Világ körüli turnéjának egyik záróakkordjaként csapott a húrok közé Josh Tillman, színpadi nevén Father John Misty, és zenekara a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Hogy hogyan fért össze a fesztivál- és klubszínpadhoz szokott amerikai könnyűzenész az általában komolyzenétől zengő hangversenyteremmel? Szerda estig kellett várnunk a válaszra.
Szerda, este 8 óra.
A létező legideálisabb időpont egy koncert kezdésére, számomra legalábbis. Aztán mégis sikerült majdnem elkésnem..
Kiváltottam a jegyet, de mivel még nem jártam itt (csak a Ludwigban voltam), ezért csak az ott dolgozók segítségével tdutam, hogy merre tovább.
Hogy teljesen őszinte legyek, voltak fenntartásaim a koncertet megelőzően. Egyrészt az, hogy az esemény előtti napokban többen is eladásra kínálták jegyüket, amiből arra következtettem, hogy nem leszünk valami sokan. Ám szerencsére minden kétségem elillant, amikor a hangversenyterembe érkezve konstatáltam, hogy gyakorlatilag alig maradt üres szék.
A második kérdés pedig, ami felvetődött bennem, hogy biztosan jó ötlet volt egy pop-rock produkciót a Hangversenyterembe tenni? Mert akárhogy is nézzük, egy díszes teremben, ahol csak ülőhely van, nem feltétlenül nézik jó szemmel, ha valaki feláll a helyéről és elkezd tombolni. Ebben a tekintetben viszont nem ért kellemes meglepetés.
Mindenesetre 10 perccel a kiírt kezdést követően megérkezett a zenekar (egy része) és vele együtt Father John Misty is. Majd kisvártatva, a Hollywood Forever Cemetery Sings közepén megjelent a hiányzó láncszem is – az egyik billentyűs – egy pohár bor társaságában. A második dal már a legújabb, God’s Favourite Costumer című albumának vezető- és egyben legszemélyesebb dala, a Mr. Tillman volt.
Libabőrös percek következtek, amikor a Nancy From Now On első hangjait szólaltatták meg, majd ezt követte egy másik közönségkedvenc, a Chateau Lobby #4 (in C for Two Virgins). Ezután Tillman percei következtek: moonwalk-okkal, budapesti élménybeszámolóival, táncokkal színesítette a számomra unalmasabb dalok blokkját.
És most kell kitérni a harmadik bekezdésben taglaltakra, ugyanis leghíresebb nótája, a Real Love Baby előtt arra buzdított mindenkit, hogy álljanak fel a székből és érezzék jól magukat. Nem kellett több, a terem nagyrésze így tett, majd pár percre rá vissza is ültek, mivel állítólag a teremőrök rájuk szóltak. Ezután két albumának címadó számát, a God’s Favourite Costumer-t és a Pure Comedy-t adták elő, majd jött még egy dal és levonultak a színpadról. A tömeg hatalmas ovációban tört ki és állva tapsolták vissza a zenészeket, akik ráadásként további 3 számot játszottak el. Végső lezárásként pedig megpörgette a mikrofonkábelt és amikor már kellően belengette, elengedte és a földnek csapodva szólt egy nagyot.
Ami vitathatatlan, hogy az öreg John hangja, mintha CD-ről szólt volna, olyan pontos volt. Beleértve a falzetteket is, amik azért helyenként gyengécskén szóltak.
Ugyancsak kiemelném a frontember színpadi jelenlétét; jól bánt a közönséggel, előadásmódja rendkívül kifejező volt, meg volt a kellő ripacskodás, illetve képtelen volt egy helyben állni, kivéve ha a dal azt kívánta.
A koncerten elhangzott dalok időrendi sorrendben:
One thought on “Mr. Tillman, a showman”
Comments are closed.