már, én most tizenórákra hibernálom magam, szia uram, holnap jó utat hazáig!
A beszámoló több, különböző időpontokban, különféle személyekkel megesett, ámde teljes mértékben valóságos kalandok összefésülése során született. Értékelést ingyencirkuszra IS illik adni, a fesztivál pedig döbbenetes sikerrel abszolválta a szintlépést, tehát a verdikt:
