Regenerálódott idegsejtjeink – beszámoló az Akváriumból

Kimerítő hétvégén vagyunk túl, amihez nagyban hozzájárult a Bladerunnaz pénteki neuro bulija, melynek az Akvárium adott otthont. A Corvin Club körül kialakult hercehurca miatt a német sztárdj, Rødhåd szettje is az Erzsébet térre lett átköltöztetve, ám kérdés sem férhetett ahhoz, hogy a NagyHallban fogunk éjszakázni, ahol a Delta Heavy, Teddy Killerz és Muzzy mozgatta át megfáradt végtagjainkat.

Már egy jó ideje, hogy minden BLZ buli este 10 után kezdődik, ami nem feltétlenül kedvez mindenkinek. A késői nyitás ugyanis jónéhány törtütem kedvelőt már a félidőnél (2 óra körül) lefáraszt. Részben mi is így jártunk, de erről majd később.

Egy fasza lineup, péntek este és az őszi szünet kezdete. Ennek a három tényezőnek tudtuk be a villamos beérkezésével szemünk elé táruló embertömeg látványát. Éjfélt ütött már az óra, amikor leültünk és nekiláttunk a két tripla komlósnak. Legnagyobb meglepetésünkre egy kedves ismerősünkkel találtuk szembe magunkat, aki minden értetlenkedésünk ellenére szilárd meggyőződéssel állította, hogy haverjaival egy techno buliba hivatalosak úgyszintén az akvában. Az aulába érkezvén minden értelmet nyert, ugyanis ott szembesültünk a ténnyel, hogy nemcsak a d’n’b miatt gyűltek össze ennyien, hanem Rødhåd úr miatt is.

Az első etapban Raise Spirit és Magical Gravity felváltva hevítették az átfagyott testrészeket, amiben nekünk nem volt részünk, ám Muzzy mindenért kárpótolt bennünket. A brit a szinte nulla közönségkommunikáció ellenére – számomra meglepő módon – az este egyik legjobb szettjét játszotta. A saját trackek mellett egy jó adag örök klasszikust is megszólaltatott (például: Mr Happy, No Problem, Watercolour).

Hallójárataink, illetve hólyagunk ürítését követően visszatértünk a tánctérre és kettő meglepetés is fogadott. Az első, hogy nem késtünk olyan sokat Delta Heavy-ről. Illetve, nem szóltak rám a biztonságiak, hogy fizessek a ruhatár használatáért, mert táskával a hátamon szeretnék lemenni.

Már lent voltunk egy fél órája, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy „basszus, fogyatkozik a nép”. Szerintünk ez vagy azért volt, mert megelégelték, hogy alig van átkeverés a számok között és gyakorlatilag a drop után már kezdődött egy újabb dal (megfosztva így a katarzis élményétől, engem legalábbis) vagy pedig az első bekezdésben taglaltak miatt. Értem én, hogy a dnb ’mainstreammé tételében’ ők is szerepet játszanak/játszottak, de így elcseszni a White Flag dropját plusz az 5 percenkénti ’mékszámfákinnójz’ felkiáltás jelentősen demoralizált minket.
Ezeket leszámítva kétségtelen, hogy a szett változatosan lett összerakva.

Tűpontosan, negyed négykor Teddy Killerz vette át a pult és a közönség irányítását és csakúgy mint 2 éve, most sem okozott csalódást. Pörgős, pattogós és döngölős dallamokkal örvendeztett bennünket.

4:30 lehetett, amikor eljutottunk arra a pontra, hogy a fáradtság és az éhség annyira eluralkodott rajtunk, hogy inkább legyalogoltunk az Astoriáig, bedobtunk egy gyrost és felültünk egy éjszakai buszra.